Bud Spencer nem csupán egy pofonosztó óriás volt

„Piedone nyomában” címmel jelent meg Király Levente új könyve, melyben Bud Spencer életét mutatja be. Korábbi nagy sikert aratott dokumentumfilmje után sokan izgalommal várják a kötetet, melynek aktualitását – és interjúnk létjogosultságát – növeli, hogy Bud Spencer ma lenne kilencvenéves.

– Mi motiválta arra, hogy filmet készítsen, majd könyvet írjon Bud Spencerről?

– Eleinte nem gondolkodtam sem filmben, sem pedig könyvben, egyszerűen csak szerettem volna találkozni Bud Spencerrel. 2014-ben vált az álmom valóra, akkor egy nagyinterjút készítettem vele. Hihetetlenül barátságos volt, a saját lakásában fogadott, kávét főzött, felesége, Maria pedig süteményt készített. A színész a beszélgetést követően leült a zongorája mellé, és eljátszotta nekünk azokat a dalokat, melyeket saját maga szerzett. Az interjúban kendőzetlen őszinteséggel beszélt gyermekkoráról, a Dél-Amerikában töltött éveiről, ugyanis színésszé válása előtt évekig ott dolgozott. Elmesélte azt is, hogy teljesen véletlenül csöppent bele a film világába. Ellátogattunk a hétvégi nyaralójába Morlupo-ba, ahova forgatások után rendszeresen visszatért kikapcsolódni. Kellett is a pihenő, mert a ’70-es és ’80-as években két-három filmet forgatott évente.

A Bud Spencerrel készült interjúm után két évvel később sikerült találkoznom Terence Hill-lel is. Akkor körvonalazódott bennem az a gondolat, hogy az interjúkból egy filmet is készítsek. Közkinccsé akartam tenni azokat az értékes és érdekes dolgokat, melyek Bud Spencerről kevésbé ismertek. A most megjelenő kötetet családtagok, hozzátartozók, rokonok, egykori sportolótársak elbeszélései alapján állítottam össze. A könyv annyiban teljesebb, hogy abba sok minden belefért, ami egy filmben terjedelmi okok miatt nem bemutatható. Több száz oldalon keresztül sokkal árnyaltabb és teljesebb képet kaphatunk Bud Spencerről. 

Király Levente és Bud Spencer találkozása 2014-ben (Forrás: Király Levente)

– Mit tudhatunk meg a napokban megjelenő könyvből?

– A kötet nem csupán informálni akar, hanem szórakoztatni is. Az ember olvasás közben olyan vicces történeteket tudhat meg, mint például azt, hogy az FBI tévedésből hogyan tartóztatta le Bud Spencert, vagy éppen azt, hogy az ifjú Jackie Chan is lelkesen nézte a Bud Spencer filmeket, olyannyira, hogy kaszkadőrtársaival is merítettek akciójeleneteiből. Ráadásul később Jackie szeretett volna egy közös filmet is készíteni, amely azonban nem valósult meg. Továbbá szerettem volna Bud Spencer kevésbé ismert, karitatív oldalát is megjeleníteni.

Például a Piedone Afrikában című film forgatása alatt élelmiszereket, ruhákat vásárolt a szegény, éhező afrikai gyerekeknek. Aranyból volt a szíve, sokaknak igyekezett segíteni, önmagát mégis csak „Senki bácsinak” hívta.

A film és a könyv le szeretné bontani azokat a sztereotípiákat, mely szerint Bud Spencer csak egy gyermekfilmeket készítő „pofonosztó óriás” volt.

Ő és munkássága ennél sokkal több, és ebből kifolyólag nagyobb figyelmet érdemel. Egy igazi filantróp, polihisztor volt, akinek sokoldalú egyénisége a mai fiatalok számára is példamutató lehet. Kiváló sportoló múlttal rendelkezik: hétszeres olasz úszóbajnok, vízilabdázó, aki két olimpián is részt vett. Kipróbálta magát autóversenyzőként és bokszolóként is. Sportkarrierje mellett hat nyelven beszélt, három egyetemen is tanult. Orgonán, zongorán, gitáron, trombitán játszott. Földön, vízen, levegőben vezetett járműveket. Volt UNICEF-nagykövet, egyetemi tanár, politikus, gyermekruha-tervező, és a felsorolás még közel sem teljes…

Meglepetések sora várja a Piedone nyomában című dokumentumfilm nézőit

– Mi lehetett sokoldalúságának és munkabírásának titka?

– Vitathatatlan, hogy egy tartalmas életet szeretett volna elérni, annak ellenére, hogy úgy gondolta, az itteni földi lét egy átmeneti időszak.

Hitte és vallotta, hogy csak a halál után kezdődik az igazi élet, ezért nem elsősorban a földi létre kell koncentrálni.

Mégis úgy gondolta, hogy fontos tartalmasan leélni az életet, és sok mindent alkotni. Maga mondta, hogy nem számított arra, hogy ilyen hosszú lesz a színészi pályája, ő annak idején csupán azért kezdte el a filmezést, mert az egyetemi tanulmányait kívánta finanszírozni. Amikor már elismert és sikeres színész lett, még akkor is azt vallotta, hogy több lábon kell állni. Sikeresebb és kevésbé sikeres vállalkozásokat is indított. Mindig azon gondolkodott, hogy hogyan tudna különböző érdekes dolgokat kitalálni. Óceánjáró hajókat és mindenféle egyéb hétköznapi életet megkönnyítő dolgokat tervezett, mint például azt a sétáló pálcát, amin, ha az ember benyomott egy gombot, akkor székké alakul… Nem véletlen, hogy odahaza a családjában olykor csak „Földönkívülinek” nevezték.

Munkássága mutatja, hogy tartalmasan is le lehet élni egy földi életet, hogy nem igaz az, hogy semmire nincs idő. Ha hasznosan tudja beosztani az ember az idejét, meg lehet megvalósítanunk álmainkat. Életpályája számunka is példát mutathat. Közel száztíz filmet készített, melynek nagy része óriási kasszasiker lett.

– A katolikus hit hogyan jelent meg az életében?

– Keresztény hitét szüleitől kapta, de ahogy ő fogalmazott, ez számára nem kötelező penzummal járt, hanem saját maga is kereste az Istennel való találkozás lehetőségét. Megerősíthette a hitét számos olyan esemény, amikor az életét elveszíthette volna. A második világháború alatt csak perceken múlt, hogy a szövetségesek bombatámadása előtt elhagyta a San Lorenzo vasútállomást, ahol aznap háromezren haltak meg. Vagy éppen hogyan lett úrra azon, amikor az általa vezetett repülőgép jobb szárnya az Alpok felett kigyulladt. 

Rómában is bemutatták a Bud Spencerről készült magyar filmet

1974-ben rákot diagnosztizáltak nála. Az egyik filmforgatása így fájdalmas injekciók és egy műtét mellett folyt, de nem foglalkozott a betegségével, tette a dolgát. Halálos kór mellett is nevettetett – ki is gyógyult belőle. Istenhite túlemelte a nehézségen, valamint a „futtetenne” néven ismerté vált filozófiája, ami a „ne törődj vele!” „ne idegeskedj!” elvét követte. Hitte, hogy fölösleges aggodalmaskodni, az élet azt hozza, amit hoznia kell. Ez a lezsersége és lazasága pedig a nápolyi habitusából is adódott. Ebből sokat tanulhatnánk mi magyarok is, nem szabad mindenen annyit idegeskednünk.

Nem találkoztam rajta kívül olyan emberrel, aki szeretett volna meghalni. A halálos ágyán is a családját nyugtatta, hogy minden rendben van. Ő már annyi mindent elért, hogy most már az az igazi kiívás, ami odaát van a túlvilágon. Amikor valakinek olyan erős hite van, hogy legyőzi a haláltól való félelmét és találkozni akar a Jóistennel, akkor attól nagyon sokat lehet tanulni.

– Alakja és filmjei miért lettek hazánkban ennyire népszerűek?

– Nem vagyok filmesztéta, de úgy gondolom, hogy a ’70-es ’80-as években, ezek a filmek nem jelentettek semmilyen veszélyt sem a fennálló politikai rendszerre, sem pedig az ifjúságra. A szülők úgy ültethették le a filmek elé a gyerekeket, hogy tudták, ezekben a filmekben úgysincs erőszak. Bud Spencer a filmeken mindig önmagát valósította meg, és ez nagyon kevés embernek adatik meg.

A színész szerepeket játszik, ő sosem tartotta magát színésznek, ő önmagát adta, talán ezért is volt ennyire szerethető. Természetesen nem feledkezhetünk meg azokról a kiváló olasz rendezőkről sem, mint például Steno, Bruno Corbucci, Marcello Fondato, akik fillérekből csináltak nagyon érdekes filmeket.

Képesek voltak jó történeteket, humoros sztorikat létrehozni, amik harminc-negyven év múlva is megállják a helyüket. Mást jelentenek a filmek gyermekként és mást felnőttként, ugyanakkor a filmjeinek minden korosztály számára voltak üzenetei. Az Ismét dühbe jövünkben a nagy nyereményt Suzanne nővérnek és az árvaháznak adják a főhősök, ami a jótékonyságot mutatja be mint követendő példát. Az Én a vízilovakkal vagyok című filmben állattelepeket akarnak felszámolni, amit megakadályoznak – itt az állatok védelme az üzenet. A Piedone-filmek pedig a kábítószer használat ellen szólnak, így felnőtt fejjel is vannak értékes üzenetek, gondolatok melyre érdemes odafigyelnünk.

Ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy a Bud Spencer és Terence Hill színészpáros filmjei voltak csak azok a mai napig, melyeknek sikerült megállítani az amerikai filmek áradatát.

Két évtizeden keresztül verhetetlenek voltak a nézettségben. Összetett a siker titka, de úgy vélem, hogy kiemelkedik belőlük Bud Spencer személye. Önmagát, a szerepét túlnőve már a ’80-as években igazi, szerethető, emberarcú legendává vált.

Borítókép: Bud Spencer olasz színészt ábrázoló falfestmény Nápolyban 2018. június 27-én. (MTI/EPA/Ciro Fusco)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!