Ne nevezd magad katolikusnak, ha nem vagy az!

„Katolikus vagyok, de…” – kezdődik rengeteg mondat, amelynek a „de” után következő fele rögtön be is bizonyítja, hogy a „katolikus vagyok” rész nem igaz. Elhangzik ez laikus kommentelők, progresszív teológusok, sőt, néha még papok szájából is. A keresztség önmagában nem tesz katolikussá. Mi több, nem tesz katolikussá a megfoghatatlan, semmitmondó „Jézus tanítása szerint élek” lózung sem.

A katekizmus megfogalmazása szerint: „Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében – a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel – kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. Az viszont nem üdvözül, aki beépül ugyan az Egyházba, de nem tart ki a szeretetben, és így »teste szerint« az Egyház kebelében marad, »szíve szerint« azonban nem.” (KEK 837.)

Magyarul katolikus az, aki: 1. meg van keresztelve; 2. nem eretnek; 3. nem szakadár.

„Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacs tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása” – írja az egyházi törvénykönyv (CIC. 751. kán.)

A keresztség csupán a szentségi egységet adja meg a megszentelő kegyelem által. Ugyanakkor a katolikusság a szentségi összetartozás mellett szellemi és „fegyelmi-joghatósági” egységet is megkíván.

„Katolikus vagyok, de az egyház tanítása rossz”; „Katolikus vagyok, de az egyház tanításából ezt és ezt nem fogadom el”; „Katolikus vagyok, de a hittételek elfogadása helyett inkább jóemberkedek, hiszen a tettek számítanak” – ezek unalomig ismert formulák. El kell keserítenünk mindenkit: ha ilyen állításokat fogalmaztok meg, akkor nem vagytok katolikusok, ugyanis elutasítjátok a Tanítóhivatallal szükséges egységet.

Mindazok, akik felülbírálják az egyház tanítását, dogmákat és hittételeket utasítanak el (legyen ez a három isteni személy lényegisége és tulajdonságai; az ember ontológiai sajátosságai; az egyházi tanítóhivatal és hatalom fölsége; a szentségek teológiája; stb.), azok onnantól kezdve nem az egyház tagjai, ugyanis önmagától beálló kiközösítés alatt állnak – hiszen eretnekek. (Vö.: CIC. 1364. kán. 1. §.: „A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár önmagától beálló kiközösítésbe esik”.)

Azonban bűnbánatra és az egyházzal való egység helyreállítására mindig van lehetőség. Egyszerű esetekben az adott eretnek gondolat elvetése után egy szentgyónás helyreállíthatja az egységet, amennyiben olyan súlyú és következményekkel járó eretnekségről volt szó. Azonban, ha valaki széles nyilvánosság előtt tesz eretnek kijelentéseket, ugyanazon publikum előtt vissza is kell vonnia a tanait. Tovább bonyolítja a helyzetet, ha az önmagától beálló kiközösítést az egyházi hatalom utólag hivatalosan is megerősíti, illetve, ha olyan súlyú, hogy szentszéki feloldozás szükségeltetik.

Akik pedig nem vonják vissza az eretnek kijelentéseiket, azok esetében a kiközösítés továbbra is fennáll, így jogtalanul használják magukra a katolikus jelzőt.

Természetesen vannak, akik nem szánt szándékkal állítanak eretnekséget, mindössze tudatlanságukból fakadóan. Ugyanakkor ez a bűn egy másik kategóriáját veti föl: a mulasztást. Amennyiben egy katolikus nem műveli magát a hitében, akkor kiteszi magát a veszélynek, hogy eretnekséget állít, vagy eretnekséget hisz el. Nagyon fontos, hogy itt a bűnt nem megbélyegzésként, elítélésként értem, hanem annak igazi valójában, vagyis hogy a bűn által az egyén elszakad Istentől. Ugyanis a halálos bűn semmissé teszi a megszentelő kegyelmet, azt a megszentelő kegyelmet, amelyet a keresztségben kapunk, és a szentgyónásban állíthatunk helyre.

A folyamatos hittani és erkölcsi önképzés, Jézus parancsainak, valamint az egyház tanításának befogadása és megtartása embert próbáló feladat. De ki mondta, hogy könnyű lenne? A keresztség nyomán elnyert katolikusság egy radikális elköteleződés Krisztus és az egyház mellett. Ahogy Szent Josemaría Escrivá bölcsen megjegyezte:

„Krisztus nem elégszik meg egy ingatag igennel”.

Éppen ezért érthetetlen, hogy azok, akik ilyen megátalkodottsággal ellenkeznek az egyház tanaival, miért akarják magukat katolikusnak vallani. Olyan ez, mintha valaki, aki kommunistának nevezi magát, kijelentené, hogy a piac féktelen szabadsága milyen jó. Természetesen mindenki kiröhögné, és ő maga sem mondaná, hogy ő egy „kapitalista-kommunista”, hanem egyszerűen nem nevezné magát többet kommunistának.

Kövessék ezt az utat azok a megátalkodott eretnekek is, akik ellenkeznek az egyház tanításával: ne nevezzék magukat többé katolikusnak!

 

Chvála Márton

 

Kiemelt kép: Filippo Brunelleschi: A kulcsok átadása

Iratkozzon fel hírlevelünkre!