Tenni kell a jót! – Példaképünk: a Péterfi házaspár

Keresztényként a lehető legjobbat kell kihoznunk magunkból és az adott helyzetből – vallja Péterfi Nóra és Attila. Közös életük 22 éve kereszteződött Kolozsváron, tizenhét éves házasságuk gyümölcse három fiúgyermek. A mindennapi munka mellett különböző közösségekben vállalnak aktív szolgálatot. Attilát tavasszal az a megtiszteltetés érte, hogy a Ferenc pápa csíksomlyói látogatását szervező bizottság tagja lehetett. A közösség erejéről, a szolgálat értékéről, a család meghittségéről beszélgettünk a csíkszeredai házaspárral.

– Gyermekkorotokban állt előttetek követendő példa a családi élet terén?

Nóra: A szüleim házassága ad példát a családi életformára. Ismerni és szeretni minden nehézség, hiányosság ellenére a másikat – ebben példát mutattak. Mindig ragaszkodtak egymáshoz, a hitükhöz, és ahogy minket neveltek, az olyan érték, amit a saját házasságomban is próbálok követni.

Attila: Anyai nagyszüleim adtak követendő alapot: emberszeretetben, istenhitben, a munka iránti elkötelezettségben példásan élen jártak. Emellett kamaszként kezdtem megismerni Márton Áron életét, akinek példája meghatározó a mindennapjaimban.

– Szakmai téren mit tartotok értéknek, amit mindenképpen át kell és érdemes adni az utókornak?

Nóra: Jogi területen tevékenykedem, egyéni irodában: számomra az első perctől fontos volt, hogy az ügyfeleimmel kialakított kapcsolatban megjelenítsem a keresztény értékrendet, ami szerint magam is próbálok élni. Igyekszem a környezetemben megteremteni egy olyan légkört, ami bizalmat kelt az emberekben és biztonságban érezhetik magukat. Hivatalos helyeken az emberek visszafogottabbak, feszengenek. Emiatt fontos, hogy rejtve egy-egy lelki impulzust betűzzek a munkafolyamatokba. Emellett kiváltképp fontos az igazságosság – ezért választottam ezt a pályát, melyben próbálom maximálisan megélni és átadni minden nap ennek az értékét. 

Attila: Elsősorban gazdasági szakemberként tevékenykedem. Bármilyen állás töltöttem be – akár banki szférában, akár a Gyulafehérvári Caritas munkatársaként, vagy most pályázati tanácsadóként –, mindig fontosnak tartottam, hogy a munkámban is keresztényi értékrendet képviseljek.

 Amit Jézus tanított az evangéliumon keresztül, azt fontos a mindennapokban visszatükrözni.

A munka terén kiemelkedően foglalkoztat a keresztény vállalkozás. Mifelénk egyelőre nem igazán ismert, így gyakran beszélek vállalatvezetőknek arról, hogy miért érdemes keresztényi értékek szerint állni egy cég élén. Emellett hiszem, hogy a közösségi gazdaság, ahol emberek együttes erővel tesznek azért, hogy számukra jobb legyen a mindennapi lét, csodákra képes! Ezek a csoportok egymásra odafigyelve, nem egymáson átgázolva próbálnak a saját és a környezetük számára is olyan miliőt teremteni, amiben lehetőleg mindenki jól érzi magát. Ebben nagy szerepe van a közvetlenségnek, a felebaráti önzetlenségnek és odafigyelésnek.

Bármilyen területen tevékenykedjünk mi keresztények, a lehető legjobbat kell kihoznunk magunkból és az adott helyzetből!

Örökös szempont számomra, hogy ha valamit megtehetek, azt tegyem is meg. Annak ellenére is, ha lehetetlennek tűnik, vagy esetleg a külvilág úgy értékeli, hogy túl nagy erőfeszítések árán lehet megtenni és nem éri meg.

A Péterfi család Kolozsváron. Fotó: Péterfi Attila és Nóra.

– A mindennapok, a munka során ért támadás benneteket a hitvallás miatt?

Attila: A szüleim részéről megrökönyödés fogadja egyik-másik önkéntes, önzetlen munkánkat. Emellett sokan mások is kérdezik, hogy miért csináljuk ezt vagy azt, ha nem kapunk érte javadalmazást. Családos közösségekben, a Házas Hétvége mozgalomban szolgálunk a feleségemmel, a Mária út építésében évek óta részt veszek – csak néhány szegmenst emeltem ki a feladatainkból. Sokan értetlenül nézik ezeket a dolgokat. Viszont mindabban, amit a közösségünkért teszünk, mi is kiteljesedünk, és nem feltétlenül azt kell nézni ebben az anyagias világban, hogy miért kapunk pénzt.

Tenni kell a jót, úgy is ha netán ellenszenvet vált ki az emberekben. Elsősorban arra kell figyelni, hogy mi az, ami bennünket lelkileg felemel.

Nóra: A munkám során ahogy, pozitív, úgy negatív visszajelzéseket is kapok amiatt, hogy feszület van az irodám falán. Ez egyáltalán nem arra a következtetésre sarkall, hogy le kéne vennem. Fel kell vállalni a hitünket!

– Hogy tapasztaljátok: sokan merik felvállalni a templom és a család falain kívül is a hitéletüket?

Attila: Hála Istennek sokan vagyunk. Nem csodabogarakként éljük meg ezt. Közösségekhez tartozunk, ahol a gyerekeink is megtapasztalják, hogy a mindennapokban természetességgel lehet és kell keresztényként jelen lenni és segíteni, s a Jóisten áldását adja ezekre a szolgálatokra.

– A munka, számos teendő és a három gyermek mellett hogyan tudjátok megteremteni a kettőtök közös idejét? Szerintetek mi az együttmaradás kulcsa?

Nóra: Már a jegyesség idején tudatosan készültünk a házasságra, így egy jó alappal a mindennapokban tudatosan éljük a házas kapcsolatunkat. Célunk, hogy ne hagyjuk lankadni, fakulni a szerelmet, hanem ápoljuk, úgy, ahogy a virágoskertet kell gondozni ahhoz, hogy rendezett lehessen. 

Nagy segítség a közösségünk, a CSAAaKk, vagyis a Csíki Apák, Anyák és Apróságok Krisztusi Közössége. Tizenegy család tagja ennek gyerekekkel együtt. Havonta kétszer találkozunk, melyből egyik alkalommal valamelyik házaspár készül egy adott témával, amit aznap átbeszélünk, a másik alkalom kötetlen együtt töltött időt jelent. Abból a megfontolásból hoztuk létre, hogy tanuljunk mások példájából és a jót kamatoztassuk a saját életünkben. Amikor nehézségeink voltak, vagy a családi fészket építettük,

a közösség nagyon sokat segített, erősítve a kettőnk kapcsolatát is.

A rendszeresség talán az, ami különösen fontos és megtartó a házasságban. Nálunk lefordítva ez abban áll, hogy hetente keresünk egy alkalmat, amikor csak a ketten vagyunk: beszélgetünk, megosztjuk egymással érzéseinket. Ezen kívül évente néhány hétvégét csak kettesben töltünk el kikapcsolódással, feltöltődéssel.

Attila: Mindkettőnknek olyan szakmája van, ahol gyorsan túl lehet pörögni – ebbe nagyon sokszor beleestünk mi is. Megtapasztaltam, hogy az akkor két és három éves fiaink, amikor a bankból hazajöttem, szomorúan mondták, hogy apukának nincsen ideje ránk, mert kell számolja a kutyákat. Aranyosan úgy gondolták, hogy ezt csinálom a bankban. Ez akkora felkiáltójel volt, hogy utána eldöntöttem, ezen mindenképpen változtatok. Istennek legyen hála, sikerült! Azóta, ha valahányszor úgy érezzük, hogy nagyon sodor a világ, vagy a szakma különösen igénybe vesz,  keresünk alkalmat a pihenésre. Kimondottan szeretem, ahogy Nóra erre odafigyel, sőt, segít engem, aki férfi lévén hajlamos vagyok a munka mezején többet áldozni.

Határozottan állítjuk, hogy az élet annál szebb, hogy erre ne figyeljünk oda. Kimondottan szeretem a közösen töltött időszakokat. Volt rá példa, hogy Nórával csak ketten zarándokoltunk Parajdról egészen Kolozsvárig. Ez olyan élmény volt, ami sokáig maradt a szívemben. Mi szerencsések vagyunk, mert olyan helyen lakunk, ahol öt perc alatt már zöldben lehetünk és akár egy délutáni séta is sokat segíthet abban, hogy egymásra tudjunk hangolódni.

Még fiatal házasként másoktól tanultuk meg, hogy három nagyon fontos szempont van, amire figyelnünk kell a párkapcsolatunkban. Az egyik a kommunikáció:

ne hagyjuk egymást elmenni magunk mellett anélkül, hogy tudjuk, mi zajlik a másikban

és megosszuk vele, ami bennünk zajlik. A két másik tényező a lelki és a testi kapcsolat ápolása. Ha ezekre odafigyelünk, rendben lesz a házasságunk.

Nagyon sokszor megtapasztaltuk a gondviselő Isten kegyelmét és arra buzdítunk minden házaspárt, hogy merjék rábízni az életüket és házasságukat. A család, a hit olyan megtartó erő, ami a székelységet itt, Csíksomlyóhoz kötődően évszázadokon keresztül megtartotta.

A Péterfi család mókázás közben. Fotó: Péterfi Attila és Nóra.

– Mi az az érték, amit át szeretnétek adni gyermekeiteknek?

Nóra: Nagyon szeretem azt, ahogyan Attila szabadidejét valamelyik gyerekre célzottan ráfordítja: most veled sakkozok, mert neked az a kedvenc tevékenységed, vagy veled kártyázok, mert te meg ezt szereted. Ezek után a gyerekek a beszélgetésekben vagy az esti imában nem arról panaszkodnak, hogy milyen sokáig távol volt apuka, hanem örömmel osztják meg az új élményeket.

Maximálisan és minőségben jelen lenni, amikor szükségük van ránk– ez nagyon fontos. 

Attila: Nagy öröm, hogy mi tanítottuk úszni, biciklizni, illetve különböző játékokra a gyerekeinket. Ezek a legértékesebb idők, amit számukra adhattunk. A beléjük fektetett időt később teljes bizalommal hálálják meg: mostanában a nagyobbik fiunk egy versenyre készül, és kellemes meglepetés volt számomra, hogy 16. évét betöltve szakmai dolgokról tudtam vele beszélgetni. Közgazdász tudásomról kérdezett – én pedig válaszoltam. Nagyon jó volt vele együtt gondolkodni. Rá tudtam csodálkozni arra, ahogyan igényli ezt a közvetlenséget nemcsak mint apjától, hanem mint szakembertől is. Különösen értékes, amikor a három fiúból csak valamelyikkel külön van egy közös programom. 

A Péterfi házaspár. Fotó: Péterfi Attila és Nóra.

– Miért vagytok a leghálásabbak az életetekben?

Nóra: Mikor ezt a kérdést teszik fel, bennem az fogalmazódik meg, hogy hálás vagyok a hitemért, hiszen

Isten nélkül nem tudnám elképzelni az életemet.

Nem tudom, hogy tudnak szembenézni a nehézségekkel azok, akik nem kapaszkodhatnak a hitükbe, Istenbe. Emellett hálás vagyok a szerelmünkért; azért, hogy a Jóisten Attilát rendelte társamul. Nagyon jól kitalálta, hogy kire van szükségem: olyan társra, aki engem kiegészít.

Attila: Hálás vagyok a Jóistennek csodálatos ajándékaiért; a gyermekeinkért. Ahogyan jelen vannak az életünkben, és kiteljesítik azt. A közösségeinkért is hála van bennem, hiszen folyamatosan fitten tartanak abban, hogy soha ne adjuk fel a szerelem és a szeretet mélységét. Ne érjük be kevesebbel!

A Péterfi család nyaraláson. Fotó: Péterfi Attila és Nóra.

– Az a megtiszteltetés ért titeket, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának szervezésében aktív feladatot vállalhattatok. Hogyan éltétek meg a készületet és a találkozást?

Attila: A koordinációs munka elvégzésére kértek fel. Nóra ezalatt keményen hátterezett, a fiúk pedig imával támogattak. Kihívásként éltem meg és nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy erre meghívott. Neki nagyon jó humorérzéke van, mindig tudja, mikor milyen érdekes feladatra hívjon meg. Kimondottan azért vagyok hálás, mert ebben a feladatkörben a szervezőcsapattal együtt megtapasztalhattuk a közösség erejét: mintegy 1500 személy önzetlenül segített. Sajgó Balázs, Csont Ede és Bőjte Mihály atyával vettem részt a koordinációs bizottságban. Közös célunk volt, hogy valódi élmény legyen a székelyföldi emberek számára, de minden magyar és keresztény ember számára is ez a találkozás. Az eseményekben a székelység hitének jelentőségét is megtapasztalhattam, különösen akkor, amikor a szakadó esőben már a korai óráktól folyamatosan láttuk, hogy ezrek érkeznek a csíksomlyói nyeregbe. Az ítéletidőben ott volt annak a reménye, hogy a Szentatya megérkezésével megszűnik a rossz idő és ez így is lett. 

Nagy kegyelem, ahogyan él Ferenc pápában a csíksomlyói látogatás emléke.

Ebben az évben kétszer is találkozhattam vele. Először csíksomlyói látogatásakor, majd szeptemberben részt vettem azon az audiencián, amelyen a szervező csapat néhány tagjával megköszöntük a Szentatya látogatását. Mindezekkel olyan történelmi esemény szerves részévé váltam, amiben közösen megtapasztaltuk, hogy milyen parányiak vagyunk mi székelyek, de azt is, hogy a Jóisten mennyire szeret bennünket. 

Nóra: Attilának életre szóló tapasztalat volt, számunkra – mint család – pedig egy kaland. Attila megosztásai  révén a gyerekekkel követtük a folyamatokat. Nagyon lelkesen tudtak imádkozni esténként a szervezés minden részletéért. Az eseményt követően kisebbik fiunk hetekig hálát adott a Jóistennek, hogy végre találkozhatott a pápával. Végre – mert nekünk ez egy fél évet jelentett, amíg valóban megtörtént a találkozás. 

A Péterfi család Csíksomlyón. Fotó: Péterfi Attila és Nóra.

 

Gyöngy-Pethő Krisztina

Fotók: Péterfi házaspár