Cseh nem érti a lengyeleket

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője hivatalos Facebook-oldalán bátor lépésnek nevezte, hogy az Európai Bizottság megtagadta a támogatásokat azoktól a lengyel településektől - köztük Pulawytól –, amelyek magukat „LMBT-mentes övezetté” nyilvánították.

Cseh azzal érvel, hogy a Bizottság az alapvető jogok védelmében hozta meg a döntését. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy talán ugyanilyen alapvető jog lenne, hogy egy közösség meghatározhassa saját értékeit, illetve eldönthesse, kivel és hogyan szeretne együtt élni. Közép-Kelet-Európában – a világ számos részével ellentétben – senkit nem diszkriminálnak szexuális beállítottsága miatt.

Cseh Katalin szerint az LMBT-ideológiát elítélő lengyel településeket az európai történelem legsötétebb oldalain kell számon tartani.

Nos, a momentumos képviselő korábban azon nevetett, hogy beszélgetőtársa az abortuszt a botmixerezéshez hasonlította. Cseh minden bizonnyal megfeledkezett arról, hogy az emberi élet a fogantatástól kezdődik, és talán az ártatlan emberi életek kioltása az a megbocsájthatatlan bűn, melyre senki nem lehetne büszke – mégis arra bátorította barátait, hogy születésnapja alkalmából egy abortuszóriást támogassanak adományaikkal

Mi ez, ha nem az európai közélet legsötétebb oldala?

A lengyelek minden bizonnyal jobban tudják, mi a jó nekik, és hogy 2019-ben harminc településük miért nyilvánította az LMBTI-ideológiától mentes övezetté magát.

Úgy vélem, a lengyel polgárok döntésének oka nem a nyílt vagy burkolt homofóbia, hanem az, hogy megunták a liberális picsogást, mely nem az európai kisemberek problémájával foglalkozik, hanem az LMBT-közösségek – szavazatszerzésre játszó – álságos felkarolásával.

Elképzelhető, hogy a lengyel kisvárosok egyáltalán nem kíváncsiak a transzneműek hiperérzékenységére, mert őket a valós problémáik megoldása érdekli, nem a liberális városiak műbalhéi. Minden bizonnyal hagyni kell őket (is) saját tradíciójuk és értékeik alapján döntéseket hozni, és ha ezt a hagyományos családmodell alapján képzelik el, akkor legyen meg az ő akaratuk.

A lengyeleknek nincs identitásválságuk – valószínűleg nincs szükségük csillámporos unikornisokra, ahogyan émelyítő gumimacikra és szivárványos zászlókra sem, mert az ő lobogójuk – habár csak két szín alkotja – magasabban lobog, és többen gyülekeznek alatta, mint azt nyugaton ma látni vélik.

Tóth Gábor

Fekete-Győrék magyarellenes ajánlólevéllel készülnek kormányváltásra

Amerikai abortuszklinika-hálózatnak gyűjtött pénzt Cseh Katalin