A kormány bejelentette: a gyermeket nevelő szülők visszakaphatják az idén befizetett szja-t. A támogatással kapcsolatban felháborodó néhány nagycsaládos szülő bejegyzését olvastam – értetlenkedve. 2010 előtt semmilyen, a mostaniakhoz fogható családtámogatási rendelkezésnek még ígéretét sem hallhattuk. Mi, legalábbis. Összeszedtem ezek közül néhányat (simán lehet, hogy valamit kifelejtettem), mert fontos, hogy a jóról nyíltan beszéljünk, és ne csak „családban maradjon”.
Szeptemberre várjuk a nyolcadik gyermekünket. Az elsővel még 2008-ban ajándékozott meg bennünket az ég. Azt mondják, a gyermek áldás. Mi ezt a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg. A székely emberek bölcsessége, hogy ahová az Úristen báránykát ad, oda legelőt is fog adni. Nem tudunk vitatkozni ezzel a tapasztalattal.
Valahogy úgy alakult – mindenki eldöntheti, hogy létezik-e ok-okozati összefüggés a történések között –, hogy éppen akkor érkezett a családokat érintő pozitív állami beavatkozás, amikor nekünk arra szükségünk volt. A kormány – történetesen a keresztény és konzervatív – mintha mindvégig látta volna, hogy éppen mi jelentené számunkra a legnagyobb segítséget. Nem volt arra lehetőségünk, hogy a második gyermekünk születésétől megtapasztaljuk, milyen is lenne, ha egy más színű állami vezetés hozott volna családokat érintő rendelkezéseket.
Utána kellett járnunk annak, hogy korábban hogyan is történtek ezek a dolgok, hogy értékelni tudjuk mindazt, ami körbeveszi az életünket.
Az eleve jó, ha a családfenntartónak van munkája. Ez nekünk is megadatott. Ha összehasonlítjuk a számadatokat, rájövünk, hogy ez nem pusztán a véletlen műve. Míg a szocialista kormányok idején 12 százalékos volt a munkanélküliség, ez mára lecsökkent nagyjából a harmadára. A családi adókedvezmény bevezetésével az egyre növekedő családunk miatt pedig a bruttó jövedelmünk szinte egyet jelentett a kézhez kapottal.
A családunk életében azonnal megérezhetővé vált, amikor a közüzemi számlákon a korábbiakhoz képest kevesebb összeg szerepelt. A rezsicsökkentés miatt nálunk maradt részt így valóban a gyermekeink nevelésére fordíthattuk.
hirdetésNem kellett ezek után minden vásárlás idején hosszú időket a polcok előtt eltölteni,
hogy a ravasz módon kikalkulált árazásokat összehasonlítsuk, hogy lehetőleg az olcsóbb, de még értékes termékeket szerezzük be.
Emlékszem fiatal családunk első nyaralására, még 2010 előtt. A svájci frank csapdájában vergődtünk, de egyszerűen szükségünk volt egy kicsit kiszakadni a megszokott mókuskerékből. Elmentünk egy szomszédos, nyugodt településre, hogy ott töltsünk el néhány napot. A feleségem egy alkalommal megjegyezte: „Szívem, milyen már a nyaralás fagyizás nélkül?” Ezek után megvettük az egygombócosokat.
Ezzel szemben kicsivel később, már a polgári kormány idején, szinte nyaranta volt lehetőségünk, hogy az Erzsébet-program segítségével a legszebb környezetben, fantasztikus ellátással, közösen üdülhessünk, négy-öt napon át. A nyaralásunk még gondtalanabbá válhatott, hiszen egyre kisebb terhet jelentett az iskolakezdés, mivel az iskolai tankönyvek ingyenessé váltak. Ezenfelül az iskolai és óvodai étkezések kedvezményessé, illetve térítésmentessé mérséklődtek. Vonaton, buszon pedig szintén csekély díjazással utazhatunk közösen.
A gyerekeink körül mindig történik valami. Már-már előre köszönnek a kórház sürgősségi osztályán, amikor bejelentkezünk.
Képzeljük csak el, mekkora bajban lennénk, a számunkra nagyjából csak hírből ismert szocialista vizitdíj esetén.
Amikor már nagyjából azt sem tudtuk, hogyan és miből fizessük a svájcifrank-alapú hitelünket a bevállalt építkezésünk miatt, a konzervatív oldal kormányzati pozícióba kerülésével, és a felépített otthonunk szerencsés értékesítésével, sikerült megszabadulnunk a torkunkat fojtogató deviza-rabszolgaságtól. Az ezek után otthonunkká lett albérlet azonban végül egyre szűkebbé vált.
A csok lehetőségével – illetve a Nagycsaládosok Országos Egyesületének otthonteremtési támogatása révén – egyhamar kialakíthattuk új családi fészkünket. A törlesztések garantált és minimalizált összege teljesen élhetővé tette mindennapjainkat. Éppen úgy, ahogyan a nagycsaládosoknak kitalált autóvásárlási kedvezmény is, amellyel régi, lehasznált autónkat cserélhettük le egy teljesen új és megbízhatóra – igaz csak egy kisebb méretűre futotta a támogatás összegéből, mégis nagy segítséget jelentett nekünk.
Nemsokára megszületik a nyolcadik gyermekünk. Az ő érkezésére tekintettel felvehettük a babaváró hitelt, és négymillió forinttal csökkentik a csokkal együtt felvett kedvezményes hitelünk összegét, amely mostanra nagyjából teljesen le is nullázza azt. A babaváróból elindítottuk a gyermekeink növekedésével egyenesen arányosan szükülő otthonunk terebélyesebbé tételét. A lakásfelújítási támogatás is éppen jókor érkezett.
A most bejelentett rendelkezés, miszerint a gyermeket nevelő szülők visszakaphatják az idén befizetett szja-t, minket lehetséges, hogy kisebb mértékben érint majd. A feleségem már szja-mentességet élvez, szintén a kormányzati rendelkezések jóvoltából, a családi adókedvezmény miatt pedig nekem sem kellett személyi jövedelemadót befizetnem. Viszont tudom, hogy vannak olyanok, akiknek ez a mostani bejelentés elképesztő segítséget jelent, éppúgy mint nekünk a többi támogatás annak idején – 2010 után.
Vannak, akik hőbörögnek, elégedetlenkednek: sosem jó nekik semmi sem. Lehet, hogy mindig csak éppen mi voltunk jókor, jó helyen. Lehet. Azt mondhatja valaki, hogy vannak ilyen véletlenek.
Én pedig azt mondom, az isteni gondviselés működik. Hittel mondom: működött 2010 előtt is. Ám 2010 után egészen nyilvánvaló, a bőrünkön jól érzékelhető formákat öltött.
Isten a megpróbáltatások idején sem hagyott el bennünket, de milyen jó megtapasztalni, hogy a jelenlegi állami rendelkezések az életet támogatják. Nem elvesznek, hanem odaadnak. Mert a mostani vezetésnek úgy tűnik – az elődeikkel ellentétben –, nem célja a családok kifosztása, sőt.
Az ellenzéknek soha nem volt, de a kormányoldalnak az az érték, ami a családban marad.
Gável András
A kiemelt kép forrása: Unspalsh/Saeed Karimi
