Bármit is teszünk, Kína lesz a XXI. század nyertese

Az amerikai elnökválasztás kampányában és az azóta eltelt napokban is sokat vitatkozott a világ azon, hogy milyen lesz Washington Kínával kapcsolatos politikája. Az elemzői konszenzus pedig az, hogy a Trump által képviselt, Kínát gazdaságilag és adott esetben politikailag is szorongató hozzáálláson egy esetleges Biden-adminisztáció sem változtat majd. És valóban: teljesen mindegy, hogyan hívják az Egyesült Államok elnökét, Kínával kapcsolatban kényszerpályán van, ráadásul egy olyan kényszerpályán, amely Peking irányába lejt. Elmagyarázzuk, hogy miért!

A modell

A folyamat megértéséhez vissza kell nyúlnunk George Modelski egy 1987-es elemzéséhez, amelyben megalkotta a hatalmi ciklusok fogalmát. Koncepciója szerint a világot minden korszakban uralja egy olyan állam, amely az adott korban képes a kihívásokra innovatív módon reagálni, szavatolja a geopolitikai rendet és biztonságot, illetve

meghatározza az adott korszak elveit, ideáit. 

Modelski koncepciója szerint ez a hatalom kiterjed az együttműködési keretek meghatározására és – nem mellesleg – az adott állam anyagi erejére és haditengerészeti kapacitására is. Ez utóbbi már jóval korábban is geopolitikai alapvetés volt, amely szerint az uralja a világot, aki képes a világtengerek felett ellenőrzést gyakorolni. Visszatérve az eredeti gondolathoz: nem nehéz kitalálni, hogy a fent említett jellemzők jelenleg az Egyesült Államokra illenek, így a Modelski-módszer alapján is kijelenthetjük, hogy jelenleg az Amerikai Egyesült Államok a világ vezető hatalma. Még egy zárójeles megjegyzés: a leírtak fényében érdemes figyelni ezentúl a kínaiak tengeri mozgásait és haditengerészeti fejlesztési törekvéseit – amelyekből nincs hiány.

Ciklusok

Modelski azonban nem állt meg ott, hogy megalkotta a vezető hatalom foglamát, hanem ciklust is társított hozzá. Véleménye szerint egy-egy hatalmi ciklus nagyjából 100 évből áll. Ebből az első 25 az, amikor a hanyatló hatalom küszködik a vezető szerepre ácsingózó kihívókkal. Ebben a szakaszban mindkét fél szövetségeseket is gyűjt maga köré. A következő 25 éves fázis az, amikor a konfliktusból győztesen kikerülő hatalom megszilárdítja a befolyását, létehozza az új alapelveket, vezetésével létrejönnek az új intézményrendszerek.

A harmadik fázisban aztán ez a befolyás elkezd meginogni, szépen-lassan megkérdőjeleződik a vezető hatalom jóindulata és fokozatosan teret nyernek az általa meghatározottól eltérő narratívák.

Majd elérkezünk az utolsó 25 évhez, amikor is a hanyatló állam egyre több energiát fordít vezető pozíciója megőrzésére, miközben egyre sebezhetőbbé válik. Innentől az esmények felgyorsulnak és a 100 éves ciklus végére egy új vezető hatalommal állunk szemben.

Hogy néz ez ki most?

Ha végignézünk a világ történelmén, kijelenthetjük, hogy Modelski nem a hasára csapva alkotta meg az imént felvázolt koncepciót. A ciklusok ugyanis egészen az 1500-as évektől, a felfedezések korától beazonosíthatóak, elsőként Portugália, majd Hollandia, kétszer Nagy-Britannia, jelenleg pedig az USA vezetésével.

Érezhető ugyanakkor – és Modelski már 1987-ben erre jutott –, hogy hamarosan a mostani, USA által fémjelzett ciklusnak is a végéhez érünk.

Ha az Egyesült Államok történetén végighaladva vizsgáljuk meg a ciklusokat, akkor jól láthatjuk, hogy az ország az első világháborút követően, a nyugati szövetségi rendszer részeként erősödött meg. Ekkor Nagy-Britannia már komoly kihívásokkal küszködött, a ’30-as évektől kezdve pedig Németország egyértelműen a brit hegemónia letörésére készült. Az Egyesült Államok ugyanakkor – már csak földrajzi helyzetéből adódóan is – szövetségeseinél jóval kisebb veszteséggel jött ki a II. Világháborúból, és elindult a második 25 éves fázis, a hatalom megszilárdítása. Létrejöttek az olyan, egyértelműen Amerika-központú intézményrendszerek, mint az ENSZ és szakosított szervezetei, az IMF, a Világbank, a NATO – vagyis azok a szervezetek, amelyek ma már a globális világrend alapját képezik.

Az USA emellett a narratíva építésbe is belekezdett: az igazságosztó, a demokráciaexportőr szerepében tűnt fel szinte mindenütt a világon, és alig van olyan, a XX. század második felében és a XXI. század elején uralkodó szellemi irányzat, amelynek felbukkanása, vagy megerősödése ne lenne a tengeren túlhoz köthető.

Az 1990-es, 2000-es évekre teljes „pompájában” láthattuk azt a liberális világrendet, amelyet a II. Világháború után kezdtek el építgetni. Kétségtelen, hogy Modelski annyiban tévedett, hogy ez a második ciklus az USA esetében jóval tovább tartott 25 évnél – de véget ért. A hidegháború megszűnése után nagyjából 15-20 évvel ugyanis egyre többen kezdték megkérdőjelezni az USA igazságosztó, jófiú szerepét, és a liberális világrenddel szemben is mind erősebb narratívák épültek, épülnek fel, sőt, némely modellről az is kiderül, hogy hosszú távon is működőképes. És közben a 2020-as év tűpontosan megmutatta azt is, hogy milyen belső problémákkal küzd az Egyesült Államok, akár a koronavírus járvány kezelésére, akár a Black Lives Matter mozgalomra és az azt követő zavargásokra, akár az elnökválasztás tisztasága körüli aggályokra gondolunk. 

Közben a kihívó még csendben van – vár a sorára. Érdekes, hogy Kína nem katonai, nem politikai, hanem gazdasági szempontból mutatta meg elsőként erejét az elmúlt 20-25 évben.

Ne legyenek ugyanakkor illúzióink azzal kapcsolatban, hogy a pekingi étvágy itt megállna, ezt jól mutatják a kínai hatalom lépései és gazdasági expanziója, katonai fejlesztései. És – ahogyan Modelski is leírta –

a vezető hatalom egyre több energiát fordít hatalma megőrzésére. Ezt tette nagyon bölcsen Trump elnök, ezt fogja tenni Joe Biden is – és a következő néhány amerikai vezető még biztosan.

A világpolitikában ugyanis nehéz egy-egy ciklusról megmondani, hogy mikor kezdődik és meddig tart, főleg ha éppen benne vagyunk. A Modelski-ciklusra lefordítva valahol a harmadik és a negyedik fázis határán lehetünk. Érdemes tehát nagyon figyelni arra, hogy mi történik a következő években, mert könnyen lehet, hogy a 2030-as világ merőben más lesz, mint amelyet most látunk. A híreket pedig néha nem árt tágabb kontextusba helyezni, hogy értsük, mi is zajlik pontosan körülöttünk.

 

Törőcsik Zsolt

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com