Szalóki Ági: A jó döntéseimben mindig vezérel a Jóisten és a hitem

Szalóki Ági kismamaként nyíltan kiállt a koronavírus elleni oltás fontossága mellett. Bár közösségi oldalán a többség egyértelműen pozitívan fogadta az énekesnő által megosztott hírt, miszerint várandóssága 36. hetében beoltatta magát, az oldalra szép számmal érkeztek olyanok kommentjei is, akik agresszíven adtak hangot nemtetszésüknek, és kifejezett kérése ellenére sem kímélték a kismamát.

Egy sokakat megosztó ügyben, legyen az akár védőoltás vagy hasonló horderejű, az egészségünket, jövőnket érintő kérdés, mindig sokat nyom a latban, ha egy-egy híres személy nyíltan megmutatja azzal kapcsolatos véleményét. Sokaknak talán éppen egy híresség hitelessége segíthet a helyes döntés meghozatalában, ha bizonytalankodik.

– Már decemberben regisztráltam az oltásra. Alapvetően oltáspárti vagyok, és a rendelkezésre álló információkból azt szűrtem le, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy minél többen beoltassák magukat. Ezért is jelentkeztem hamar. Arra számítottam, hogy lévén 42 éves és majdani szoptatós kismama, a szoptatás időszaka után kaphatom meg az oltást. Időközben azonban már több mint 600 millió felett jár a beoltottak száma világszerte, s így egyre több a szakmai tapasztalat arról, hogy adható-e a Covid-oltás kismamáknak vagy sem. Nyilvánvalóan ezért is jutottak arra a következtetésre a magyar szakemberek, – köztük a Szülészeti-Nőgyógyászati Szakmai Kollégium, a Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikák vezetői, valamint a négy orvosképző egyetem Klinikai Járványelemző Munkacsoportja is –, hogy támogatják a koronavírus elleni oltás beadását a várandósság ideje alatt is.

Szalóki Ági és Merkely Béla professzor az oltás után. (Fotó: Szalóki Ági Facebook-oldala)

A zsúfolt kórházak veszélye

– Azért is éreztem fontosnak, hogy éljek az oltás lehetőségével, mert a kórházak zsúfoltak, sok a covidos beteg, így az orvosok is gyakran találkoznak velük. Egy kismama pedig, aki kórházban szül, kénytelen több napot az intézményben tölteni – mutatott rá. Szalóki Ági hozzátette, bár az egészségügyi dolgozók biztosan minden óvintézkedést megtesznek, nem ritka az, hogy valaki egészségesen megy be a kórházba, és fertőzötten jön ki onnan. – Ezt kiküszöbölendő úgy gondoltam, jobb, ha megkapom a szülésem előtt az első védőoltást.

Tisztában vagyok azzal, hogy a vakcina nem véd teljes mértékben a betegségtől, így is elkaphatom. Ugyanakkor a koronavírus súlyos lefolyását megakadályozza, és elkerülhetők általa a súlyos szövődmények

– fejtette ki.

Tájékozódás hiteles forrásból rémhírek helyett

Arra a kérdésünkre, hogy honnan tájékozódott az oltásról, illetve milyen információk segítették döntésében, elmondta: hisz a sajtószabadságban, és sok helyről igyekszik tájékozódni, de ő a hivatalos, koronavirus.gov.hu oldal információit vette alapul. – Az operatív törzs munkáját orvosok, biológusok, virológusok, infektológusok, matematikusok segítik, akik nap mint nap dolgoznak és hoznak döntéseket mindannyiunk érdekében. Éppen ezért azt gondolom, hogy ezt a portált mindenképpen érdemes figyelemmel kísérni – szögezte le.

Szalóki Ági koncert közben a gyerekekkel a koronavírus előtti időkben. (Fotó: Bergics Balázs)

Szalóki Ági számos kismamával együtt a XII. kerületi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján kapott oltást. – Legnagyobb meglepetésemre maga Merkely Béla professzor oltott be minket. Nagyon hamar lezajlott, az adminisztráció is rövid volt. Egyetlen apró mellékhatást tapasztaltam másnap reggel. Az injekció helyén éreztem egy kis elnehezülést, nyomásra érzékeny volt, de ez teljesen természetes minden oltásnál – mesélte. A második vakcina beadására esetében már csak a szülést követően néhány héttel kerül sor.

A városmajori oltóponton azóta is folyamatosan, zökkenőmentesen zajlik a II. és III. trimeszterben járó várandós nők oltása, őket soron kívül fogadják. Az oltáshoz csupán a kiskönyv, tajkártya és előzetes regisztráció szükséges.

A hit segít

Szalóki Ági nem rejti véka alá istenhitét sem. Éppen ezért kérdeztük meg, ez hogyan befolyásolta őt döntésében. – Úgy érzem, a jó döntéseimben mindig vezérel a Jóisten és a hitem. Bízom a megérzéseimben. Van bennem bizakodás és remény. Azt hiszem, ezek nagyon szoros kapcsolatban vannak a hittel. Szerintem a hívő ember a legnagyobb nehézségek közepette is látja az élet napfényes oldalát.

Nagyon sokat segít az élet és a minket körülvevő világ értékelésében az istenhit, illetve az élet jóságába vetett hit

– fejtette ki. Természetesen feladatunk az, hogy az adott körülmények között ismerjük fel azt, mi segít minket az utunk során, és ezekkel a lehetőségekkel élnünk kell – tette hozzá.

Rosszindulat és agresszió a virtuális térben

Aki azonban nyíltan vállalja oltáspártiságát, és ráadásul ismert is, óhatatlanul céltáblává válik. A közösségi médiát használók jelentős része ugyanis még mindig nem érett meg arra, hogy tiszteletben tartsa mások véleményét. És nem érett még meg arra, hogy ha nem ért egyet, akkor a vita intelligens módját válassza kontrollálhatatlan pocskondiázás helyett. – Egészen rémisztő az, amit a szólásszabadság félreértelmezése generál.

Emberek barbárokra jellemző agresszivitással, szektás fanatizmussal képesek egymásnak esni.

Valahol fizikai tettlegességre is sor kerül az indulatok miatt. Elég az USA-beli harcokra és a választók egymásnak feszülésére gondolni. Addig örüljünk, amíg nálunk nincs fizikai agresszió! Bízom benne, hogy itt mégiscsak marad a béke – mondta el az énekesnő. Hozzátette, számított rá, hogy lesznek rosszindulatú kommentelők. – Döbbenetes az, hogy ma már nem is feltétlen csak a politika az, ami egymásnak feszíti az embereket. Az oltáspártiság vagy az oltátásellenesség is rendkívül éles határt húz ember és ember között. Hiába kértem az oltásomról szóló posztomban, hogy mindenki mellőzze a negatív tartalmú kritikákat, kommenteket, néhányan ijesztően gonoszan reagáltak. Sokan hihetetlenül feszültek, depressziósak – mutatott rá. Szerinte

a büntető jognak komolyabban kellene vennie a virtuális térben zajló kommunikációt azok esetében, akik kifejezettem a másik kárára, alapvető erkölcsi szabályokat áthágva, agresszívan kommunikálnak.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a verbális agressziónak egyáltalán nincs következménye, pedig rengeteg a bántalmazó a virtuális térben.

Szalóki Ági szerint mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy él-e az oltás lehetőségével. Mint mondta, őt megdöbbentette és megriasztotta, hogy hány kismama került kórházba és hunyt el koronavírusban, ugyanis a várandós szervezet sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve. Hozzátette:

„A félelmeket és kételyeket azonban igyekszem elűzni, ezek jönnek-mennek, mint a felhők az égen… Boldogan és bizakodva várom a szülést, és a legjobbakat kívánom minden várandós kismamának!”

Iratkozzon fel hírlevelünkre