Az egyház katolikus – politikai jelző nélkül

Az egyház sikerét megmentett lelkekben mérik, élettel teli templomokban, a Szent Péter tér zsibongásában, egyházi iskolák országépítő tevékenységében, szerzetesek és szerzetesnők imádságában, lelkivezetésében, drogmisszióban, cigánymisszióban, árvaházakban, feloldozott bűnökben. Az egyház különleges intézmény, missziója a Földön túlmutat. Ha befogadja a politikai megosztottságot, missziójára alkalmatlanná válik, s nyugodtan elmehet papszakszervezetnek – írja Kohán Mátyás a Mandineren megjelent cikkében.

„Az a súlyos harci helyzet, hogy azok a kérdések, amelyek kapcsán a konzervatív politikai közösség a kereszténységgel egy platformon áll, nem konzervativizmus és liberalizmus, hanem kereszténység és pogányság kérdései” – állapítja meg a szerző, aki Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusának napokban történt nyugdíjazásának egyházi körülményeit vizsgálva jut el erre a következtetésre.

Kijelenti: „Hogy a magzatgyilkosság legális-e, hogy a homoszexuális aktus (nem a hajlam!) bűn-e, hogy válni, félrelépni, lopni, ölni szabad-e, az egyház részéről nem belső vita során kikristályosodó politikai pozíciók, hanem a katolikus tanítás részei.

Az ember vagy elfogadja ezeket, vagy nem – utóbbi esetben ne vallja magát katolikusnak.”

Ezzel a tanítással egyetérthet egyik vagy másik oldal, ám az egyház nem simulhat semmilyen politikai erőhöz, hiszen éppen a dogmák el nem múló képviselete a feladata. „A dogma nem halad a korral, nem arra tartják. Az, hogy a kor a dogmához hogy áll, a kort minősíti, nem a dogmát” – szögezi le Kohán Mátyás.

Ebből következik, hogy

az egyház a politikai színtéren sem konzervatív kampánygépezet, ha ugyanis az, akkor nem egyház

– gondolhatunk itt például az amerikai konzervatívok viszonyulására a halálbüntetéshez vagy a szabad fegyverviseléshez. Ezért nem is helyes politikai harcmezőre küldeni az egyházat: „gyilkos tévedés a kultúrharc részeként tekinteni a katolikus egyházra, >>liberális<< meg >>konzervatív<< szereplőket azonosítani”.

„Ha Sarah bíboros működése és távozása üzen nekünk bármit is, az az, hogy pusztuljon végre az Anyaszentegyházból a kultúrharc, s egye a fene messzire ezt az avignoni, hittestvért hittestvér ellen fordító mocsarat! Ha egy egyházi vezető leírható a katolikusnál bármivel politikaibb jelzővel, konzervatívként, progresszívként, marxistaként vagy akárhogy, az út rossz. Ez biztos. Hogy az egyházi vezető rossz-e, az majd kiderül ott, ahol mindenről lehull a lepel” – mutat rá a cikk.

 

 

Előbb akarok lenni keresztény

A keresztények a fejükre estek

Ettől még jobb magyarnak érezném magam