Anyám, Mária, megölellek

Anyám, Mária, nekem merít a levesből

Egy édesanya soha nem megosztottságot akar fenntartani a gyermekei között. Egységre hív meg sokkal inkább. A kereszt alatt anyánkká fogadott asszony is éppen erre vágyik. A golgotai mozdulatlanságban mélyről feltörő lávaként jelenik meg a Messiás oldalából megszülető egyház dinamizmusa. Bárcsak elérkeznénk oda mi, testvérek és unokatestvérek, hogy észrevesszük: édesanyánk kötényénél békesség van. Ő pedig szüntelenül Jézusra mutat.

Nagypénteken megtehetjük azt, amivel már olyan rég tartozunk az Asszonynak, akit Jézus adott örökbe nekünk: megölelhetjük őt. Mint a szeretet őszinte jeleitől ódzkodó kamaszok, úgy húzódtunk el ezidáig a minket simítani vágyó Mária tenyerétől. Mit vesztettünk? Sokat. Talán mindent.

De soha nem késő anyánkká fogadnunk. Érezni, ahogyan megszorítja az őt karoló kezünket. Biztat: csináld úgy, mint Jézus! Ugyanazt az utat járd be te is!

És valóban: az „Angelus fiat”-ja a kereszt „Beteljesedett” szavában nyeri el értelmét. Mária ott, a kereszt alatt beteljesítette a „teljesen a tiéd” vakbizalomban tett ígéretét. És a Fiú kileheli a lelkét. A Lelkét. És az Anya újra szül. Megszületik az Egyház. Én is benne vagyok.

A ruhámat a Bárány vére mossa hófehérre. A menyegzős ruhámban már most asztalhoz ülhetek. Édesanyám nekem merít a levesből. Megcsókolom a kezét.

Gável András

 

 

Nézd, az anyád! – dalok Máriáról a keresztény könnyűzenében

A dicsőítés királynője ma is lenyűgöz minket

Szemről szemre – szemtől szembe. Miért imádkozzuk a rózsafüzért?

A kiemelt kép forrása: Unsplash/Sam Moqadam