– Nemrégiben volt a 0036-os szigorúan titkos hadiparancs létrehozásának hetvenötödik évfordulója, ugyanakkor a magyarok a kihirdetése előtt is estek szovjet fogságba.
– Igen, a Vörös Hadsereg 1944. augusztus 26-án lépte át a korabeli Magyarország határait az Úz-völgyében. Akkor Magyarország 172 000 km² volt, és közel 14,7 millió főt számlált. Már szeptemberben kezdik összeszedni a magyar férfiakat Csík és Háromszék vármegyékben, októberben pedig Maros, Torda vármegyékben, valamint Kolozsváron is gyűjtik össze a férfiakat. Csak Kolozsvárról ötezer magyart hurcolnak el, októberben elfoglalják Debrecent. Onnan és a környékéről összeszedtek további több mint tízezer embert. November elején a Nyírségből (csak Nyíregyházáról több mint 2000 civilt – hurcolnak el, majd november 18-tól a 0036-os parancs értelmében Kárpátalján is megkezdődött a hadköteles férfiak összegyűjtése és elhurcolása.

– Milyen indokkal vitték el a férfiakat?
– Fontos tisztázni, hogy a szovjetek többféle indokkal szedték össze az embereket: Voltak általános indokok. Először is, óriási munkaerőhiány keletkezett a Szovjetunióban a háború végére. Sztálin már Teheránban is felvetette, hogy nem csak anyagi jóvátételre tart számot, hanem munkaerőben történőre is. Jaltán ez az álláspontja jegyzőkönyvbe is került. Ezen felbátorodva a szovjetek tömegesen szedték össze a civil lakosságot Magyarországon is. Az érv a kollektív bűnösség elve alapján történt, melyet a németekre ki is mondtak. A magyarokra ezt ugyan nem mondták ki, mégis alkalmazták.

Bognár Zalán történész (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

– Az elhurcolásokat hogyan lehet csoportosítani?
– Az általános indokokon túl itt a Kárpát-medencében a tömeges elhurcolásoknak három fő csoportját lehet megkülönböztetni: Az egyik a hadifogolylétszám-kiegészítés, a másik az etnikai tisztogatás, a harmadik a német származás indokával történő elhurcolás. A dokumentumok alapján egyértelműen kimutatható, hogy volt egy központi utasítása arra vonatkozóan, hogy aki 1941-től valaha is katona volt, azt igazoltatás címén behívták, majd fogságba vitték a Szovjetunióba, függetlenül attól, hogy már rég leszerelték akár egészségügyi okokból, vagy mert sok gyermeke van stb. Hiába nem hordott mundért, aki 1941-től katona volt, azt behívták és elvitték. Ez a hadifogoly-kiegészítés központi része volt.

A másik az egyéni parancsok alapján történt, amikor egy-egy hadműveleti kudarcot kellett a szovjet feletteseknek magyarázni. Nyilván azt nem mondhatták a feletteseiknek, hogy rossz parancsot kaptak, így nyilván azt jelentették, hogy a vártnál nagyobb volt az ellenséges erők létszáma. Általában azonban nem volt nagyobb létszám, csak a védőerőknek jobb volt a taktikája, valamint a harci morálja, azért húzódtak el a csaták. Ez történt a Tordai csatánál, a Tiszántúli páncélos csatánál, valamint Budapest ostrománál is. Ilyenkor, mivel a hadifoglyok létszámából nem volt igazolható az elhúzódó csata, a környékről egészítették ki a hiányzó hadifogolylétszámot civilekkel, mondván, hogy ők is katonák voltak, csak már átöltöztek, és így próbálnak kibújni a felelősség alól.

Etnikai tisztogatást ott lehet tetten érni, hogy a trianoni határon kívül lévő területekről a szomszédos országok katonai, politikai vezetői a Szovjetunió emberanyag éhségét próbálták magyarokkal kielégíteni. Ezzel a magyar etnikai kérdést is rendezve, hogy az etnikai arányokat megváltoztassa ezekben a térségekben. Ez történt Erdélyben, sőt Kolozsváron összekapcsolódott az etnikai tisztogatás és a hadifogolylétszám-kiegészítés. Ott a román 4. hadsereg együtt harcolt a szovjet haderővel a 2. Ukrán Front alárendeltségében. Ott a román katonák a román házak kapujára kék zsírkrétával ráírták, hogy az román ház, onnan ne vigyenek el embereket. A románok is végig ott voltak az összeszedésnél, és nagyon figyeltek arra, hogy a magyar értelmiség is benne legyen az elhurcoltak között. Ha valakiről kiderült, hogy román, azt azonnal elengedték.

hirdetés

Legpregnánsabban ez az etnikai tisztogatás Kárpátalján érhető tetten. A 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa által kiadott 0036-os szigorúan titkos parancsban konkrétan leírták, hogy a magyar és a német katonák, illetve a csendőrök kötelesek jelentkezni, de nem csak ők, hanem minden német és magyar katonakorú, 18-50 éves férfi. Konkrét dokumentumok vannak arról, hogy aki ruszin, szlovák, zsidó vagy cigány volt, elengedték, ahogy érdekes módon a lelkészeket is. A visszaemlékezők elmondták, aki ukránul, szlovákul, vagy ruszinul el tudta mondani a Miatyánkot– ezzel igazolva, hogy ő valóban nem magyar és nem német – akkor azt elengedték.

Megtörtént, hogy az egyik cigánynak mondták: „Mondjad, hogy cigány vagy, és akkor nem visznek el!” Ő viszont kihúzta magát és mondta: „Nem, én magyar vagyok!”. Szerencsétlenségére el is vitték, mivel magyarnak vallotta magát. Vitathatatlan az etnikai tisztogatási jelleg. A forrásokból még az is kirajzolódik, hogy érdekes módon, ahol görögkatolikus volt a lakosság, onnan nem vittek el embereket, mert azt hitték, hogy a magyarok csak római katolikusok vagy reformátusok lehetnek.

– A német nemzetiségiek elhurcolása hogyan történt?
– A harmadik a német származás indokával történő elhurcolás. A központi utasítás, amit Sztálin mint az Állami Védelmi Tanács elnöke hozott, tulajdonképpen csak „németekről” beszél. Nem mondja meg, hogy anyanyelv, állampolgár, vagy származás alapján, csak úgy németekről beszél, hogy a munkaképes német férfiakat 17-45 éves korig, a nőket 18-30 éves korig össze kell szedni, és őket a Szovjetunióba munkára kell vinni. Ez azért fontos, mert a végrehajtásnál ez lehetőséget adott a „német” kifejezés legtágabb értelmezésére. Így a 2. és a 3. Ukrán Front Katonai Tanácsa által kiadott 0060-as végrehajtási parancs alapján már német származás indokával viszik el az embereket. Ami a falragaszokon megjelenik, az a szigorúan titkos parancs publikus változata. Az jelenik meg ott, hogy a német származásúaknak kell megjelenniük. Azt mondják nekik, hogy frontmögöttes munkára küldik őket. Hazudnak nekik. Megmondják, hogy 15 napi élelemmel kell ellátni saját magukat, és felszólítják őket, hogy vigyenek magukkal váltóruhát, fehérneműt és váltólábbelit. Mindenesetre azért is így adták meg, mert tanultak a 0036-os parancsból, amikor a városokból csak úgy igazoltatás címén vitték el az embereket. Akkor teljesen felkészületlenek voltak, átmeneti kabátban, rossz cipőben, élelem nélkül, se pokrócuk, se evőedényük, se evőeszközük nem volt, melyekből később a lágerekben tudtak volna enni… Ilyen körülmények között nagyon sokan ki sem jutottak a szovjetunióbeli lágerekbe! A 0060-as parancsnál ebből már tanultak, de akkor is csak kétheti munkát ígérnek, nem évekig tartó szovjetunióbeli munkatábort.

Hadifoglyok (Fotó: Fortepan: 175181)

– Milyen ürügyeket találtak ki munkának?
– A Bácskában például azt mondták, hogy kukoricatörésre kell menni, mert a háború miatt nem aratták le a kukoricát. Az emberek elhitték, hogy háború volt, és nem volt ki csinálja, elmentek. Más indokokat is mondtak: romeltakarítás, repülőtér-rendbetétel vagy éppen vasúti pálya-rendbehozatal. Mindenfélét hazudtak, csak hogy ne szökjenek meg. Ugyanakkor meghagyták, hogy aki nem jelentkezik, annak a családján fogják ezt megtorolni. A kisbírók azt dobolták ki, hogy aki elbújik, annak felkoncolják a családját. Elmentek, mert nem kockáztatták a családjuk életét.

– Visszatekintve úgy tűnik, hogy a lakosság sokszor naivan állt a szovjet elhurcolásokhoz. A kelet-magyarországi első elhurcolások híre eljutott az ország nyugati részeibe?
– Eljutott. Az eseményeket a nyilas propaganda ki is használta, de az embereknek már annyi mindent hazudtak, hogy nem nagyon hitték el. Már annyiszor kiáltottak addigra farkast, hogy már nem hitték el, hogy mindenféle bűn vagy ítélet nélkül elviszik az embereket.

– Mi lehet a múlt jövője? Milyen dokumentumok kerültek elő a közelmúltban, melyek megváltoztatták az eddigi kutatásokat?
– Nyilvánvalóan a létszámokban van vita a történészek között, de ez érthető, mert újabb és újabb dokumentumok kerülnek elő. A szovjet dokumentumok nagyon megbízhatatlanok: egyszer 276 000 magyar hadifogolyról beszélnek, másszor 470 000 emberről, vagy 513 000, illetve 541 000 főről. Ehhez képest már most több mint 600 000 fő kartonjáról beszélhetünk, melyet az oroszoktól megkap Magyarország. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy csak azokról készült személyi karton, akik a szovjetunióbeli céltáborba élve eljutottak. Bizony volt olyan település, mint például Tárnok, ahol a „málenkij robotban” meghaltak 83%-a itt a Kárpát-medencei hadifogolytáborokban, vagy az azok közötti úton halt meg, tehát ki sem jutottak a Kárpát-medencéből.

– Hogyan jutottak ki a magyarok a szovjet lágerekbe?
– Három lépcsőben kerültek ki az emberek Magyarországról, voltak a hadifogolygyűjtő-táborok, voltak az átmeneti elosztótáborok és utána a szovjet céltáborok. Volt, hogy 10-12 hónap is eltelt a fogságba esés idejétől, amíg kijutott valaki a Szovjetunióban lévő céltáborba. Sajnos így bőven volt idő arra, hogy életüket veszítsék a magyar fogvatartottak. Borzasztó körülmények voltak. Általában az elhurcoltak egyharmada halt meg, és sokan a hazai gyűjtő- vagy az elosztótáborban lelték halálukat, főként a tífusz- és a vérhasjárvány miatt. Kárpátalján a szolyvai lágerben is tömegesen haltak meg. Csonka-Beregben volt olyan falu, ahol az elhurcoltak kilencven százaléka nem tért vissza! Ráadásul a hazaérkező tíz százalék egy része is meghalt a megérkezést követő egy éven belül.
Akiket később mint németeket vittek el, azok felkészültebben mentek, és őket sokkal gyorsabban ki is vitték. Másfél-két hónap alatt ki is értek a szovjetunióbeli lágerekbe, de köztük már nők és leányok is tömegesen voltak. Esetükben nagy kérdés, hogy hány százalékuk vallotta magát német nemzetiségűnek. Ugyanis egyes történészek szerint a németként elhurcoltak többsége magyar nemzetiségűnek vallotta magát 1941-ben, a legnagyobb német katonai sikerek idején.

Címlap fotó: Magyar hadifoglyok menete Balatonalmádiban (Fortepan 175137)