Alighogy megjelent az új/megújított Nemzeti Alaptanterv, a történelemoktatás területe rögtön számos kritikát kapott, ami abból a szempontból érthető, hogy nyilvánvalóan ez a dokumentum sem tökéletes és sosem fog mindenki egyetérteni egy tantervben mint igen komplex elméleti dokumentumban. Ugyanakkor mégis célszerű volna végre a tanterv joggal kiemelhető újdonságait, a történelemszemléletben felfedezhető örvendetes elmozdulásokat is górcső alá venni.
- A lemaradástörténet megszüntetése
„A történelem tantárgy tantervének középpontjában a magyar nemzet és Magyarország története áll. Ez […] abban is megmutatkozik, hogy több általános európai jelenség is konkrét magyar példákon keresztül kerül bemutatásra. Ennek révén a tanuló a magyar történelmi jelenségeket elsősorban nem általános modellek alapján, hanem a konkrét történelmi helyzet jellegzetességeit figyelembe véve tanulmányozhatja. Ez a megközelítés hozzásegíti a tanulót, hogy megértse és méltányolja a magyarság , a magyar nemzet, illetve Magyarország sajátos helyzetéből adódó jelenségeket és folyamatokat, így alakulhat ki benne a tényeken alapuló reális és pozitív nemzettudat.”
A történelemtanítás eddigi hagyományos történelemszemlélete minden egyes korban bemutatta a különféle jelenségek, folyamatok jellegzetesen nyugat-európai centrumban kifejlődő archetípusát, vagy ideális modelljét, majd ezután következett az említett jelenség vagy folyamat bemutatása Magyarországon. Például: reformáció vs. reformáció Magyarországon; ipari forradalom vs. ipari forradalom Magyarországon; polgárosuló társadalom vs. polgárosodás Magyarországon stb. Túl azon, hogy ez a módszer időpazarló, hiszen sok esetben teljesen ugyanazokat a jelenségeket tanította meg kétszer (elsőként egyetemes, majd magyar történetből), nagyon alaposan bevéste a diákok fejébe minden vizsgált jelenség vagy folyamat esetében, hogy az a nyugati centrumban előbb, tökéletesebben és nagyobb volumenben ment végbe – azaz a magyarországi fejlődés „kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért a miénk”. E gondolatkör nem újszerű, hiszen a 20. század során – Bibó szavaival élve – sok „túlfeszült lényeglátó” ostorozta már a magyar ugart, jelezve, hogy Dévénynél kell betörni új idők új dalaival. Nos ez a történelemszemlélet – bár direkt módon sosem hangzott el, hogy a magyar fejlődés csökevényes, megkésett és gyenge volna – indirekt módon hihetetlen hatékonysággal alakította ki generációkon keresztül a kisebbrendűségi érzést a „fejlett nyugattal” szemben.
Pedig valójában Magyarország egészen más körülmények között fejlődött, mint a nyugati országok. Sok a nyugatitól eltérő hatás, adott esetben a kontinentális elhelyezkedés, idegen hatalmak pusztítása (török kor, második világháború) vagy jelentős etnikai változások alakították, írták felül az összeurópai folyamatokat. Ennek megfelelően nem lehet egyazon mércével mérni a magyar és a nyugat-európai centrumtérség fejlődését, hiszen ebben az esetben a magyar helyzetet óhatatlanul a valós kontextusából kiszakítva, egy egész más körülmények között kialakult minta mellett mutatják be. Éppen ezért üdvözlendő, hogy az új történelemtanterv az egyes korszakokat meghatározó folyamatokat, jelenségeket magyar példákon keresztül láttatja, jelezve, hogy az adott történelmi folyamat vagy jelenség Magyarországon is jelen volt (pl. az ipari forradalom esetében a magyar találmányok bemutatásával), illetve leírva azt is, hogy minek köszönhetők az eltérések, különbségek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne – ahogy a tantervben is szerepel – „tényeken alapuló és reális” történelem jelenjen meg az oktatásban, demonstrálva a különbözőségeket, rámutatva a hiányosságokra, ugyanakkor ez nem a lemaradás kontextusába kerül, hanem sokkal inkább az ország történelmi sajátszerűségébe (konkrét példaként tehát sok esetben emlegetett „megkésettség” egy pejoratív jelző, mikor valójában a magyar fejlődés épp akkor ért el egy adott szintet, amikor azt az ország körülményei lehetővé tették, ezért nem érdemes ehhez hasonló „lemaradástörténetet” sugalló jelzőket használni). Egyéb iránt pedig érdemes eljátszani a gondolattal, hogy vajon a nyugati centrumtérségek fejlődése miként alakult volna, ha a fentebb említett magyar történelemre jellemző behatásokat feltételezzük – nem tudhatjuk, hogy hogyan, de bizonyára másként, mint ahogy ma ismerjük.
- A győztes narratíva árnyalása
„Magyarország az első világháborúban; a trianoni békediktátum; az ország pusztulása, deportálások a Gulágra” – olvashatjuk a felsorolt témák között az új Nemzeti Alaptantervben. Első látásra talán nem is találunk ezen címekben semmi különöset. Kissé alaposabban átgondolva azonban lényegi üzenetet hordoznak.
hirdetésA 20. századi egyetemes történelmet jelentős mértékben meghatározta a két világháború, melyet egyaránt a nyugati nagyhatalmak (a 2. világháborúban kiegészülve a Szovjetunióval) nyerték meg. Miután az első világháborúban vesztes hatalmak a második világháborúban is alulmaradtak, ráadásul jelentős részben szovjet megszállás alá is kerültek, a történelemértelmezésben érthető módon a győztesek narratívája vált kizárólagossá. Azaz a győztesek számára fontos témák kerültek előtérbe, az ő álláspontjuk és szemszögük vált világszerte elfogadottá, evidenciává, akár olyan szinten is, hogy az első világháborút lezáró Versailles-i békébe egyértelműen be is került a háborúért egyoldalúan viselt német felelősség, pedig azt ma már minden objektív véleményalkotó elismeri, hogy az oroszok mozgósítása és a franciák szigorú álláspontja ugyanannyira feltétele volt a háborúnak, mint a korántsem oly határozott német fellépés. A győztes narratíva példájaként számos egyéb esetet föl lehet sorolni: pl. az első világháborút lezáró, kihirdetett önrendelkezési elveket megsértő, diktátum jellegű béke; a 2. világháború elején a némettel együtt zajló szovjet agresszió; a világháború végén Közép-Európa kiszolgáltatása a Szovjetuniónak – mind olyan témák, melyek hangsúlyos megemlítése a magyar nézőpontot emeli ki a győztes narratívával szemben. 75 évvel a második világháború vége után abszolút elérkezett az ideje annak, hogy ezek a joggal sorskérdéseknek tekintett, a nemzeti önképet jelentősen befolyásoló témák immár (alap)tantervi szinten is árnyaltabban legyenek bemutatva.
Ennek értelmében tehát üdvözlendő, hogy gimnáziumban külön témát kap Magyarország első világháborús története – jelezve a magyar katonák példamutató háborús helytállását, eredményességét és áldozathozatalát. Szintén itt említhető a trianoni béke diktátumként való megnevezése, hiszen jól kifejezi azt, hogy a győztes hatalmak nem hívtak össze egy békekongresszust, ahol képviseltethették (volna) magukat a semleges államok és a vesztesek is, hanem csupán a győztes államok békekonferenciáját tartották meg, mely oktrojálva alkotta meg a békefeltételeket. Ilyen módon – szemben egy békekongresszus esetével – a béke betartásáért is kimondatlanul, de egyedül, maguk vállalták a felelősséget.
Szintén új „az ország pusztulása, deportálások a GULAG-ra” téma. Itt a Magyarországot 1944-45-ben érő apokaliptikus eseményeket járja körül a tanterv. A háború magyarországi eseményei, az ország pusztulása (pl. az összes Duna- és Tisza-híd), valamint a sokszázezer szovjet munkatáborokba deportált áldozat jelenik meg ebben a témában, hangsúlyozva azt, hogy mit hozott a magyar tömegeknek a szövetséges hatalmak által megnyert háború. A korábbi gyakorlatban ez a téma két-három leckébe széttagolva, egymástól akár több hetes-hónapos eltéréssel került elő (az ország pusztulása a II. világháború záróakkordjaként, a szovjet megszállás sajátosságai pedig már az 1945 utáni történelem megalapozásaként /közte a hidegháború egyetemes története hosszabb szünetet iktatott be/, a határon túli magyarok helyzetéről pedig jó esetben egy külön, velük foglalkozó leckéből olvashattak a diákok, ha eljutottak odáig év végén. Ezáltal a magyarság 1944-45-ös tragédiája a maga kontextusában nem tudott megjelenni.
- Nincs különbségtétel magyar és magyar ember között pusztán lakóhelye (Budapest – vidék – határon túl) alapján
Az új történelemtanterv témaköreit áttekintve érződik, hogy minden korábbinál nagyobb súllyal jelenik meg a határon túli magyarság története: mind általános iskolában, mind gimnáziumban külön téma foglalkozik helyzetükkel, de az egyes kronologikus témákban is alapos kitekintés található határon túlra (pl. a vizsgálódás 1944-45-ben nem áll meg a mai határoknál, de a „deportálások a GULAG-ra” téma felöleli Kárpátalját is, vagy a „nemzet forradalma” téma szintén magában foglalja a határon túli magyarságot is. Így tehát a tanterv valóban egy nemzetként kezelni a magyarságot és a pusztán a lakóhelye által (határon túli) elkülönülő magyarság történetét is megjeleníti.
Nánay Mihály
Kiemelt képünkön iskolások magyar zászlókkal fogadják Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét a kárpátaljai Salánkon 2016. december 15-én. Fotó: MTI, Nemes János
