Egyházzenei kísérlet a keresztény könnyűzene létének bizonyítására

Sillye Jenő, akinek munkássága kezdetétől számíthatjuk a hazai, katolikus, templomi gitáros és keresztény könnyűzenei életet, kicsivel több mint ötven évvel ezelőtt írta meg első szerzeményét. Azóta a műfaj számos fejlődésen ment keresztül. A kezdeti, hitből táplálkozó, a kommunizmus idején hitükben meggyengültek számára megerősítő gyógyszerként ható műfaj a rendszerváltozást követően elkezdett új utakat keresni. Fontossá vált a zenei igényesség fenntartása, hogy az evangelizációs, missziós zene képes legyen megállni a saját lábán világi mércével mérve, valamint az egyházi liturgiai szabályok betartása is kiemelt szemponttá vált. Mindezek révén a könnyűzenei műfaj tartósan otthonra lelt az egyház szívében. Akadnak olyan egyházzenészek, akik erre csak most döbbennek rá. Jobb később, mint soha.

Az egyik fiatal (!) egyházzenész a minap azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy egy kísérletet kíván elvégezni. Aki ezidáig a gitáros templomi énekekről – a belterjes, templomi gitáros kórusok közösségi fórumain jó baráti inkognitóban felbukkanva – leginkább csak elmarasztalóan tudott megnyilatkozni, most arra vállalkozik, hogy bizonyítsa a műfaj létezését.

Olyan, egyébként régi és a maguk nemében gyönyörű, hagyományos egyházi népénekeket húzott elő, amelyeket – megmagyarázhatatlan módon – gitárral kívánt lekísérni. A próbálkozás már ezen a ponton képes volt az egyházzenész képzés váci kántorképzőjén közelmúltban történt könnyűzenei szakiránybővítését legalizálni. Hiszen a mostani igyekezetből is jól kitűnik, hogy az orgonapadhoz szokott dicsőítő kollégák szívesen fanyalodnak a gitár pengetésére – legalább egy kísérlet erejéig.

Az egyházi könnyűzenének lehet létjogosultsága a liturgiában – az AVKF tudományos rektorhelyettese a Vasárnapnak

A bökkenő azonban abban áll, hogy a fiatal orgonista egy olyan, már meglévő dolgot akart bizonyítékokkal alátámasztani, amelynek létezése egyáltalán nem megkérdőjelezhető. A liturgiai legalitása sem. Elvileg.

Az egyházzenészek – tisztelet a kivételnek – ötven éve nem vesznek tudomást a műfaj létezéséről és virágzásáról, végképp nem az egyházzenei szolgálatban betöltött szerepéről. A hosszas téli álomból történő mostani felébredésük ezen mit sem segít, hiszen

az egyházzenében már nem ma kezdődött el a tavasz.

Kísérletező egyházzenészünk tehát felfedezte azt a műfajt, ami van. Ez olyan, mintha egy Ferrarinak dőlve azon morfondíroznánk, hogy vajon gurul-e majd, ha négy, fából kifaragott fakereket odaillesztünk egy fadeszkákból összeszerelt tákolmányhoz, amelyet akár nevezhetnénk egyszer mondjuk szekérnek is.

Minden rosszmájúságunkat félretéve azért még ízlelgessük magunkban azt a nem mellékesnek mondható körülményt, hogy a kísérlet végrehajtója gitáros – és saját bevallása szerint énekes – tudás hiányában vágott bele egyházzenei akciójába.

Na, itt valóban egy újabb bizonyított tényre bukkanhattunk: az egyházzenészeknek – és megint csak kalapunkat emelhetjük a kivételek előtt – fogalmuk sincsen arról, miben áll a gitáros templomi muzsika és annak művelése.

A leghalványabb hangszer- és műfajismeret nélkül osztják tehát ki időről-időre a könnyűzenei stílus képviselőit és művelőit.

(Bizonyára indítanak majd Vácott posztgraduális képzést is az ilyen esetek mielőbbi orvoslására.)

Az „elefántcsonttornyából” egy kísérlet erejéig kikukkantó egyházzenész barátunk talán jobban tenné, ha előbb körbenézne, és észrevenné, hogy önmagán és a „saját zenéjén” kívül mások is léteznek még, akik történetesen

nem akarnak semmiféle kiszorítósdiban, létezést bizonygató kivagyiságban részt venni.

Mindössze maximum Istent dicsérni a liturgiában vagy azon kívül – az egyházi szabályok betartásával és az egymás iránti szeretet gyakorlásával.

Ám esetleg egy próbát megérne – mondjuk csak úgy viccből –, ha a keresztény könnyűzene avatott képviselői esetleg egy-egy orgonadarab lejátszásával kacérkodnának gitáron, mindössze annak érdekében, hogy elmondhassuk: a hagyományos műfaj zeneművészeti repertoárjának java részét

még felesleges az archívumba küldeni.

Lássuk be, hogy valójában erre tett egy szerencsétlenül kivitelezett kísérletet az egyházzenét művelő kolléga, hiszen egynéhány száz éves darabot akart a megszokott orgonakíséret helyett gitárral előadni! Pontosabban gitárt imitáló billentyűvel. Ehhez nincs mit hozzáfűzni…

Őszintén hiszem viszont, hogy ennél tényleg fontosabb a valódi szakmai párbeszéd kialakulása a keresztény könnyűzene művelői és a hagyományos egyházzene képviselői között, amelynek révén mindenki növekedhet és gazdagodhat.

Isten dicsőítése pedig minden hátsó gondolat nélkül, a legtisztábban szállhatna az ég felé, hogy az angyalok valóban zengő énekszóval társulhassanak be a mennyet a földdel összekapcsoló muzsikába.

Az igazi egyházzenei kísérlet ebben állna.

És ezen a téren már vannak előremutató pozitív fejlemények. Folytassuk közösen inkább ezt az irányt!

A kiemelt képünk forrása a Pixabay.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Keresztény könnyűzenei DNS-vizsgálat

Iratkozzon fel hírlevelünkre!