Fontos mérföldkőhöz érkezett a héten a magyar színháztörténet: a saját egyetemük alapítványi kézbe kerülése miatt hónapok óta tiltakozó színművészetis diákok megtették az első lépést afelé, hogy végre legyen egy alapítványi kézben lévő saját egyetemük.
De persze óriási különbség, hogy ez most egy rózsaillatú, csinos, européer alapítvány, ez a Várkonyi Zoltán Alapítvány, amely iszonyú törvényesen és tisztességesen jár el, amikor a freeSZFE szekerét tolja, csakhogy teljes neve már vagy 30 éve „Várkonyi Zoltán Alapítvány a Színház- és Filmművészeti Egyetemért”, és a közhiteles névjegyzék szerint ez máig se változott. Márpedig jelen pillanatban SZFE-ből egy van az országban, alapítványokat pedig nem annyira szokás a céljuktól eltérő (azzal ellentétes) ügyekhez felhasználni. De ne legyünk ilyen befeszülten jogállamiak – talán kellett a freeSZFE-nek egy strómanként használható jogi személy, ezért einstandolhatták egy laza mozdulattal ezt a Várkonyit, ha már úgyis ott volt, nincs itt semmi látnivaló.
Mindenesetre ez az az alapítvány, amelynek szeretett ellenségünk, Niedermüller Péter átjátszotta a VII. kerületi zeneiskola céljára felújított épületet – 600 iskolás, köztük sok-sok tehetséges cigánymuzsikus gyakorolhatna és koncertezhetne ott, de ilyen az élet, forradalmak idején sajnos elkerülhetetlenek a civil áldozatok, és hát a helyi kis Cziffra Györgyök bizonyára kevésbé érdemelnek méltó körülményeket, mint a Nemzet Hősei, mármint a fél tízes ébresztőt követően Alinsky-rendezést próbáló és közben összelejmolt szójatejet szürcsölgető huszonévesek.
A legizgalmasabb azonban a bitcoinbányászatról elhíresült balos önkormányzat indokolása: az épületet azért nem a zeneiskola kapja, mert jelen pillanatban sajnos nem tudnak lemondani az ingatlan bérbeadásából származó bevételről. Merthogy a zeneiskola nem bérelne, csak vagyonkezelne-állagmegóvna, de bezzeg az obskurus Várkonyi Alapítvány, az fizet, becsszó.
Igen meggyőzőnek tűnne ez az érvelés, ha nem vetne fel számos kérdést.
hirdetésItt van mindjárt az, hogy ha a jó pénzügyi állapotban átvett önkormányzat („bőven van tartalék”, „nem állunk rosszul” – nyilatkozta Niedermüller Péter 2019 őszén a 444-nek) a járvány miatt így legatyásodott, akkor miért vártak ennyit az ingatlan hasznosításával. Erre azonban akár még lehet is magyarázat: eddig töprengtek, vajon Czeglédy Csabán spóroljanak-e (a továbbiakban nem folyósítva tízmilliós tételeket a felfüggesztett ügyvéd számlájára), vagy inkább bérbeadással jussanak némi likviditáshoz. És alapos mérlegelés után mostanra állapították meg, hogy Czeglédynek muszáj újabb ötvenmilliós megbízást adni, anélkül a Nap se kelne fel Erzsébetvárosban.
Ellenben kérdés, ha anyagi okok állnak a háttérben, miért kellett hirtelen oly rövid határidővel kiírni a pályázatot, oly precízen a freeSZFE-re szabva, kifejezetten „képzőművészet, színház-, vagy táncművészet” céljára, elegánsan kifelejtve például a zeneművészetet. A verseny kiiktatásával ugyanis sikerült szavatolni, hogy a befolyó bérleti díj a lehető legalacsonyabb összeg legyen, egyetlen fillérrel se több – amiből még ráadásul (mivel a fifikás megoldásnak köszönhetően névleg egy alapítvány a bérlő) akár 50-70%-os kedvezmény is járhatna, határozatlan időre. Micsoda biznisz.
De rendben, tételezzük fel, hogy iszonyú pénzhiányban szenvedek, és van egy drágán felújított házam, amelyet akármennyiért kiadnék – akkor se feltétlenül adnám oda a kulcsokat az első érdeklődőnek, amennyiben az történetesen egy munkanélküli hippi. Merthogy itt most nagyjából erről van szó.
Ha végigolvassuk a freeSZFE úgynevezett „kitűnő pályázatát”, kiderül, a diákok a napi szintű üzemeltetéshez eleinte az egyetemfoglalás során szerzett saját „takarítási” és épületőrzési tapasztalataikat kívánják hasznosítani.
Az állagmegőrzés felől tehát innentől kezdve szinte kétségeink sem lehetnek: kaja után minden üres pizzásdoboz rendben föl lesz szedve a földről, ahogy kell.
De még érdekesebb a pályázat „Költségvetés” című szakasza, amelyet egy zseniálisan eredeti húzással sikerült úgy megalkotni, hogy egyetlen szám se került bele. Az önkormányzat által lelkesen elfogadott üzleti terv szerint a bérlők költenének számolatlanul oktatásra, tiszteletdíjra, személyzetre, beruházásokra, csudajó kulturális projektekre, ösztöndíjakra és szociális juttatásokra, meg még persze az épület üzemeltetésére is – míg a bevételi oldalon számítanak (így írják: „számítanak”) támogatói adományokra, nemzetközi pályázatokra, valamint például büféüzemeltetésből származó bevételekre. Azaz a bérleti díjat a tervek szerint hónapról hónapra összekalapozzák (adj egy százast, saját vágószobára és 1345 m2 kifűtésére kell, tesó vagy).
Amikor tehát a polgármester rábólintott erre az ügyletre, akkor vagy tisztában volt azzal, hogy a Nagy Filantróp vagy valamely hazai leágazása úgyis állni fogja a cechet
(ebben az esetben a pályázatot eleve úgy kellett volna kiírni, hogy minél több pénz folyjon be a kerületi büdzsébe), vagy a totálisan homályos pénzügyi és ingatlankezelési háttérre fittyet hányva hazárdírozik egy frissen felújított kerületi épülettel (amely esetben saját ideológiai céljainak rendeli alá a közvagyont).
És akkor ugye pillanatnyilag a szolid, visszafogott verziót látjuk, hisz kormányra akarnak kerülni, ezért egyelőre megfeszítetten demonstrálják, mennyire lételemük a felelős gazdálkodás.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.
Kiemelt kép: Facebook, Niedermüller Péter hivatalos oldala
