Az internet a következő kontinens, ahova az egyház küldetése szól – Fábry Kornél a Vasárnapnak

Az ONLINE Nagymarosi Ifjúsági Találkozó vezető előadója szerint az egyháznak ott kell lennie, ahol az emberek élnek.

A karantén utáni egyházi életben megjelenhetnek a járvány idején Istentől kapott különleges kegyelmek. De ha nem tartjuk fenn szívünkben a Jézus számára körülhatárolt teret, akkor hamar be fogja azt lakni a világ. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára az utolsó vacsora szavaira utalva kijelentette: Jézus arra vágyik, hogy mindenkivel abba a legmélyebb kapcsolatba kerülhessen, amely a szentáldozásban valósulhat meg. Fábry Kornél atya a május 23-ai online Nagymarosi Ifjúsági Találkozó fő előadását tartja majd. A közel ötven éve fiatalok sokaságát vonzó rendezvény mottója eucharisztikus üzenetet rejt: „Maradj velünk, Urunk”.

– Amint az emmauszi tanítványok felismerik Jézust, ő eltűnik a szemük elől. Hogyan tudták erősíteni az életünket a karantén-időszak lelki áldozásai?

– A lelki áldozás igazából egy vágy kifejezése a Jézussal való egyesülésre, hiszen a szentáldozásban is testi-lelki közösség jön létre vele. Ő mindenütt jelen van és rengeteg csatornája van az ember felé; az ajtóban áll és zörget. Kapcsolatra léphetünk vele az imádságban, a másokkal való jótettekben. Legfőképpen pedig éppen a szentáldozásban, amitől most a legtöbb ember távol kellett, hogy maradjon. Ugyanakkor a lelki áldozás kapcsán ugyanazokat a kegyelmeket tudjuk megkapni, mint a szentáldozásban. Természetesen ez most egy szükséghelyzet, aminek a végére értünk és újra járulhatunk szentáldozáshoz templomainkban. Én hiszem, hogy a lelki áldozás kapcsán ez a szoros kapcsolat fennmaradt sokak szívében Jézussal a kijárási korlátozások ideje alatt is. Most itt az alkalom, hogy felértékeljünk minden egyes lehetőséget, amikor az Oltáriszentségben Jézust a szívünkbe fogadhatjuk. Bátorítás ez arra, hogy mindig legyen a lelkünk kész a befogadásra, azaz lehetőség szerint ne kelljen úgy venni részt a szentmisén, hogy nem járulhatunk szentáldozáshoz. Most már újra van lehetőség szentgyónást végezni, így mindenkit bátorítok, hogy éljen ezzel a lehetőséggel annak ellenére, hogy az általános feloldozásban is részesülhetünk. Ez utóbbinak is feltétele, hogy amint van lehetőség a személyes gyónás elvégzésére, akkor azt tegyük meg.

– A tanítványok „még abban az órában” útra kelnek, hogy visszatérjenek az apostolok közösségébe. Az Oltáriszentség missziós lendülete a más felekezetű keresztények felé is küld bennünket?

– A misszió mindenki felé szól. Az egyháznak is éppen ez a küldetése. A misszió többirányú: befelé és kifelé is  hatékonynak kell lennie. A megkeresztelt katolikusokat megerősíti a hitben, a nem hívőket meghívja Isten országába, a más felekezetűeket pedig a párbeszédre invitálja. Jézus az utolsó vacsorán azt mondja, hogy egyetek ebből mindnyájan. Ezzel kifejezi a vágyat, hogy

minden egyes emberrel a legmélyebb kapcsolatban éljen.

Az egyház ezt a küldetést kapta: segíteni mindenkit a Jézussal való találkozásban, aminek talán a legkiemelkedőbb formája éppen a szentáldozás.

Varga László kaposvári püspök atya a járvány kezdetekor úgy fogalmazott, hogy más szinteken is meg tudjuk tapasztalni Isten jelenlétét. A visszatérő „tempós életben” megőrizhető az Írásokban felfedezett, bennünk lángot lobbantó Jézus?

– Ez személyes döntés kérdése. Nagy a veszélye annak, hogy gyorsan felejtünk. Nem tudom, kinek milyen mértékben változott az istenkapcsolata az elmúlt időszakban, de ebből a jót mindenképpen érdemes megőrizni a “tempós életben” is. Tudatosan kell időt szakítanunk Istenre, mert a világ be fogja tölteni a helyét, ha az nincsen kellőképpen behatárolva.

Mindezeknek meg kellett történniük!

– Mire ad lehetőséget az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő plusz egy év?

– Ahogyan Mohos Gábor püspök atya mondta: Isten már tudta, hogy nem idén lesz a kongresszus. Minden az ő terve szerint történik. Ezt az évet felfoghatjuk ajándékként, melynek során még mélyebben és tudatosabban megélhetjük a hitünket és az istenkapcsolatunkat a mindennapi életben. A harmadik előkészületi év a misszióról szólt – ez pedig nem zárul le a mostani pünkösddel. Ez az egyház örök küldetése. Minden megkeresztelt ember meghívást kapott az Örömhír továbbadására. Ez a plusz egy felkészülési év lehetőséget ad arra, hogy személyesen éljük meg a ránk bízott küldetést.

Lehet, hogy a szomszédomhoz épp nekem van meghívásom,

nekem kell neki elmondani: Isten szeret, van bűnbocsánat, van örök élet.

– Milyen ajándékokat fedezhettünk fel a karantén-időszakban?

Ferenc pápa szüntelenül arra hív bennünket, hogy lépjünk ki a templom falain túlra, és menjünk el a periférián élőkhöz. Ez a mostani eseménysorozat kibillentett bennünket a komfortzónánkból, ám a virtuális világban nagyot léptünk előre. XVI. Benedek pápa mondta, hogy

az internet a következő kontinens, ahova az egyház küldetése szól.

Nekünk ott kell lennünk, ahol az emberek élnek. Nagyon sok templomból láthattunk élő közvetítéseket; bizonyos értelemben talán többeket sikerült bevonni a szentmisékbe, az imádságokban, mint azelőtt. Legalábbis a nézettségi számok ezt mutatják. Azt, hogy mennyire volt aktív ez a bekapcsolódás, nehéz lemérni. Egy történet szerint valaki Istentől különböző dolgokat kért: bátorságot, türelmet, szeretetet, de Isten nem ezeket adta meg, hanem lehetőségeket adott ezek megélésére. A mostani helyzet is ilyen volt. Sok lehetőséget kaptunk az egymásra figyelésre, az elcsendesedésre, a türelem gyakorlására. Bízom benne, hogy ezek nem vesznek el nyomtalanul az életünkből.

– Nagymaros a hazai katolikus könnyűzene bölcsője. A találkozó azt bizonyítja, hogy a liturgikus könnyűzenei megszólalások is otthonra leltek az egyház szívében. Az eucharisztikus kongresszuson várhatóan hogyan, illetve milyen mértékben jelenik meg majd ez a zenei aspektus, a fiatalok Jézust dicsőítő hangja, tekintettel a hazai szerzők – köztük a több mint ötven éve alkotó Sillye Jenő – műveire ?

– Erre röviden csak azt tudom válaszolni, hogy a kongresszus liturgiáin nagy szerepet kap majd a zene, és helye lesz mindannak, ami műfajtól függetlenül megfelel az egyházi zene kritériumainak, azaz: szent, művészi és egyetemes.

Gável András

A kiemelt képünket a Vasárnap.hu készítette.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Isten az online Nagymarosi Ifjúsági Találkozón is cselekszik!

Iratkozzon fel hírlevelünkre