Kárpátalját lassan elönti a harminc év alatt felgyülemlett szemét

A kárpátaljai falvakban egyáltalán nincs hulladékszállítás, márpedig a lakosság 70 százaléka falun él. Egyetlen hulladékkezelő, szelektáló üzem sincs a régióban, tehát harminc éve nem tudják hova elszállítani a keletkező hulladékot – mondta el a lapunknak adott interjúban Ljasuk Dimitry filmrendező. A Tisza nevében című filmet azért készítette el, hogy felhívja a figyelmet az egyre nagyobb méreteket öltő problémára. Rámutatott arra is, hogy nemcsak a Tisza, de a Duna is hatalmas veszélyben van, a Fekete-tengernek pedig nem sok ideje maradt hátra, ha nem lesz változás.

Ljasuk Dimitry fotó

Ljasuk Dimitry helyszíni felvételeken mutatja be a szomorú valóságot Kárpátalja hulladékhelyzetéről (Fotó: LD)

– Csodálatos és egyben megdöbbentő filmet készítettél a Tiszáról. Az első kérdés, ami felmerült bennem, a „miért?” volt. Miért nem törődünk a természettel, a Földünkkel, a környezettel, amelyben élünk?

– Sajnos a gyorsan elérhető javak még mindig fontosabbak, mint az, hogy mit okozunk a Földnek. Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy mit jelent a fenntarthatóság. Mindent megveszünk a boltokban. A reklámok azt kommunikálják, hogy vedd meg az újat, dobd el a régit. Egy olyan fogyasztói társadalomban élünk, ahol a természeti értékek a háttérbe szorultak. Értéktelen dolgokat értékesnek hiszünk, a valóban értékeseket pedig nem becsüljük meg. Vagy úgy gondoljuk, hogy majd minden lebomlik, és magától megújul a Föld. De ez nem így van! Tehát a miértre a válasz elsősorban az emberi felelőtlenség és lustaság. Az egyén arra gondol, hogy neki legyen jó, utána gondol más emberekre, majd a sorban utolsóként ott a többi élőlény és a bolygó egésze.

– Az oktatás, a felvilágosítás segíthet ezen?

– A tudatosságot oktatni kellene már gyerekkortól kezdve. Amikor szemétgyűjtéseket szervezek vagy elmegyek más szemétgyűjtésére, azt tapasztalom, hogy a gyerekek a legfogékonyabbak. Ők képesek hazavinni a tudást, és formálni akár még a szüleiket, nagyszüleiket is.

– Változnak a felnőttek is?

– Mi már évtizedek óta olyan világban élünk, ahol természetes eldobni a palackot, a zsebkendőt vagy egy cigarettacsikket. Ha szemetet látunk, nem összeszedjük, hanem ott hagyjuk. Mintha vakok lennénk. Az összeszedett szemetek tartalmának legtöbbje megtalálható a hűtőszekrényünkben is, megvesszük őket nap mint nap. Pedig ezeket gyűjthetnénk szelektíven is.

Tudatosan elkezdtem máshogyan vásárolni, másképp gondolkodni arról a hulladékról, amit én termelek. Jelentősen tudtam csökkenteni a hulladékkibocsátásomat.

Egyes termékeket nem vagyok hajlandó megvásárolni, mert nem környezetbarát a csomagolásuk. Nem vásárolok évek óta petpalackos ásványvizet sem. Kulacsot használok, és csapvizet iszom, ami kiváló minőségű Magyarországon. Ha minél többen gondolkodnánk így, akkor lenne változás már a mi korosztályunkban is.

Ljasuk Dimitry fotó

A film két szereplőjével, Viktorral és Bélával Kárpátalján. Ők azok, akik jelenleg a legtöbbet teszik a régióban a hulladékfelszámolás ellen (Fotó: LD)

– Kik valójában a hulladékprobléma főszereplői?

– Az egyik maga a lakosság, az egyének nagy csoportja, akik eldöntik, hogy mit vesznek meg és mit nem. Azt is a lakosság dönti el, hogy mit kezd a háztartásában felhalmozódott szeméttel. A másik nagy szereplőgárda a vállalatok, akik dönthetnek arról, hogy környezetbarát termékeket gyártanak vagy sem. A harmadik nagy szereplő pedig az állam, mely képes szabályozni a lakosságot. Például megbüntetheti a szemetelőket, beruházhat hulladékfeldolgozó üzemekre, vagy kötelezheti a vállalatokat, hogy újrahasznosítható anyagokkal dolgozzanak.

Ebben rejlik egyébként a 22-es csapdája, hisz az állam abban érdekelt az adó miatt, hogy a vállalatok minél nagyobb profitot termeljenek…

Ennek a három szereplőnek az együttes felelősségvállalása és tudatossága szükséges ahhoz, hogy változás történjen, és 50 év múlva ne egy szeméttengerben ússzunk Magyarországon.

– Ha szelektíven is gyűjtünk, fel tudják dolgozni ezt a rengeteg műanyagot?

– Sajnos évtizedek óta sokkal több műanyag terméket gyártunk világszerte annál, amennyit képesek lennénk feldolgozni. Nincs annyi újrahasznosító üzem, mint amilyen mennyiségben termeljük a szemetet. Gigantikus mennyiségben állítunk elő műszálas ruhákat is. A reklámok arra nevelik az embereket, hogy vegyenek szezononként új terméket, legyenek trendik, hisz a divat gyorsan változik. Ezek sem bomlanak le, és „csilliárd tonnányi” szeméthulladék keletkezik belőlük.

– Hogy jut ennyi szemét a folyókba, tengerekbe?

– Sokszor eleve beleborítják a hajók a szemetet az óceánba. De Kárpátalján a falvakban egyáltalán nincs hulladékszállítás, márpedig a lakosság 70 százaléka falun él. Egyetlen egy hulladékkezelő, szelektáló üzem sincs Kárpátalján, míg Magyarországon megyénként van négy-öt. Tehát 30 éve nem tudják hova elszállítani a keletkező hulladékot. Vagyis 30 évnyi szemét gyűlt össze a különböző illegális hulladéktárolókban.

Amikor esni kezd az eső, mindent lehord a víz, és a völgyek megtelnek szeméttel. Mindez beleömlik a Tiszába, a Tiszán keresztül eljut Magyarországra.

Persze mi, magyarok is teszünk hozzá. Sokszor a horgászok vagy a kempingezők otthagyják a parton a szemetüket egy zsákban, amit elvisz az áradás. Vagy ott a Zagyva, ami a saját folyónk, Szolnokon torkollik a Tiszába. Azon is rendszeresen úsznak petpalackok, pedig csak Magyarországon folyik. Budapesten is sajnos tonnányi szemetet kihordanak a természetbe, építési és háztartási hulladékot egyaránt. A filmben is elmondom, hogy mi vagyunk a legintelligensebb lény a Földön, mégis az egyetlen, aki szemetel.

Ljasuk Dimitry fotó

Amikor esni kezd az eső, mindent lehord a víz és a völgyek megtelnek szeméttel (Fotó: LD)

– Amikor nézünk fotókat, filmfelvételeket a szeméthegyekről, főként PET- vagy üvegpalackokat látunk a kupacokban, esetleg egy-egy műanyag papucsot, cipőt. Pedig nyilván nem csak ezektől szabadulnak meg az emberek. A többi szemét lesüllyed a folyók aljára, vagy miért nem látjuk?

– Sajnos, ha közelebb megy az ember, láthatja, hogy az izzóktól a gyógyszeripari hulladékokon és az olajos kannákon át a hűtőszekrényekig van ott minden. Rengeteg üveghulladék valóban lesüllyed a folyók aljára, amint megtelik vízzel. Ki tudja, hogy a Duna vagy a Tisza fenekén mennyi minden van… A Dunán is sokat jártam, az is nagyon szennyezett. 22 éve Budapesten még nem tisztították meg azt a szennyvizet, ami a Dunába került. Belgrádban még ma sem zajlik szennyvíztisztítás. Ott rengeteg vegyi anyag kerül a folyóba.

– Milyen hatással bírnak ezek az ökoszisztémára?

– A vegyi és kémiai anyagok, az olaj, a festékek, a nehézfémek kipusztítják a halakat, rákokat, növényeket. Romániában még ma is működik jó néhány olyan bánya és ruhagyár, ahol olyan festékeket használnak, melyekben nehézfémek és mérgező vegyületek vannak. Ennek nem szabadna megtörténnie egyetlen uniós országban sem! Még akkor sem, ha bevételt hoz és munkahelyeket teremt.

Ljasuk Dimitry fotó

A vegyi és kémiai anyagok, az olaj, a festékek, a nehézfémek kipusztítják a halakat, rákokat, növényeket a folyókból, tengerekből (Fotó: LD)

– Mennyire képesek megtisztítani magukat a folyók?

– A folyók folyamatosan tisztulnak, hisz állandó mozgásban vannak, de ez mind-mind egyszer eljut a Fekete-tengerig. A filmben is elmondtam, mennyire meglepődtem azon, hogy másfél évtizede még a Balti-tenger volt Európa legszennyezettebb tengere, ma már a Fekete-tenger. A kutatók szerint nem sok ideje van a Fekete-tengernek, ha így haladunk. Vannak ugyan nemzetközi törekvések a változásra, de nem elég intenzívek. Sokkal koszosabb a Tisza, sokkal több benne a hulladék, mint 20 éve.

– Mi váltotta ki belőled, hogy elkészítsd ezt a filmet? Volt egy konkrét pillanat vagy összeadódott a sok negatív tapasztalat?

– Is-is. Amikor három éve megszerveztem az első nagyobb szemétszedést, nagyon meglepett, hogy milyen hatalmas mennyiségű műanyaghulladék érkezett Ukrajnából és Romániából a tengerbe. És persze Magyarországról is. Édesapám ukrán, édesanyám magyar, egyéves korom óta Magyarországon élek. Az ukrán nagyszüleimtől és édesapámtól mindig a természet szeretetét tanultam. Nem volt jó azt hallani, amikor a magyarok az ukránokat szidták.

Meg akartam érteni, hogy miért kerül Kárpátalján ennyi szemét a vizekbe, és mit lehet tenni ellene. Tehát az elhatározás már rég megszületett bennem, de nagyon sok kutatómunkát igényelt, mire bele tudtam vágni a forgatásba.

Tavaly februárban elkezdtem. Rég elhatároztam, hogy amit csak tudok, mindent megteszek a Tiszáért, hisz az az én gyökerem, számomra a legfontosabb tájegység hazámban. Két kezemmel is próbálok tenni érte a szemétgyűjtések során, de az én igazi eszközöm a változásra a film, ami azért fontos, mert szélesebb körben képes megértetni a környezetvédelem fontosságát. És most arra van szükség, hogy tömegek változtassanak rossz szokásaikon.

Fotó: Dimitry Ljasuk

Dimitry Tisza-tavi szálláshelyén, egy kicsiny kunyhóban (Fotó: LD)

– Mennyi idő alatt készült el a film?

– Tavaly februárban elkezdtem, de a koronavírus-járvány miatt fel kellett függesztenem a forgatást. Akkor elköltöztem a Tisza-tóra egy szigetre. Fél évig éltem ott. Akkor is érlelődött bennem, hogy hogyan készítsem el ezt a filmet. Utána három hónapos folyamatos munka következett. Én rendeztem, írtam, fényképeztem, vágtam, de a háttérmunkában sokan segítségemre voltak.

Dimitry Ljasuk

A helyszín, ahol számos filmötlet megszületett a bezártság csendes magányában (Fotó: LD)

– Mi volt a forgatás során a legmegdöbbentőbb vagy legfájóbb pillanat?

– A legfájóbb egyértelműen az volt, amit Kárpátalján láttam. Ott a legtöbb ember tehetetlen, hiába szeretne változtatni. Nincs hová elvinni a szemetüket. Meseszép régió, hihetetlen adottságokkal megáldva, de mindenki szenved a szeméttől. Az emberek és a természet is. Ha valaki régóta él ebben, ez sajnos természetessé válik, amit később nagyon nehéz megfordítani. A másik két fájó pont a forgatás szegedi állomása, a szerb határ előtti Tisza-part, ahol rengeteg magyar szemét torlódott fel.

Nem kell tehát csak a szomszédokra mutogatni. Mi is hozzáadjuk a saját szemetünket.

A harmadik legfájóbb pont az a kép volt, amit a Duna-deltában láttam. Tényleg elúszik odáig a magyar szemét!

Ljasuk Dimitry fotó

Dimitry fegyvere a film a szemetelés elleni harcban. Szeretné, hogy minél több emberhez eljusson a Tisza és többi folyónk, tavunk, illetve a tengerek néma jajkiáltása (Fotó: LD)

– Üzentél Volodimir Zelenszkij ukrán elnökének, hogy tegyen végre valamit állami szinten is. Kaptál választ?

– Sajnos tőle még nem, de megkeresett az ukrán környezetvédelmi minisztérium. Azóta levelezünk. Jó néhány fejleményt, változást terveznek. Kárpátalja kormányzója is meghívott magához, hogy megmutassák, milyen terveik vannak, és milyen konkrétumokat tettek már. A következő utam során vele is találkozom majd.

De minden papírnál, minden válasznál fontosabbak a tettek. És most azt látom, hogy valami elindult.

Ez nagyon boldoggá tesz. A film után több lakossági szemétgyűjtés, beruházás indult el. Több nagy szemméttorlaszt számoltak fel a Borzsán. Elkezdték sokkal komolyabban kezelni ezt a témát. A nagykövetség is visszajelzett, hogy tényleg elkezdődött valami Kárpátalján, és úgy gondolják, hogy ehhez kulcs volt a filmem. Örülök, hogy sok helyre eljutott az üzenete. A Tisza nevében két szereplőjének, Viktornak és Bélának indítottam egy adományoldalt, mert jelenleg ők tesznek legtöbbet Kárpátalja megtisztításáért, önkéntesként. Nagyon fontos lenne, hogy tudjanak venni kisteherautót, targoncát, kukákat és egyéb olyan eszközöket, melyek segítségével még nagyobb területen dolgozhatnak, még több faluból el tudják szállítani a szemetet.

– Ha most elindul a változás, szerinted mikor kaphatjuk vissza azt a tiszta Kárpátalját, amit ránk hagytak az őseink?

– Ahhoz meg kellene építeni a hulladékfeldolgozókat, meg kellene szervezni a falusi hulladékszállítást. Ehhez még több évre lesz szükség. Látványos változásokra számíthatunk a közeljövőben, de ahhoz, hogy végleg megoldják Kárpátalja hulladékkezelési problémáját, legalább 5-10 év szükséges. Az edukáció is elengedhetetlen, de nem csak ott, hanem Romániában, Szlovákiában és nálunk is. Szükség van még több hasonló filmre. És készülnek is, nem én vagyok szerencsére az egyetlen. Én csupán a sajátos látásmódommal próbáltam a szívükön át megszólítani az embereket. Nem statisztikákat és grafikonokat akartam bemutatni, hanem magát az életet. Remélem, sikerült!

Mizsei Bernadett

Ilyen az, amikor huszonéves fiatalok kezükbe veszik közös jövőnket

A klímasemlegesség a cél

A magyar társadalom és bolygónk sorsa a hazai cégeken is múlik

 

(Fotók: Ljasuk Dimitry)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!