Az abortusz egyértelműen oka hazánk demográfiai válságának

Az abortusz kapcsán pedig a többség tényként állítja azt, amit hinni szeretne, vagyis hogy az embrió csak egy „csíra”, egy bontakozó élet, aki talán akkor lesz ember, amikor mozog vagy amikor érez, vagy amikor a társadalom embernek tekinti – nyilatkozta lapunknak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága irodavezetője. Németh Gábor szerint az abortusz igenis oka a demográfiai válságnak, ahogy az is, hogy minden más megelőzi a gyermekvállalást. Mindemellett a genderideológia is kevesebb gyermek születését eredményezi, és ha azt sikeres, híres emberek hirdetik nyilvánosság előtt, akkor sok rajongó szemében trendi, menő dolognak látszik, a szabadság és az önmegvalósítás követendő útjának.

 

Németh Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodavezetője (Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír)

– Az 1970-es években az egy nőre eső átlagos gyermeklétszám 2,76 volt, míg 2006-ra ez a szám 1,34-re süllyedt. Az utóbbi években ismét emelkedő tendenciát láthatunk. Mi minden befolyásolja a gyermekvállalási kedvet? Miért vállalunk ma kevesebb gyereket?

– 2019-ben hazánkban a KSH hivatalos adatai szerint a teljes termékenységi arányszám (tfr) 1,49 volt (az Eurostat adatai szerint kicsivel nagyobb, 1,55). Általános a konszenzus azon a téren, hogy ahhoz, hogy egy társadalom létszáma többé-kevésbé állandó legyen – tehát növekedésről még szó sincs –, ennek a számnak nagyjából 2,1-2,2 körül kellene lennie. Vagyis a klasszikus, kétgyermekes családmodell is elégtelen, hiszen sajnos vannak terméketlen párok is.

Annak ellenére, hogy a teljes termékenységi arányszám tekintetében az elmúlt években némi javulás tapasztalható, a helyzet korántsem megnyugtató.

A régi, alapvetően mezőgazdasági jellegű Magyarországon, még a ’30-as, ’40-es években a nyugdíj hiányában a sok gyermek volt az, ami az idősebb generáció ellátását biztosíthatta. Ezért nem volt ritka a családonkénti akár 8-10 gyermek sem. Elvileg ez ma sincs másként, viszont a direkt összefüggést a gyermekvállalás és a nyugellátás között – feltéve, hogy a következő generáció fizeti, és itthon fizeti a nyugdíjjárulékot –, épp az állami elosztórendszer miatt, kevéssé érezzük. Emellett kitolódott a gyermekvállalási életkor,

a harmincas éveiben járó szülőnek meg kell felelnie a munkahelyén, nevelnie a gyermekeit, gondoskodnia idősödő szüleiről: túlhajszolt, túlterhelt lesz.

Továbbá egyre több az élettársi kapcsolat, amelyből a stabilitás és a biztonság garanciáinak hiányában statisztikailag is kevesebb gyermek születik, de gazdasági szempontokat is említhetnénk (pl. Olaszországban az amúgy is alacsony tfr a koronavírus-járvány miatt még tovább romlott).

– Európai viszonylatban hogy áll most hazánk a gyermekvállalás tekintetében?

– Hazánk abszolút a középmezőnyben helyezkedik el. Kiugróan jónak számít Franciaország a maga 1,86-os arányszámával, a mezőny másik végén pedig Málta helyezkedik el, 1,14-gyel. Csak gazdasági okokról nem beszélhetünk, hisz az egy főre jutó GDP alapján a világ leggazdagabb országában, Luxemburgban ugyanúgy 1,34 ez a szám, mint a gazdasági válságok tépázta Görögországban.

– 1956 óta Magyarországon is legális az abortusz. Ez hogyan hat a hazai statisztikákra?

– Az abortusz kapcsán az egyik leggyakrabban hangoztatott érv az, hogy ha tiltják, akkor illegalitásba szorítják, és ezzel a törvényhozó nemcsak a magzat, hanem az anya életét is veszélyezteti. Erre általában Ceaușescu Romániáját szokták példaként hozni. Ugyanakkor tapasztalati tény az, hogy ugyanez játszódik le a prostitúció, a drogfogyasztás stb. területén is: egyszerűen a tilalmat állítják be úgy, mintha az okozná a nagyobb bajt, mondván, hogy ha büntetik, akkor a droghasználók többször is ugyanazt a tűt használják. Emellett ellenőrizhetetlen forrásból szerzik be az anyagot, ezért jobb az, ha az állami szervek asszisztenciája mellett történik mindez.

Ennek az érvelésnek az a hibája, hogy két rosszat állít egymás mellé, mintha az, hogy tessék leszokni vagy egy világos értékrend mellett élni, nem is lenne alternatíva.

Mindezt csak illusztrációnak szántam: hazánkban a tfr 1955 és 1960 között 2,21 volt, míg 1960 és 1965 között 1,82-re esett vissza, és azóta is csak az 1970-es évekbeli szociálpolitikának (1 panel – 2 gyermek) köszönhetően nézett be 2 fölé.

Lehetetlen nem felismerni a statisztikában az 1956-os legalizáció lenyomatát, amelyet az akkori törvényhozó a társadalmi feszültség csillapításának is szánt.

Az abortusz egyrészt oka a demográfiai válságnak, másrészt pedig indikátora egy olyan szemléletmódnak, amelyben a gyermekek vállalását (tudatosan használom ezt a különösen ható kifejezést, mert a gyermekvállalás mint nyelvünkben rögzült kifejezés egyetlen gyermek vállalását jelenti) megelőzi a tanulás, a karrier, az egzisztencia megalapozása.

Sajnos ez egy gyilkos verseny.

Ha például egy középvezető nő azt tapasztalja, hogy 2-3 évre kiesik a munkából, az egyrészt komoly ismeretvesztést, másrészt pozícióvesztést jelent, így a saját szempontjából érthető, hogy meggondolja, vállal-e gyermeket. Az abortusz kapcsán pedig a többség tényként állítja azt, amit hinni szeretne, vagyis hogy az embrió csak egy „csíra”, egy bontakozó élet, aki talán akkor lesz ember, amikor mozog vagy amikor érez, vagy amikor a társadalom embernek tekinti. Az abortuszhoz fűződő jog leghangosabb hangadói épp a saját múltbeli magatartásukat akarják állításaikkal igazolni.

Az abortusz legalizálásáért tüntető fiatalok Santiagóban. (Fotó: MTI/EPA/Alberto Valdes)

– És mi a helyzet a személyi szabadság, az önmegvalósítás egyre fontosabbá válásával, illetve az egyre nagyobb teret nyerő gender mainstreaminggel? Ezek milyen hatással bírnak a gyermekvállalásra?

– Őszintén szólva 20 évvel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna azt, hogy 2021-ben ez lesz Európában az egyik legfontosabb kérdés. E téren két álláspont feszül egymásnak, és mivel alapvetően eltérő a kiindulásuk, kompromisszumot aligha tartok lehetségesnek. Kissé patetikusan megfogalmazva: az egyiknek majd vesznie kell. A gender ideológiai képviselői azt vallják, hogy a nemi identitás öndefiníció eredménye. Választhatok, hogy minek, milyen neműnek vallom éppen magam, a szexualitás egy az ember választási lehetőségei közül. Ezra Miller amerikai színész queerként aposztrofálja magát, Tom Hardy a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy „mindennel és mindenkivel elszórakoztam”. Elliot Page színésznő 2014-ben „jött elő” és azóta nemváltó műtéten is átesett, hogy csak néhány példát ragadjak ki a filmvilágból.

Ha sikeres, híres emberek hirdetik ezt nyilvánosság előtt, akkor sok rajongó szemében trendi, menő dolognak látszik, a szabadság és az önmegvalósítás követendő útjának.

Ezzel szemben a „hagyományos” családmodell abból indul ki, hogy a család egy olyan férfi és egy nő életközössége, akik nyitottak az élet továbbadására, és a nemi identitás nem egyéni döntés, hanem biológiai adottság. A gyermekvállalásra alkalmazva a kérdést: vajon az az egynemű pár, ahol mindkét fél kizárólag a saját neméhez vonzódik, hogyan lenne képes természetesen úton gyermekvállalásra? Ugyanis az,

amit manapság gyakran hallani a gender képviselőitől, hogy nekik is joguk van a gyermekekhez, elég kétélű.

Ez egyrészt az előbb felvetett kérdés szerint alapvetően más emberek gyermekére megfogalmazott jog, másrészt pedig talán megfelelő lenne a gyermek jogairól is beszélni.

Az abortuszpárti és feminista tüntetők csak a legkisebbek jogairól felejtenek el beszélni, pedig egyedül ők nem tudnak felszólalni magukért. (Fotó: Pixabay.com)

– Sok nő azért nem mer időben gyermeket vállalni, mert nem tudnak egy keresetre támaszkodni, és mire egzisztenciálisan megerősödnek, már a nők többsége eléri a 40 éves kort. Ez pedig kockázatokat rejt a gyermekvállalás szempontjából. Ez ellen mit lehetne tenni?

– Erre a kérdésre nagyon nehéz, sőt, lehetetlen egyszerű választ adni. Épp azért, amit már mondtam, vagyis ha valaki nem alkalmazkodik a társadalmi, munkahelyi nyomáshoz, szükségszerűen lemarad a versenyben. A legegyszerűbb válasz talán az lenne, hogy családbarát munkahelyekre van szükség, amelyre tőlünk nyugatabbra már vannak követendő példák. Ez ugyanakkor rendkívül erőforrásigényes, és átgondolt, hosszútávú szociálpolitikát kíván meg.

– A Párkapcsolati kultúra és demográfia című konferencián tartott előadásában rávilágított arra, hogy a gyermektelenség a Bibliában gazdasági, társadalmi kérdés.  Egy asszony társadalmi státuszát az emelte, ha sok gyermeke volt. Napjainkban pedig Európa-szerte a sokgyermekes család inkább a gúny tárgya, mint az elismerésé. Hogyan lehetne ebben szemléletváltást elérni?

– Érdekes, hogy számos amerikai családban a sok gyermek szinte státusszimbólum. Azt mutatják a magas gyermekszámmal: van pénzem arra, hogy több gyermeket neveljek. E téren az állam biztosította gazdasági, pénzügyi ösztönzők hatása tagadhatatlan és nagyon is előremutató, de önmagában még mindig kevés. Egyszerűen

addig, amíg a többség a sokgyermekes családokat inkább megmosolyogja vagy sajnálja, aligha várható javulás.

Alapvető lenne egy szemléletbeli, mentalitásbeli változás. Ahogy egy német ismerős megfogalmazta, az, hogy 5 gyermeket nevelek és munkatársaimmal ellentétben nem tudok minden nyáron Mallorcára menni, nem jelenti azt, hogy bármiről is lemaradtam volna.

– Mi a boldog társadalom alapja?

– A boldog társadalom boldog egyénekből áll – ezt az Adam Smithnek tulajdonított megállapítást tapasztaljuk lépten-nyomon ma is. Ezzel szemben a keresztény társadalomelmélet alapja a közjó. Egy olyan, az élet minden szegmensét átszövő kapcsolatrendszer, amelyben az egyes ember egyénként és részként is megtalálja boldogulását és kibontakozását, gazdasági, kulturális, vallási stb. téren egyaránt. És kész arra is, hogy a közösség érdekében, akár a saját önérvényesülése árán is, áldozatot hozzon.

Tomka Ferenc: A genderelmélet Marx és Engels központi ideológiájára épül

„A férfi nem tud teherbe esni” – írta a spanyol politikus, majd letiltotta a Twitter

A család a bölcső, a gyermek a jövő

(Kiemelt képünk forrása: Unsplash.com)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!