Surján László: Új hajnal bölcsője

Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország harminc éve indult el egy közös úton, amelyen hol lassabban, hogy gyorsabban ma is halad, és együttműködésük talán a legerősebb térségi együttműködés az Unióban. Divatba jött nemcsak ez az immár négy ország, hanem Közép-Európa egésze – pedig némelyek még a létét is kétségbe vonják. Földrajzi valóját persze nem tagadhatni, de történelmében sokan csak a periférián tengődést látják vagy a kompország mivoltot emlegetik. 2004-ben végre kikötött a komp, de nem pihenhetünk, mert el kell indulni a felzárkózás, a Nyugattal való teljes egyenlőség felé.

Nem láttuk azt a veszélyt, hogy ebből anyagi egyenlőség aligha lesz, de teljes feloldódás és arculatvesztés könnyen lehet.

Jó lenne tudni, hogy Magyarországon hányan törődnek egyáltalán Közép-Európával, s akik igen, milyen jövőt szánnak neki? Egységes Uniót akarunk egyformává gyúrt országokból, vagy két egymást erősítő erőt, ahol az eltérő történelmi tapasztalatok egyaránt hozzájárulnak a közös jövő formálásához? Avagy a csak együtt egész „két féltüdő” egyike a latin hagyományú Nyugat- és Közép-Európa, másika pedig a görög hagyományú, ortodox Kelet-Európa és a Balkán?

2004-ben, amikor a beérkezettség érzésével ünnepeltük uniós tagságunkat, még otthon éreztem magam Strasbourgban és Brüsszelben is. Ha akkor megkérdezték volna, hogy a nyugati, vagy a keleti tüdőfélhez tartozom-e, egyértelműen, sőt a kérdésen kicsit fel is háborodva, a Nyugatot említettem volna. Ma már sokkal óvatosabb vagyok. Nyugat- és Közép-Európát csak úgy szabad integrálni, hogy mindkettő értékei megmaradjanak. Két évtizede szemtelenségnek és botorságnak tartottam volna megkérdezni, hogy mik Nyugat-Európa értékei. Ma sajnos úgy látom, hogy régi értékeit elveszítette ez a pár évszázada még a világ vezető erejének tekintett térség. Ma már Európa sem gazdaságilag, sem katonailag, de még kulturálisan sincs az élvonalban.

Nemcsak emelkedni, hanem lecsúszni is lehet exponenciálisan.

Nyilván túlzás kétkedni Nyugat értékeinek létezésében. De azt nagyon tudatosítanunk kell, hogy a szívünkhöz közel álló és reményeinket hordozó Közép-Európának egy rohamosan változó, és egyre kevésbé vonzó Nyugat-Európa a „házastársa”.

Mi lesz így Európa jövője? A „Közép-Európa magyar szemmel” című, tavaly megjelent tanulmánykötet szerzői (Bába Iván, Gyurcsik Iván és Kiss Gy. Csaba) feltették a kérdést: Valóban Közép-Európában dől el Európa jövője? Nem a mérhetetlen nagyravágyás kifejezése már maga a kérdés is? Netán a történelmünk során sok bajt okozó magyar gőg jele?

Nem. A szerzők három lehetséges jövőkép alapján három feleletet adnak. Az optimista jövőkép szerint nyugatiak és keletiek egymást kölcsönösen egyre jobban megismerik, megértik és tisztelik, kialakul az „egy hajóban evezünk”-érzés és a belső kohézió. A második változat: Közép-Európa gazdaságilag erősebb, politikailag egységesebb lesz, érdekérvényesítő képessége révén éri el céljait. Feszültségek árán bár, de az eredmény erős, a világméretű versenyben a helyét megálló Európa lehet. A harmadik változatban megerősödik a „mag-Európa”, mi maradunk a periférián, és a többsebességes Európa ezáltal a kvázi szétesés felé halad.

A közép-európaiaknak elegük lesz a felvevőpiac szerepből, és abból, hogy olcsó, de minőségi munkaerővel lássák el a nyugatot. Megszabadulva a szovjet halálos ölelésétől, nem akarnak cseberből vederbe esni.

Jelenleg a nyugatiakkal egy hajóban evezünk, de nem egy irányban. Nyugaton erős individualista fordulat zajlik, teret nyert az antropológiai forradalom. Már nem a szovjet típusú természetátalakítás terveit dédelgetik, hanem az embert alakítják át, megadva akár a nem megválasztásának a szabadságát is, felelőtlenségnek tartva a gyermekvállalást, „hiszen épp az embernek az egyik legnagyobb az ökológiai lábnyoma”. Az elmagányosodott öregek keservét eutanáziával orvosolják, nem fogadják el, hogy a gyermekeknek példaképre, apára és anyára van szüksége, vallásszabadságot hirdetnek, de nem tűrik, hogy valaki keresztény meggyőződése szerint éljen.

„Liberalizmusuk” ellenére büntetik azokat, akik a fentieket elutasítják. Ez az intolerancia a gátja Nyugat- és Közép-Európa egységének. Ha másképp nem megy, gazdasági nyomással és a nemzetközi bírósági aktivizmussal beleszólnak olyan ügyekbe is, amelyekben sem a jelenleg érvényes szerződés, sem a szubszidiaritás elve alapján nincs illetékességük. Ez pedig szakítás veszélyét hordozza, s e tekintetben a Brexit hosszú távú értékelése szolgál majd sok tanulsággal.

A jelenlegi antropológiai forradalom kimenetele alapvetően befolyásolja a fenti válaszokat. Közép-Európában az antropológiai forradalom jelen van már, de nem áll győzelemre. Ha Közép-Európa is beáll az antropológiai forradalom hívei közé, akkor úgy átalakul a mai Európa, hogy „az édesanyja sem ismerne rá”. Feladja elveit és értékeit, és lelkes építője lesz ennek a furcsa új világnak, amelyben még sportból, sőt a nyelvből is kiirtják nemi különbözőséget. Nem lesz He és She, sem Er és Sie. (Esetleg javasoljuk a magyart, mint kötelező nyelvet az egész unió számára, hiszen nálunk csak Ő van.) Ez a negyedik változat.

Az ötödik, s egyben a szememben legjobb válasz, hogy megindul és győz az antropológiai ellenforradalom. A természetellenes dolgok nem tartósak, a józan többség ellenáll az abnormitásnak. A legközelebbi magyar parlamenti választás alighanem a negyedik és az ötödik jövőkép közötti választás lesz. Túlzó önbizalom azt képzeni, hogy a józan ész nevében a normalitásért síkraszálló ellenforradalomnak Közép-Európa lehet a központja? A kicsinyhitűségünket le lehet, sőt le kell győzni.

Egy lengyel, igaz, nem akárki, már megrengette a világot azzal, hogy kimondta: Ne féljetek. Valakinek ki kell mondani azt is, hogy a mai királyok mezítelenek. Bátorításul idézzük Zygmunt Krasiński verssorát: „Lengyelország, Lengyelország, sírod csupán / új hajnal bölcsője volt.”

Figyelve a nyugati világ – ide értve az egész észak-atlanti térséget – történéseit, könnyen úgy érezhetjük, hogy csak a felszínt látjuk, és a mozgatórugók nem tárulnak fel. Márpedig a bajt a gyökerénél fogva kell megragadni, különben újra meg újra szárba szökken.

Úgy tűnik, hogy az antropológiai forradalom támogatói és talán mozgatói között ott vannak a nagy világcégek. 2015-ben egy híradás szerint az Egyesült Államok minden cége az egyneműek házasságának elismerése érdekében írt levelet a Legfelsőbb Bíróságnak[1]. Ha a „minden cég” kifejezés talán túlzás, hiszen kicsit kevesebb, mint 400 aláíróról van szó, az óriások, – mint például a Coca-Cola vagy a General Motors – köztük voltak. Egyesek szerint azért, hogy a sajtó ne támadhassa meg őket „homofóbiával”. De a sajtó mögött is ott a nagytőke. Mivel a kulisszák mögé nehéz belátni, az emberben felmerül, hogy most, amikor még a világméretű járvány sem volt képes megállítani a hihetetlen mértékű tőkefelhalmozódást, azaz azt az erkölcstelen gazdasági rendet, amelyről Ferenc pápa nyíltan kimondta, hogy ez a gazdaság öl, jobb, ha az emberek az antropológiai forradalmat vívják, minthogy a szociális igazság megteremtésével foglalkozzanak. Lehet, hogy ez nem szándékos, de kétségtelenül a nagytőke számára hasznos jelenség.

Jó lenne tudni végül, hogy a Krasiński-féle vers „új bölcsőjében” ki fekszik. Sajnos nem tudjuk. Lehet, hogy egy szerencsétlen gyermek, akiknek késő kamaszkoráig kell várnia, amíg nemének megfelelő ruhát hordhat, és eldöntheti, hogy fiú-e vagy leány, netán azt, hogy váltakozva. De lehet a bölcsőben egy reményteljes újszülött, akit egy észhez és Istenéhez tért világ vesz körül. Mert a mai gondok egyértelműen abból fakadnak, hogy pár évszázada az Istent kirekesztettük az életünkből. Ez azonban a történelem folyamán mindig bajjal járt, ami most itt van a nyakunkon.

Biztosak lehetünk viszont abban, hogy előbb-utóbb tömeges megtérés, vallási megújhodás vet ennek a mai őrületnek véget.

Jelenleg egy vallástalan és azon belül erősen keresztényellenes korszakban élünk, miközben melldöngető módon hirdetik a teljes vallásszabadságot, de képtelenek tudomásul venni, hogy napjainkban keresztények tömegét ölik meg, pusztán azért, mert keresztények. A politikai korrekt nyelvben erről már beszélni sem lehet. 2019 húsvétján Barack Obama a Sri Lanka-i vérengzés kapcsán talán először használta a húsvétimádók kifejezést. Pár órával később Hillary Clinton így fogalmazott: „Ezen a sok hit számára szent hétvégén egységesen ki kell állnunk a gyűlölet és az erőszak ellen. Imádkozom mindenkiért, akit a mai Srí Lanka-i húsvétimádók és utazók elleni szörnyű támadások érintenek[2].” Imádkozni lehet, de a keresztény szót kiejteni tilos.  

Számos példát lehetne hozni, nemcsak Obama és Clintonné egyéni akciójáról van szó. Ahogy a vallásos, de nem keresztény Dennis Prager több példával bemutatta, iszlamofóbiáról nyíltan beszélnek és mélyen elítélik. Minden iszlámot érintő kritikát vagy vádat a fehérek rasszizmusának minősítenek. Ha rákeresünk az islamophobia kifejezésre, 6 480 000 találatot kapunk, a christianophobia szóra pedig ennek 7 ezrelékét: 43 600-at. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy bár sok vallásos embert üldöznek a világban, korunkban a vallásüldözés legnagyobb mértékben a keresztényeket érinti[3].

Miért félnek a keresztényüldözés kifejezéstől, mint ördög a szenteltvíztől? Józan ésszel nehéz megérteni.

Kit zavar a közterületen, az olasz iskolákban vagy a nők nyakában a kereszt? Mint az Európai Parlamentnek az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős alelnöke többször tárgyaltam muszlim vezetőkkel. Mindannyian kifejtették, hogy őket a keresztény jelképek egy kicsit sem zavarják. Jézust nagy prófétának tartják, miért ne lehetne születésnapját ünnepelni? A keresztény jelképek eltüntetését szorgalmazó vad szekularisták pedig épp a muszlimokra hivatkoztak.

Ebben a felbolydult világban a keresztényeknek vállalni kell az ütközést, rossz szó, de nincs jobb: a kultúrharcot. Ki kell állni a józan ész mellett, tudva, hogy ezzel üldöztetésnek tesszük ki magunkat. Nem meglepő, hiszen Jézus megmondta előre (Jn 15, 20). A kérdés az, hogy vállaljuk-e. Vállalni kell az új hajnalért. A bölcsőben fekvő kisdedért.

Surján László
a KDNP tiszteletbeli elnöke

 

[1] Every US company arguing for the Supreme Court to legalize same-sex marriage — Quartz (qz.com)

[2] https://twitter.com/HillaryClinton/status/1120013694073810944?s=20

[3] Civitas: Institute for the Study of Civil Society Christianophobia 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!