Szeverényi János: Ha Isten szava nem él benned, elsodródsz

Szép, szabad, demokratikus világunkban mostanra eljutottunk odáig, hogy lelkészeket hurcolnak meg, csak mert bibliai, örök igazságokról prédikálnak – írja közösségi oldalán Szeverényi János. Az evagélikus lelkész rámutat: a többség megtanult hallgatni, miközben a „disznófejű nagyúr” fogyasztói bábokat szervez magának.

„Tapasztalati tény, hogy létezik tudatbeszűkítés, agymosás” – írja bejegyzésében Szeverényi János lelkész, aki szerint ezek a folyamatok már negyven évvel ezelőtt is tapasztalhatóak voltak. Aki annak idején ezzel kapcsolatban felemelte a szavát, azt károgónak és ítélkezőnek titulálták.

„Az akkori igehirdetéseinket belső besúgók vitték ki, vagy kaptunk értük a fejünkre. A rendszerváltás után is volt egy idő, hogy kiküldtek templomokba »füleket«. És eljutottunk szép, szabad, demokratikus világunkban odáig, hogy lelkészeket hurcolnak meg, mert prédikálnak a bibliai, örök igazságokról. A többség megtanult hallgatni…” – hívja fel a figyelmet a szerző.

Szeverényi szerint „A »disznófejű nagyúr« (Ady) manipulálható, kiskorúsított, fogyasztói bábokat szervez magának. Tömegek nézik a perverz, infantilis televíziós műsorokat, reklámokat, idióta filmeket, falják a gyógyszereket, nyugtatókat”. Bár úgy véli, a demokráciánál jobb rendszert máig sem találtak ki, azért felteszi a kérdést: „Tényleg mindig a többségnek van igaza?”

„Gondoljunk csak a szentek, mártírok perére, vagy az életellenes törvényekre. A nép kivégzi a Megváltót és »megváltóit«, megöli az egyház is »prófétáit« (…)

Ha Isten teremtő szava nem gyökerezik meg benned, te is elsodródsz!”

A megtérés (metanoia) egyet jelent a gondolkodásmód megváltozásával, annak teljes és gyökeres megfordulásával; ennek eléréséhez – a lelkész szerint – Isten igéjébe kell kapaszkodnunk, ahogyan Luther Márton is fogalmaz:

„Az ige kőszálként megáll,
Megszégyenül, ki bántja.
Velünk az Úr táborba száll,
Szentlelkét ránk bocsátja.
Kincset, életet, Hitvest, gyermeket
Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik!
Mienk a menny örökre!”

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak

Az ateizmus ellen vállalom a küzdelmet – Mészáros Domonkos domonkos szerzetes a Vasárnapnak

Osztie Zoltán atya: Kikérem magamnak, hogy a magyar zászló mellé odarakják a szivárványost

Forrás, illetve kiemelt képünk forrása: Szeverényi János Facebook-oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre