Minél többet vesztünk most, annál többet nyerhetünk 2022-ben

Az önkormányzati választásokon ugyan elszenvedtünk vereségeket, de nem vesztettünk.

„Veszteségeket, de nem vereséget szenvedtünk az önkormányzati választáson.” – írja Kiss István Béla a Magyar Nemzetben megjelent írásában. A szerző két eseményt idéz fel: az egyik a Horn-kormány 1994-es hatalomátvétele, amikor a kampány eredményeképpen nem sokat számított az emberi minőség, a személyes tulajdonságok, ahogy keserűen mondtuk, Caligula lovát is beszavazták volna a hatalomba az elkeseredett protestszavazók.

A másik a Fidesz 2002-es kudarca, amikor a sikeres kampányzáró nagygyűlés, lelkes viktorozás után elbizakodtunk és orcára hullottunk. Amit a miniszterelnök úr frappánsan így summázott: „Sokan voltunk, de nem voltunk elegen.”

„Egy kampányban az győz, aki jobban mozgósít. A Fidesz is jól mozgósított, hiszen számos esetben növelni tudta szavazói számát a májusi uniós parlamenti választásokhoz képest. Az ellenzék azonban még ügyesebben csinálta. Az eszközökről ne beszéljünk, végül is törvénytelenség nem történt; vagy legalábbis (egyelőre) nem bizonyítható. Ron Werber különben is megmondta annak idején, hogy itt nem osztanak fair play díjat, és úgy látszik, ez még ma is érvényes. A negatív kampányra is.” – fejti ki véleményét Kiss István Béla.

Mint írja: nem lehet említés nélkül hagyni a Borkai-ügyet, amellyel G. Fodor Gábor szerint meg tudták szólítani azt a réteget, amelyik ugyan nem sokat törődik a politikával, de alapvetően rossz véleménye van a politikusokról. Álláspontja szerint azonban minél többet vesztünk most, annál többet nyerhetünk 2022-ben, főleg, ha a teljesíthetetlen Karácsony Gergely-ígéretekre gondolunk.

„A keserű csalódás és a várható átszavazás a mostani kormányzópártokra kódolva van. Az üres demagógiára, a zöldügyi blablára, a klímahisztériára rá is lehet fázni. De főleg arra, hogy Karácsony, illetve a vörösbe borult kerületek újsütetű polgármestereinek legelső intézkedése a pénzcsapok megnyitása, saját fizetésük drasztikus megemelése és az önkormányzati cégek totális elfoglalása volt. Vagyis máris a szabadrablásról szól az egész. Ezt az országos közvélemény előbb-utóbb nagyon is érzékelni fogja.” – írja.

A teljes írás itt olvasható.       Fotó: fidesz.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre