A katolikus egyház tanítása szerint két ok miatt sem elfogadható a lombikprogram. Az egyik, hogy az eljárás a már mesterségesen megfogant életek elpusztításával járhat. A másik pedig, hogy a szexuális egyesülés és a fogantatás – természetéből fakadóan, Isten akaratának megfelelően – nem szétválasztható.

A keresztény házaspárok között akadnak olyanok, akik, hogy lelkiismeretileg kikerülhessék a lombikprogram aggályos, magzatpusztító vonatkozásait, inkább vállalják minden megtermékenyített petesejt anyaméhbe történő beültetését. Ez becsülendő elhatározás, de a nem teljesült másik szempont miatt mégsem elegendő.

Mielőtt továbbmennénk, valljuk be: akinek megadatott, hogy a gyermekáldás örömében (és édes terhében) részesedhessen, az kevésbé tudja átérezni azoknak a pároknak a fájdalmát, akik ugyanebből az ajándékból kimaradni látszanak. Jóllehet igazán gyönyörű példákat is találni a termékenységért folytatott küzdelmek területén.

A gyermekünk már a mennyből imádkozik a családunkért – a Burger család a Vasárnapnak

hirdetés

Akadnak azonban olyanok, mégpedig sokan, akik – akarva-akaratlanul, tudatlanságból, felelőtlenségből, vagy egyszerűen csak a „véletlen” folytán – nem boldogok a megfogant utód érkezése miatt. Teher számukra az ajándék, mert adott helyzetükhöz képest az új élet érkezése mintegy visszalépést jelent számukra. (Itt fontos megjegyezni, hogy a magyar nyelvben a várandósság szinonimájaként használt „terhesség” szó nem valamiféle nehezen cipelhető, súlyos dologra utal, hanem a terebélyességre, amely a magzatának teret adó édesanya testének jellemzőjévé válik.)

Természetesen elengedhetetlen, hogy a fiatalok megfelelő alapokkal rendelkezzenek, mielőtt még egy-egy felelőtlen „baleset” bekövetkezne az életükben. Itt persze nem a több szempontból is megkérdőjelezhető – egyházi szempontból pedig kifejezetten elfogadhatatlan – fogamzásgátlási módszerekre kell gondolnunk, hanem

arra az erkölcsi normarendszerre, amelynek megléte esetén egy fiatal fiú vagy lány képes meghallani a lelkiismerete szavát – még a testi kísértés legforróbb pillanataiban is.

Ember tervez, Isten végez

Természetesen egyszerűbb azt mondani a felnövekvő gyermekeinknek, hogy húzzanak óvszert, vagy mindenképpen dobják be az esemény utáni tablettát! De mi lenne, ha először szembenéznénk a saját, sokszor talán elhibázott életünkkel, megbánnánk a rossz cselekedeteinket, és azután hiteles példát próbálnánk nyújtani a jövő „erkölcsi degenerációtól mentes” generációjának?

Valószínűleg minden megváltozna körülöttünk. Nem dilemmázna egyik kormányon vagy akár ellenzékben lévő párt sem azon, hogy veszít-e majd a népszerűségéből, ha nemet mond az abortuszra. Jóllehet a megoldást általában a politikusainktól reméljük, és hevesen csóváljuk a fejünket, amiért nem képesek egy ilyen döntést meghozni – csakhogy eközben át is hárítjuk a felelősséget a törvényhozókra, pedig nekünk is bőven lenne feladatunk és részünk a társadalom gyógyulásában, gyógyításában.

A küldetés már az anyaméhben elkezdődik

Feltehetőleg a paphiány is megoldódna az egyházban. Hiszen a papi hívatást a fogantatás pillanatában kapja az adott személy, nem pedig valamiféle később kialakuló „mesterségválasztás” eredményeként. Vagyis

ha nem lenne abortusz, akkor nem ölnénk meg már az anyaméhben a hőn áhított papjainkat sem.

Ugyanez a „kezdeti belekódoltság” érvényes a nemek kialakulására. Tudományosan bizonyított tény, hogy nem létezik „meleggén”, akármit mondjon is ezzel kapcsolatban az egyre erősödő genderlobbi. A fogantatás pillanatában ugyanis egyértelműen eldől, hogy a gyermek fiú vagy lány. Az már csak

egy későbbi, igen bonyolult, és sajnálatosnak mondható hatássor eredménye, hogy a nemi hajlam valakiben más, a normálistól eltérő irányt vesz.

Eredendően ezt tökéletesen tükrözi a magyar nyelv homoszexualitásra korábban alkalmazott kifejezése is: „ferde hajlam”. Tehát a normálistól, egyenestől eltérő – azaz ferde. De ki az, aki szándékosan ferdére építené a háza falait? Az ilyen épület előbb-utóbb össze fog dőlni.

A szeretettel azonban minden gyógyítható és kiegyenesíthető.

Ebben az esetben nem az a szeretet, ha valakinek azt mondom, hogy „te ferde vagy, maradj is az!” Segítenünk kell a másik személynek feltárni a háttérben húzódó, múltban szerzett traumát – hogy a ferde újra egyenes lehessen. A homoszexuális személyek nem igen fogják – még rövid távon sem – a demográfiai helyzetet befolyásolni. Viszont ők is ugyanúgy meghívást kaptak egy jobb életre – végső soron pedig a mennyei létre.

Létfontosságú kérdésekkel szembesülünk tehát,

amikor a lengyel testvéreink küzdelmeiről szóló híreket követjük. Ám éppen a népeink közötti évszázados barátság hozza „bőrközelségbe” az igazságért és az élet védelmében vívott küzdelmüket. Elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mi, itthon mindent megtettünk-e – vagy csak sodródunk az abszolút igazságtól egyre távolabbra kerülő áramlatokkal?

Gável András

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Jártam hittanra, szerencsére más volt a hitoktatóm…

Bebizonyosodott: nem létezik génhez kötődő homoszexualitás

Veres András püspök: Mindenkit az igazság felismerésére szeretnék elvezetni

Kiemelt képünk forrása: Vasárnap.hu