Lóránt Károly nemrégiben így fogalmazott közösségi oldalán: ,,Függetlenül attól, hogy idehaza kinek mi a véleménye Orbán Viktorról, az igaz, hogy nyugaton az európai kultúra felszámolása folyik, úgy, ahogy azt Spengler 100 éve a Nyugat alkonyában megírta. Lehet, hogy ezt a hanyatlást nem sikerül megállítani. Ha visszagondolok 1956-ra, akkor is reménytelen vállalkozásba kezdtünk, és le is vertek bennünket. De a rendszer azért megváltozott. A mai történészek egybemossák az 1949–1989-ig tartó időszakot. Aki, mint én is, átélte, tudja mi a különbség. Én Orbán Viktort alkalmasnak tartom egy ilyen harc megvívására, már csak azért is, mert szembe mer menni az irányító hatalommal, míg sokan meghunyászkodnak. Ma Nyugaton az van, mint itt az ötvenes években. Amikor kikerültem 2003-ban Brüsszelbe, és egy ingatlanügynökkel jártam lakást keresni, ő mondta nekem, hogy vannak dolgok, amelyekről csak a konyhában, vagyis a legszűkebb családi körben mernek beszélni, ez egyébként a bevándorlásra vonatkozott. Azóta a helyzet romlott. Amit Brüsszel csinál, az majdnem minden szempontból rossz és az emberek, ha van lehetőségük rá ellenük is szavaznak mint pl. az alkotmánynál történt. Én azt gondolom, hogy fel kell lépni ezzel a tendenciával szemben, és erre Orbán Viktor alkalmas lehet.”

– Ön 2003-tól 2009-ig Brüsszelben élt és dolgozott. 2009 után is egy évtizedig folyamatosan járt Brüsszelben, hiszen Morvai Krisztina tanácsadója volt. Hogyan látta az Európai Parlamentben a kultúrmarxista politikai csoportok egyre befolyásosabb tevékenységét?

– Amikor kikerültem 2003-ban Brüsszelbe egy dán képviselő, Jens-Peter Bonde meghívására, az ő munkatársaként, meglepetéssel vettem észre, hogy a szólásszabadság kezd olyan lenni, mint nálunk a Rákosi-korszakban (azóta két évtized telt el, ma már rosszabb). A bevándorlásról az emberek például csak a legszűkebb baráti körben („a konyhában”) mertek beszélni. 2015-ben egy nemzetközi konferencián egy résztvevőtől, aki az Európai Bizottságban dolgozott, ugyanezt hallottam. Azt mondta, hogy az osztályán kilenc ember dolgozik, mindenkinek az a véleménye, hogy nem kellenek a bevándorlók, de ezt hangosan nem merik elmondani, mert félnek, hogy elbocsátják őket, és hogy igazat beszélt, ezt most jól alátámasztja Petry Zsolt kirúgása a Herthától. A csoportunkkal, amelyet akkor a Demokrácia és Sokszínűség Európájának neveztek (Europe of democracy and Diversities – EDD) és azEurópai Unió túlzott centralizációja ellen lépett fel, a fősodratú csoportok (néppárt, szocialisták, liberálisok stb.) nem álltak szóba. A mi csoportunkban volt egyébként az Egyesült Királyságot az unióból kiléptető Nigel Farage és most az Alternatíva Németországért, az AfD párt képviselői is ott vannak. A csoport neve jelenleg Identitás és Demokrácia, ID. Arra várnak, hogy ha Orbán Viktor egy nagy csoportot tud kialakítani, annak ők is részesei legyenek.

hirdetés

Lóránt Károly közgazdász

– Lát arra esélyt, hogy Franciaország, Belgium vagy Németország a következő években szigorú bevándorláspolitikára váltson?

 – Nem. Ugyanakkor a legtöbb közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az átlag európainak elege van a bevándorlókból. Még csak most, április 19-én nyílt meg az Európa jövőjéről folyó vita platformja, de az első néhány órában már mintegy ötven vélemény érkezett a migrációs részhez. Ezek túlnyomó többsége egy határozott migrációs politika mellett áll ki, az unió vezetése azonban, ahogy eddig nem vette, úgy a jövőben sem fogja figyelembe venni az uniós állampolgárok véleményét.

Az uralkodó elit, a háttérhatalom érdeke ugyanis az, hogy a nemzetállami törekvéseket minél jobban letörje, és ezt szolgálja a migránsok beengedése is, hiszen a bevándorlók túlnyomó része a háttérhatalmi érdekeket képviselő (általában szocialista) pártokat támogatják.

Dánia most próbálkozik például egyes migránsok hazatelepítésével, de kérdéses, hogy lesz-e ennek eredménye. Akik már benn vannak az unió területén, azokat ugyan ki lehet utasítani, de hogy tömegével menjenek haza, azt nem lehet elérni, legfeljebb lesz egy-két eset, amit azután a médiában fel lehet fújni.

– Brüsszelben barátságot kötött Lovas Istvánnal, a Magyar Nemzet akkori tudósítójával. Mennyi időt töltöttek együtt?

 – Lovas István írásait már megismerkedésünk előtt ismertem a Magyar Nemzetből. Személyesen akkor találkoztunk, amikor a Magyar Nemzet szerkesztősége kiküldte őt Brüsszelbe 2004-ben tudósítónak, és az én feladatom volt, hogy lakást szerezzek neki. Én akkor már egy éve odakint voltam, a Magyar Nemzetnek írtam az unióban történő dolgokról, Egy hét Európában címmel futott egy önálló rovatom. Pistával először a Gellért cukrászdában találkoztunk, azután kinn általában hetente egyszer. Volt még egy harmadik társ is, Barcs Endre, aki egy időben a Hír TV brüsszeli tudósítója volt. A program általában abból állt, hogy szombatonként elmentünk biciklizni egy órát, utána beültünk sörözni valahova és megbeszéltük a világ dolgait. De néha kirándultunk is, elmentünk például a tengerpartra, vagy valahova vidékre, ahogy akkor mondtuk Európába, ugyanis Brüsszel már akkor is tele volt bevándorlókkal – három kerékpáromat lopták el az Európai Parlament bicikliparkolójából –, a vidék azonban mentes volt tőlük. Pista ínyenc volt, gyakran meghívott magához, ellátott bennünket – esetleg másokat is – mindenféle finom kolbászokkal és szalonnákkal, sajtokkal. Általában este 10-11 felé elálmosodott, olyankor mondtam Bandinak, hogy menjünk haza, mert Pista reggel öt órakor kel, hogy átolvassa a legfrissebb újságokat, hogy nyolcra már el tudja küldeni a tudósításait a magyar lapoknak.

Hihetetlen munkabírása volt, tíz nyelven szemlézte a napi sajtót.

Utoljára halála előtt pár nappal nálunk, Sukorón találkoztunk, és más újságírókkal együtt arról beszélgettünk, hogy hogyan lehetne valahogy ellene dolgozni a nemzetközi sajtóban a hazánkat érő támadásoknak, de ebből már nem lett semmi. Éjfél felé már látszott, hogy fáradt, és erre figyelmeztettem a többieket is, akiknek még volt jócskán mondanivalójuk… Kocsival kikísértem még az autópálya-felhajtóig, hogy el ne tévedjen, amikor odaértünk, búcsút intett. Akkor láttam utoljára.

Lóránt Károly

– Ön a Nemzeti Fórum tanácsadója. Milyen munkával jár ez?

 – Még a kétezres években Lezsák Sándor megkért, hogy szervezzek meg egy közgazdasági munkacsoportot a Nemzeti Fórum keretén belül. A munkacsoportban voltunk vagy húszan, el is készült egy anyag, de kiderült, hogy nincs rá „felsőbb szinten” fogadókészség, így ezzel a csoport lassacskán fel is bomlott. Nekem annyi hasznom azért volt belőle, hogy ennek a munkának a révén megismerkedtem Szakáli István Loránddal, aki az újonnan szerveződő Nemzetgazdasági Minisztériumban a Kárpát-medencei gazdaság nevű főosztály vezetője volt, és adott ott nekem egy fél állást – ugyanis fixa ideám volt, hogy az unió keretében gazdasági alapon kell összefogni a Kárpát-medence magyarságát. 

– Mivel foglalkozik most?

– Azt hiszem, legtöbbet azzal tudok tenni, ha írok. A Magyar Hírlapban igyekszem felhívni a figyelmet az unió működésével kapcsolatos – bennünket is érintő – különböző problémákra. Itt azért – úgy érzem – sikereket is el tudtam érni. Például valószínűleg én hívtam fel először a figyelmet a lapban a Global Compactnek nevezett nemzetközi szerződésre, amely a migránsok szabad beáramlását akarta legalizálni. A cikkre tudomásom szerint közvetlen visszhang nem érkezett minisztériumi körökből, de hamarosan híre jött, hogy Magyarország nem írta alá az egyezményt. Írásaimmal most azt szeretném elérni, hogy Magyarország ne építse meg a tervezett 6500 MW-os naperőművet, mert az energiarendszer működésképtelen lesz.

Továbbá, most folyik az Európa jövőjével foglalkozó nemzetközi konzultáció, és jövőre választás lesz. A Nemzeti Fórum keretében szeretnék aktívan részt venni – például előadások megtartásával – abban a munkában, amely széles körökkel megérteti, hogy milyen folyamatok zajlanak ma Európában, és hogy mit kell tennünk, hogy nemzeti érdekeinket és szuverenitásunkat megvédjük.

Kelemen Miklós