A Maestro – egyszerűen csak így hívták a szakmabeliek Ennio Morricónét, akit hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjeként is emlegetnek. Filmek százaihoz komponált maradandó remekműveket.
Zenéinek többsége jócskán túlnőtt a filmeken, önálló életre kelt, sláger- és lemezlisták éllovasa lett. A műfaji korlátokat nem ismerő Maestro tehetsége vígjátékban, drámában, krimiben éppúgy megmutatkozott, mint sci-fiben, horrorfilmben, vagy épp háborús történetben. Morricone kétségkívül a filmvilág megkerülhetetlen alakja volt: hangjegyekben szólaltatta meg azt, ami a filmszalagon megnyilvánult, sőt a zenei hatásokkal sokszor javított akár a forgatókönyv, akár a képi megjelenítés esetleges hiányosságain. Ezért is lett ő a Maestro, akinek munkásságát 2007-ben Oscar-életműdíjjal honorálták.
Életéről Király Levente A Maestro címmel írt könyvet, a kötet nemrég jelent meg.
A műből megtudhatjuk, hogy Ennio mindössze tizennégy éves volt, amikor jelentős fordulat állt be életében: édesapja megbetegedett, így neki kellett beugrani helyette trombitálni az éjszakai bárokba. Eleinte a megszálló német csapatok tisztjeinek, később az amerikaiaknak zenélt.
„A második világháború alatt, amikor az amerikaiak bejöttek az országunkba, nekem éjszakai bárokban kellett szórakoztatnom őket. Mivel pénz akkor még nem volt forgalomban, élelmiszerrel és cigarettával fizettek érte. Én pedig a cigarettát is elcseréltem ennivalóra. Szörnyű nehéz időszak volt” – emlékezett vissza.
A nehézségek ellenére is remekül helytállt: éjszaka mint bárzenész és családfenntartó tevékenykedett, nappal pedig mint konzervatorista. Kissé kilógott a sorból azzal, hogy a hangszeres tudás megszerzése mellett zeneszerzést, kórus- és karvezetést is tanult. Az ’50-es években pedig már hangszereléssel kereste a kenyerét.
hirdetésMorricone karrierje elején Dan Savio és Leo Nichols álnéven dolgozott. A közhiedelemmel ellentétben erre nem azért volt szükség, mert nem bízott magában, hanem azért, hogy a hazai spagettiwesternekre egyre jobban ráunó olasz közönség azt higgye, egy külföldi remekművet hallhat.
A Maestro hosszú életútja alatt szinte örökké dolgozott. Sokszor kora hajnalban kezdett, máskor pedig éjszakákba nyúlóan szerezte egymás után a zenéit. Néha előfordult, hogy hangok és ötletek álmaiban villantak be.
Kevesen tudják, hogy Morricone a hit emberének vallotta magát. Hite mindig megjelent az alkotásaiban. Úgy vélte, a zene az ember lelkében és elméjében is megvan, illetve azt vallotta, hogy a zene az a művészet, amely a legközelebb van az örök Atyához.
„Naponta egy órát imádkozom, de akár többet is. Ez az első, amit teszek reggel. És amikor sikerül, napközben is. Reggel megállok a nappalimban a Krisztus-képem előtt, és este is. Remélem, imáim meghallgatásra találnak” – nyilatkozta halála előtt nem sokkal a művész Király Leventének.
„Hívő emberként azt gondolom, hogy az alkotásomban a hit mindig jelen van, de ezt azok a zenetudósok ismerhetik fel, akik nemcsak a zenére figyelnek, hanem figyelembe veszik a természetemet, valamint értik azt, hogy mi a szent és a misztikus. Isten segít abban, hogy jó dolgokat alkossak. […] Szeretni kell a többieket, ez a fontos, még ha a szeretni szó túl erősnek tűnik, akkor is. Én valóban gondolok arra, hogy másoknak jó legyen, hogy a felebarátomat ne bántsa meg az, ahogyan viselkedem. Teljesen természetes számomra, hogy azért kell megtennem valamit, mert tisztelem a másik embert.”
Morriconét közeli hozzátartozói visszahúzódó, szemérmes, önmagával és másokkal is szigorú embernek ismerték, aki bár alapvetően magányos természet, néha mégis közösségbe vágyódik. Többször járt hazánkban is, és mindig elismerően nyilatkozott a magyarokról.
„Akárhányszor Magyarországon jártam, úgy tapasztaltam, hogy a magyar emberek magasan kulturáltak és nagyon jóindulatúak. Mindig szeretek Budapestre jönni. A magyar zenészek professzionálisan magas szinten vannak, mindemellett kedvesek és jól nevelt emberek. Büszkék lehetnek magukra. Mindig nagy örömmel megyek Magyarországra.
A szívem Budapesté. Most már azt is tudom, hogy nemcsak egy gyönyörű város, hanem számos barát is vár rám Magyarországon.”
Ennio Morricone idén nyáron hunyt el. Feledhetetlen életútja és művei születésének körülményei A Maestro című életrajzi könyvéből ismerhetők meg.
Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/Jacek Bednarczyk
