Tárlatvezetések, kódexkészítés, tűzugrás – szolnoki programtippek a Régészet napjára és a Múzeumok éjszakájára


Hirdetés

Rendhagyó tárlatvezetések, kódex-, illetve mézeskalácskészítés, tűzugrás, kézműves vásár is szerepelnek a június 12-13-ai Régészet napja és a június 20-ai Múzeumok éjszakája szolnoki programjai között – jelentette be a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója.

Horváth László a programokról szóló sajtótájékoztatón elmondta, hogy a múzeumban a Régészet napja országos programsorozat alkalmából június 12-én és 13-án előadásokkal, tárlatvezetésekkel, műhely- és raktárlátogatásokkal, valamint egész napos családi programokkal várják az érdeklődőket.

Szabó Vivien, a múzeumban dolgozó régész azt mondta, hogy a kétnapos esemény fő célja közelebb hozni az emberekhez a régészetet.

Pénteken, június 12-én, az ismeretterjesztésé a főszerep, elsősorban a középiskolás korosztályt célozták meg, de az egyéni látogatókat is várják. Szombaton, június 13-án, a családoké a főszerep, a gyerekeknek lesz például arcfestés, kipróbálhatják a régészhomokozót és hagyományőrzőkkel is találkozhatnak.

A látogatók bepillantást nyerhetnek a régészet kulisszatitkaiba: szó lesz a honfoglalás kori íjtegezekről, a légirégészet rejtelmeiről, restaurátori munkáról, középkori pénzverésről és az ókori viseletek világáról is. A restaurátor műhely és a régészeti raktár is megnyílik az érdeklődők előtt

– közölte.

Barláné Kulánda Krisztina, a múzeum osztályvezetője elmondta:

idén országszerte az Ízekbe zárt történetek tematikával rendezik meg a Múzeumok éjszakája programot.

A Damjanich János Múzeumban játékos formában vezetik végig az állandó kiállításokon a látogatókat. Emellett csendélet-kompozíciók készítésére és mézeskalács-díszítésre, mézkóstolásra is lehetőség nyílik – ismertette. A díszudvarban idén megidézik a régi piacok világát, asztalokra pakolt portékák és korhű ruhák segítségével elevenedik meg a vásári forgatag. A nap folyamán több alkalommal kínálnak rendhagyó tárlatvezetéseket és előadásokat muzeológusok közreműködésével, amelyek az étkezés kultúrtörténetén keresztül mutatják be a mindennapok és az ünnepek világát. Nemzetközi kitekintést is nyújt a tajvani teakultúráról szóló előadás, teakóstolásra is lesz lehetőség – közölte. A középkori gasztronómia világába is elkalauzolják a látogatókat a régészek. Éjszaka a Szakajtó Népi Együttes táncháza, valamint a hagyományos tűzugrás és jövendölés zárja a rendezvényt – sorolta.

A Tabáni Tájház programjai között kézműves vásár, kalligráfia műhely és levendulás ínyencségek kóstolója szerepel.

A Szolnoki Galériában „az utolsó magyar festőfejedelem”, Benczúr Gyula emlékkiállítására várják a látogatókat tárlatvezetéssel, komolyzenei koncerttel és számos játékkal június 20-án.

A Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén tartják. A különleges este folyamán a múzeumok több száz eseménnyel várják az érdeklődőket országszerte.

Vezetőkép: a Régészet napja és a Múzeumok éjszakája programjaiba is bekapcsolódik a szolnoki múzeum. Forrás: Facebook/Damjanich János Múzeum

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb