Ha feleslegesen pánikolunk, attól nem leszünk erősebbek

Gyerekek, nem kell túlzottan besz*rni.

Ezzel a mondattal üzennék azoknak, akik megmagyarázhatatlan módon nagyjából úgy tartanak 2022-től, mint ördög a tömjénfüsttől. Véletlenül sem arra utalok, hogy elbizakodottá kell válni – egészen biztosan nem lehetünk önteltek, és ha valamit nem spórolhatunk meg, akkor az a minden eddiginél keményebb és hatékonyabb meló.

De könyörgöm, ne kezdjünk el úgy gondolkozni, ahogy a baloldal szeretné; ne latolgassuk magunkban, hogy ajaj, ez most igazán botrányos döntés volt, nem lesz ebből már túl sok? Ne idegesítsük magunkat azon, hogy számolgatjuk magunkban, ezért vagy azért egy tízes skálán csupán százhatvannyolcas erősségű hisztériát vágott le a progresszió, az belefér, ám amazért már kétszázhármasat, és az már nem férhet bele, mert 2022.

Az ellenzék mindig, mindenkor, mindenért sivalkodik. Teljesen felesleges, lehetetlen és teljesíthetetlen cél a megfelelés; ezt űzte a jobboldal évtizedekig a rendszerváltoztatás után is – elég volt.

Mindegy nekik, hogy 1 vagy 99 százalékban térsz el az agendájuktól, ha nem 100 százalékosan egyezel velük, akkor el akarnak pusztítani. Ne azon mérjük le saját magunkat, hogy ők mit gondolnak rólunk; őszintén bízom abban, hogy ebből már kinőttünk! Aki most megretten attól, hogy a család az család, az eddig milyen filmet nézett?

2019-ben történt egy nem túl pozitív végkimenetelű önkormányzati választás, most kihoztak pár megkérdőjelezhető módszerrel elkészített közvéleménykutatást – ami már a sajátjaiknak is sok volt –, és akkor egyszerre csak akadnak a köreinkben olyanok, akik minden kétkedést kiváltó eseményre azt mondják, hogy kész, itt a vége, most már aztán elbukhatjuk 2022-t! A mindenit, ha ez leírásra és megfontolásra kerül, akkor az emberek majd azt mondják, amit 2019 őszén!

Meg kell nyugodni; nem újfent belehelyezkedni abba a szerepbe, amit olyan szívesen osztott ránk a mindenkori baloldal. Tudniillik a riadt, progressziónak megfelelni vágyó, mindig a baloldalra tekintgető jobboldaliét, aki meglehetősen jól nevelt és tisztában van vele, meddig mehet el, mert egy ponton túl az apafigura – a.k.a. baloldali tótumfaktum – letromfolja, tán még egy sallert is leoszt neki.

III/III. helyett 444

Ezen túl vagyunk, és mindenkit óva intenék tőle, hogy újra felvegyük a megszokott szerepet. Tudom, még testmeleg a gúnya, de olyan jó érzés volt végleg a szoba sarkába dobni. Legalább azt az örömet ne adjuk meg a progressziónak, hogy megint ők diktálhatják a nótát!

Ez nem kritikátlan viszonyulás a mindennapok felé, nagyon nem, de egy ponton álljunk meg. Ezzel egyetlen közegnek szerzünk örömet, azoknak, akik már rég elvágnák a nyakunkat. Mi pedig megszerezzük nekik azt az örömet, hogy pánikot láthatnak? Ekkora előnyt akarunk felkínálni nekik?

Ne a lényegtelenre pazaroljuk az időt, ne adjunk felesleges muníciót azok számára, akik egyetlen kiegyezést tudnak elképzelni: a feltétel nélküli megadást, amit öngyilkosság követ. Ezeknek az erőknek akarjuk mi megmutatni, hogy mennyire civilizáltak, európaiak, nyitottak és fejlődőképesek vagyunk?

Mekkora önbizalmunk van, mekkora bizodalmunk az ügy felé, ha 10 év alatt elég egyetlen országos szavazás, amit nem utcahosszal nyerünk meg, és rögtön elkezdünk kételkedni az igazunkban? Mindenkit megnyugtatok, lesznek még vesztes csaták. 2010-2014 és 2014-2018 között is voltak. Rútul elvesztett csaták, Veszprémtől egészen Hódmezővásárhelyig. Van, ami visszatért, van, ami nem. És közben mindenki elfeledkezik a pár hónappal ezelőtti, szerencsi választásról.

A politikai eunuchok felfogni sem bírják, hogy túlerő ellen is lehet győzni

Éles határvonal húzódik a hibák felismerése, az azon való munkálkodások, illetve a felesleges hitehagyottság között. Ne teremtsük meg a lehetőséget a baloldal számára a megosztáshoz, főleg pedig ne veszítsük el a hitet abban, hogy nekünk van igazunk. Lehetnek problémák, zökkenések, éles és hitetlenkedő nézések, de nekünk van igazunk. Ennél semmi sem fontosabb.

Kezdjünk el visszatérni azokhoz az alapokhoz, amiken 2019 őszéig álltunk. Erősek vagyunk, messze a legerősebbek, és az egységet is képesek vagyunk megtartani. Csak nem kell túlzottan besz*rni, ennyi az egész.

 

Trombitás Kristóf

Szerzőnk további cikkei ide kattintva olvashatók

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay