Kiskanálkát a forradalmároknak!

Nézem a Színművészeti Egyetemen napok óta zajló, „Mi mind egyéniségek vagyunk!” című HÖK-ös valóságshow-t, és hát restellem, de azt kell gondolnom, elég rosszul állunk.

Mármint színészutánpótlásból.

Erről az győzött meg végleg, amikor megláttam a színművészetis diákok adománygyűjtő oldalát: egyetemfoglaló akciójukhoz a felajánlásokat egy bizonyos „freeSZFE support” című internetes formanyomtatványon gyűjtik – ezt a nyelvi leleményt sikerült kiizzadnia magából a jövő Bánk Bánjainak, Csongorainak és Tündéinek, Latinovitsainak és Péchy Blankáinak. Support.

Support kell a magyar kultúra jövendő vezéregyéniségeinek, anélkül nem megy.

Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy miket gyűjtenek. Becsületükre váljék, szójatejes lattét például nem kérnek (ez itt tehát még nem a seattle-i CHAZ), de a folyamatosan frissülő kívánságlistán felbukkan az akrilfesték, a festékszóró spray, a powerbank és az egyszínű póló. Pillanatnyilag keresnek „nem eldobható” evőeszközöket is, amit eleve nem egészen tudok értelmezni – ha mosogatnak, akkor miért nem visz mindenki egyet otthonról? Vagy az EFOTT-on is közbeszerzik a kanálgépüket? És amíg nem jelentkezik egy nagylelkű szponzor, addig vajon hogy oldják meg a bolognai spagettit? – tolulnak fel bennem a kérdések.

Aztán ott az „egyszínű pólók” tétel. De vajon miért, otthon csak csegevarásak vannak, és az úgy túl direkt lenne? Vagy az a mesterterv, hogy ha mindenki egyforma trikóban sörözne tiltakozásiból az Ódry Színpad bejáratánál, az elsöprő érvként döntené meg a rendszert? Persze hamarosan nyilván kiderül, hisz valaki csak megszánja szegény forradalmárokat egy megfelelő kollekcióval, már napok óta várják. Engem mondjuk kicsit zavar, hogy ugyanazok keresnek most a performanszukhoz tömegével bangladesi pólókat, akik tavaly ilyenkor még nagy valószínűséggel a haldokló éghajlat miatt aggódtak, de persze nem lehet mindig mindent.

Ezért aztán az se baj, hogy az akrilfesték tele van mikroműanyagokkal: most molinókat kell gyártani és üzeneteket kell felfesteni, dögivel. Én érteni vélem, hogy

a mai Budapesten Karácsony Gergelytől Bangónén át Hadházyig ívelően a graffitizés és a mindenféle üzenetek ki/belógatása tűnik a politikai frusztrációlevezetés legmegfelelőbb terápiás eszközének,

de ha jól tájékozódtam, itt a téma most az, hogy miként lehetne jobbá tenni a Színművészetit. Természetesen minden lehetséges, de azért szkeptikus vagyok azt illetően, hogy ha kellően vastagon telefestik a Vas utcát azzal, hogy V1G, vagy hogy „mindent akarok, de azt most rögtön”, akkor attól felvirágzik a magyar drámakultúra.

Szerintem menőbb lett volna összedobni az évnyitóra egy Ember tragédiája-előadást,

bizonyítandó, hogy kuratórium nélkül is bőségesen ott lapul az a bizonyos nemzeti értékrend, a magyar kultúra szeretete és ápolásának vágya, az értékteremtés igénye. A „küldjetek ingyen powerbanket, lécci”, az engem nem győz meg erről, sajnos.

Francesca Rivafinoli

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja. 

 

A témában olvasásra ajánljuk: 

Rendszerváltoztatást akarunk a kultúrában is

Kiemelt képünk forrása a Facebook. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!