Keresztény Arábia: Jemen, a legvallásosabb arabok hazája

Izraelitákból lettek Jézus követői a jemeni arab keresztények

A Dél-Arábiában lévő arab törzsek körében a pogány hitet a keresztény és a zsidó vallás szorította ki, miután az térséget uraló Hijmariták az akkori politikai viszonyokat mérlegelve hol az egyik, majd a másik vallást tették meg államvallássá.

Jemennek kiemelt szerepe volt az arab kereszténység kialakulásában. A kereskedelem szempontjából földrajzilag stratégiai helyen fekvő Jemen birtoklásáért birodalmak szálltak harcba nem csak fegyverrel, hanem gyakran a vallás erejét felhasználva próbáltak politikai befolyást gyakorolni a legvallásosabb arab törzsek körében.

A 4. században jegyezte fel Tyrannius Rufinus latin szerzetes és egyházi író, hogy a Abesszíniában és a jemeni királyságban Máté apostol tette le a kereszténység alapkövét. Kaiszareiai Euszebiosz keresztény történetíró elmondása szerint a második legfontosabb személy, aki megalapozta a kereszténységet Jemenben, az egyiptomi Pentanus filozófus, aki a 2. században elhagyta Alexandriát, és misszionáriusként Dél-Arábia felé vette az irányt.

A korai évszázadokban a kereszténység a bizánci kereskedők közvetítésével a part menti településeken terjedt el. Nikiui János kopt püspök írása szerint csak Konstantin császár halála után egy keresztény szűz apácának köszönhetően vált ismerté Jézus tanítása, miután a jemeniek római földről elrabolták és fogságban tartották. Theoognosta apáca egy az Arab-félszigeten lévő ismeretlen kolostor lakója volt, akinek erős hite és erkölcsös élete megragadta az akkori jemeni királyt. Más jemeni források szerint a kereszténység széles körű elterjedése az indiai Theophilusnak köszönhetően a negyedik században következett be.

Al-Masoudi és Ibn Hisham arab történetírók jegyzetei szerint a 2. század folyamán megerősödött, majd a 3. évszázadban a judaizmust is fokozatosan kiszorította a keresztény hit az arab törzsek körében. Olyannyira, hogy Abd Kalal bin Mathoub jemeni arab király 273-ban a zsidó vallást elhagyta és áttért a kereszténységre.

Viszont az egyre erősödő etióp-bizánci befolyást ellensúlyozva a keresztény király utóda, Abu Karab Asaad jemeni arab király medinai zsidó rabbikat hozott országába, és visszaemelte judeaizmus mint államvallást. A zsidó hitet követő arab királyt népe követte, és nemcsak keresztény templomok, hanem pogány szentélyek is áldozatul estek az etióp-bizánci befolyás ellen fellázított jemeniek pusztításának.

Al-Qalis Templom romjai. 1942, Szanaa, Jemen (Forrás: Alamree.net)

Jemen belső és külső viszályát kihasználva a perzsák szövetséget ajánlottak az ismét zsidó hitet követő arab hijmaritáknak, akik az 5. század végéig egy kivételével kizárólag zsidó uralkodót adtak Jemennek. Miután a Perzsia meggyengült a bizánci és etióp befolyás ismét megerősödött, a jemeni uralkodói osztály vallását is megváltoztatta. Nadzsran térségében felfedezett 6. század eleji  templomban talált hijmaritákról szóló feljegyzésben Murthad bin Abdul-Kalal király neve, mint keresztény imahely építtetője szerepel.

Az 6. századi arab történetírók, köztük Al-Thaalabi és Al-Fauruz Abadi szerint a legtöbb jemeni király népével együtt keresztények voltak.

Szokorta szigetén élő jemeni klánok államvallásá nyilvánították a kereszténység egyik keleti ágát a nesztoriánus irányzatot. A térség többi részén élők főként az anti-khaldeókiai szír ortodox egyház tanításait követték aminek jemeni központja Nadzsran városa lett.

A jemeni és a szíriai kereszténység szoros kapcsolatot ápolt egymással. A szír ortodoxia nagyszámú követővel rendelkezett Jemenben. A szírek nemcsak papokat és püspököket küldtek a jemeni közösségeknek, hanem a szír-arámi írást is eljuttatták a térségbe, amit a kahtani és hamiri törzsek át is vették, ebből később fejlődőt ki az arab ábécé.  A 6.század végére gyakorlatilag Jemen teljes népe leszámítva egy kis zsidó kisebbséget a keleti kereszténység valamelyik egyházához tartozott.

Birodalmak versengése a keresztény Jemenért

A keresztény közösségek megerősödésével a Bizánci Birodalom fokozottabb figyelmet fordított a térségre, amire a rivális abesszíniai Akszúmi Királyság is szemet vetett.

Az akszúmiak földrajzilag közelebb voltak, keresztény misszionáriusaik is erősebb befolyást bírtak a jemeni törzsek körében főleg, hogy délarab telepesek és a helyi kusita lakosság leszármazottjaiként kulturálisan is közelebb álltak jemeniekhez, mint az európai Bizánc.

Az etióp befolyás a 6. században vált komoly tényezővé Jemenben. Ekkor az egyik jemeni király, Dhu Nuwas úgy döntött, hogy szembemenve a keresztény Bizánccal és Etiópiával, valamint a szomszédos Ománt is meghódító zoroaszter hitet követő Újperzsa Birodalommal, a judaizmust vette fel abban a reményben, hogy megőrizze országa függetlenségét. A jemeniek többsége viszont megtartotta keresztény hitét, ezért a zsidó hitre áttért arab király üldözni kezdte a keresztényeket. Ibn Khaldun arab történész írása szerint a jemeni király húszezer keresztényt mészárolt le Nadzsran térségében. A népirtást még a Korán is megemlíti.

Ezután az etióp hadsereg a Bizánctól kapott flottával átkelt a Vörös-tengeren, és elpusztította a jemeni királyságot.

Ábraha etióp helytartó függetlenítette magát az anyaországától és fiaival együtt saját birodalmat épített fel, ami egészen Mekkáig húzódott. Az etióp megszállás ellen a jemeniek ismét Perzsiától kaptak segítséget, aminek eredményeként 575-ben a perzsák meghódították a területet. Jemenben a perzsa uralom fél évszázadon át tartott, majd az iszlám zászlaja alatt északról támadó arab törzsek meghódították Jement. A keresztények és a zsidók kisebbségbe szorultak és dzimmí státuszba kerültek.

Az iszlám elsöpörte a jemeni kereszténységet

Mivel Mekkától délre lévő arab törzsek többsége a kereszténységet követte, Mohamed próféta – hogy megnyerje magának a jemenieket – megállapodást kötött a nadzsrani keresztények vezetőivel. Az egyezmény szerint a jemenieknek el kellett fogadniuk az iszlám fennhatóságot, amiért cserébe szabadon gyakorolhatták vallásukat. 

Viszont a próféta halála után Omar bin Khattab kalifa felrúgta az egyezményt azzal az indokkal, hogy az araboknak csak egy vallásuk lehet, így a keresztény törzsek válaszút elé kerültek: áttérnek az iszlámra, vagy kitelepítik őket.

A nadzsrani keresztények fellázadtak, de több csata után végül alulmaradtak. Többségük megmaradt kereszténynek, és a mostani Szíriába, Irakba, illetve az anatóliai hegységbe menekültek. Szíriában a mai napig is létezik egy Nadzsrannal azonos nevű falu, aminek lakossága keresztény ortodox.

Ennek ellenére kereszténység egészen a 13. századig létezett Jemen északi területein. A helyi források megemlítik I. Abram síita imámot, aki a keresztényeknek és a wahai zsidóknak ajánlott fel szövetséget, hogy zajdita hercegséget alapítson elszakadva a szunnita Omajjad kalifátustól.

Az Abbaszida-dinasztia idején a keresztényeknek jobb helyzete lett. Jemenben öt püspökséggel is rendelkeztek, aminek egyházi központja a szanaai püspökség. Végül a mamelukok vetettek véget a kereszténységnek miután meghódították Jement és lemészárolták a megmaradt több mint tízezer lélekszámú közösséget.

Marco Polo leírásában megemlíti dél-arábiai kereszténység utolsó várát Szokotra szigetét. Az olasz utazó szerint a szigetnek külön püspöke van, aki nem Rómának, hanem egy bagdadi pátriárkának felel.

A szokotrai nesztoriánusoknak egészen a 16. századig önálló államuk volt, majd a Mahrai Szultánság meghódította szigetet és az iszlámra kényszerítette a lakosság nagyrészét.

1737-ben a mochai kikötőbe tartó francia hajó Szokorta szigetén pihent meg. A hajó kapitánya meglepődve tapasztalta, hogy a sziget mélyén keresztény törzsek élnek, viszont hitbéli ismereteik hiányosak voltak, mivel egyházi vezetés nélkül évszázadokon keresztül a világtól elszigetelve éltek. 1800-ban a szélsőséges vahabiták megérkezésével a szigetről végleg eltűnt a kereszténység.

Indiai felmenőkkel rendelkező jemeni keresztények tartanak közös imádságot (Forrás: Flickr.com)

A gyarmati időszak után újabb üldöztetés

A Közösségek Ádenben könyv szerzője szerint a jemeni városban jelentős számú indiai származású keresztények élnek, akik első templomukat 1854-ben építették egy kis vulkanikus dombra.

Nagy-Britannia 1839-ben gyarmatosította Jement, aminek következményeként Ádenbe ezrével érkeztek a külföldi vendégmunkások, köztük keresztények. A brit vezetés ezt kifejezetten támogatta azzal a céllal, hogy megváltoztassa a demográfiai arányokat, ami akkor a muszlim arab lakosságnak kedvezett. Brit fennhatóság alatt a 19. és 20. században a számos keresztény templom épült Jemenben. Az egyik leghíresebb részben Viktória királynő adományából 1863-ban épült, és az Ádenben állomásozó brit katonákat szolgálta. Miután Dél-Jemen 1967-ben elnyerte függetlenségét, a keresztény templomokat elkobozta a központi vezetés és csak 1993-ban – miután egyesült az ország északi és déli része – a ciprusi püspök közbenjárásának köszönhetően kerülhettek vissza egyházi tulajdonba azzal a feltétellel, hogy a keresztények egészségügyi intézményeket működtetnek a jemeni édesanyák és gyermekeik részére.

A gyarmati időkből megmaradt anglikán templom Ádenben (Forrás: Wikipédia/Aymx)

A jemeni alkotmány szerint csak a muszlimok gyakorolhatják szabadon a vallásukat, a keresztényeket másodrangú állampolgároként kezelik.  A 2015-ben kitört jemeni polgárháborúig is csak néhány keresztény templom még működött az országban. Az adeni Al-Tawahi negyedben található anglikán templom 1995-ös újra nyitása óta főként orvosi központként működött. A közelben egy baptista templom próbált misszionárius tevékenységet folytatni, kevés sikerrel, mivel a jemeni törvények az iszlám elhagyását halálbüntetéssel sújtja. Ennek ellenére 2010-es felmérést szerint egy év alatt több mint négyszáz muszlim keresztelkedett meg.

Assisi Szent Ferenc-katedrális Ádenben (Forrás: Wikipédia/ Brian Harrington Spier)

A Pew Research Center adatai szerint a polgárháború előtt negyvenezer keresztény élt Jemenben, akiknek többsége indiai felmenőkkel rendelkeznek. Közösségeik ellen nemcsak a szélsőséges al-Kaida, hanem a mérsékeltebbnek számító síita húszik is követtek el atrocitásokat. 2016-ban azóta is ismeretlen fegyveresek törtek be az adeni Teréz anya házába, ahol tizenöt embert öltek meg, köztük az idősotthonban dolgozó négy indiai apácát. Az népirtástól tartva a Tamás apostol által alapított indiai szír egyház vezetése úgy döntött, hogy visszatelepíti az évszázadokon keresztül Jemenben élő hittestvéreiket. Ezzel Jemenben megszűnt az utolsó jelentős keresztény közösség.

Kassab Adonis

Keresztény Arábia – Kuvait, a jogfosztott keresztények hazája

Keresztény Arábia – Bahrein, a nesztoriánusok földje

Keresztény Arábia – Bahreini közösségek

Kiemelt képünk forrása az Alaraby.co.uk.