Békési Sándor: A sokfelekezetű keresztyénséget támadó szekularizált világban élünk

A reformációra sokan úgy tekintenek, mint az egyházszakadás kiváltásáért felelős, meghatározó egyháztörténeti eseményre, valójában azonban sokkal több volt annál. A múlt nagy reformátorai által a keresztény felekezetekben és a tiszta evangéliumra szomjazó emberi lelkekben kibontakozó, máig ható üzenetet hordozó megújulás kezdődött el, de ezzel együtt napjainkban, változó és gondterhes világunkban számos dilemma feloldása újra és újra szükségessé válik. Békési Sándor református lelkész-teológia professzornak tettük fel azokat a kérdéseket, melyek a mai korszellem és a keresztény egyházak állapotának tükrében, a reformáció után 502 évvel válaszokra és megértésre szorulnak.

– 502 éve ment végbe a reformáció. Milyen nehézségekbe ütközik manapság a reformátorok örökségének őrzése?

– A nehézséget a korszellemben látom.
A fél évezreddel ezelőtti gondolkodás és hitvallásos élet nagyon különbözött a maitól. Gondoljunk bele: a felvilágosodás előtti korszakról beszélünk, melynek Európája alapvetően keresztyén volt a társadalom, a kultúra, a kultusz és az élet minden területén. Isten létezése és Jézus Krisztus megváltásának jelentősége nem volt kérdéses. A kérdés inkább az volt:

a létező igazságos Isten előtt hogyan üdvözülhetek?

Azóta a XVII-XVIII. századi felvilágosodás kritikai szelleme, a XIX. század racionalizmusa és liberalizmusa megkérdőjelezte nemcsak az egyháznak, hanem magának a Szentírásnak a tekintélyét is, illetve a XX. században az I. világháború botránya és a szociális forradalmak teljesen eltérítették az embereket az egyháztól és magától a vallástól is. Erre jött aztán még egy világháború, totalitárius rendszerek tömeggyilkosságai, Gulág, Auschwitz, majd Csernobil.
Ennyi, az emberi egzisztenciát veszélyeztető és megsemmisítő katasztrófa, amelyre a technikai gondolkodás és természettudományos ideológia is ránehezedett, nem beszélve a hétköznapok fogyasztói társadalmáról, no meg a média által sugárzott alantas propagandáról, szétmorzsolta a keresztyén dialógus értelmes lehetőségeit is. Ebben a légkörben a keresztyén eredetű intézmények hittartalma kiüresedett, s mára már az a száz évvel korábbi kérdés is meghaladottá vált: mi van a halál után? A kérdés csupán annyi, hogy miképpen lehet a legkevesebb veszteséggel jól kiélvezni ezt a rövid életet?

A birtoklás kérdése vált fontosabbá az élet méltósága helyett.

Ilyen korszellemben tehát nehéz a reformáció örökségének és különösen teológiai jelentőségének megőrzése.

Békési Sándor. Kép forrása: parókia.hu/Füle Tamás

– Van-e üzenete a mai kor embere számára a reformációnak, vagy inkább úgy tekintsünk rá, mint az egyháztörténet egy kiemelkedő, radikális változást hozó eseményére?

– Természetesen lehet történelmi, szellemtörténeti és kulturális szempontból tekinteni rá, mint az egyháztörténet több reformkísérletei között a legjelentősebbre, amelynek következménye immár különböző felekezetekre osztotta az egyházat. Másrészt lehet mának szóló üzenetként is bemutatni a reformáció jelentőségét.
Elsősorban azt szeretném kiemelni a reformátorok tanításából mának szóló üzenetként, hogy

mindenféle viszontagság, mulandóság, csalódottság közepette van, ami igazságában megmarad mindörökké, és ez Isten szava, amely a Szentírásból olvasható ki.

Az előbb említett történelemben végbement szörnyűségekhez hasonló helyzetekben vagy akár személyes tragédiákban is egyedül Isten szava vigasztal és tart meg, ad biztos életutat a jövőre nézve. A Szentírás imádsággal egybekötött mindennapos olvasásával a személyes kapcsolatba lépő Isten akaratát és kegyelmét ismerheti meg a mai ember is.
Az a reformációkori üzenet is fontos a mai kor számára, hogy

ne az ember tökéletességében bízzon, bárki is legyen az, mert az ember alapjában romlott, ahogy azt a történelme elég hathatósan bizonyítja, hanem egyedül az Isten kegyelmébe vesse bizodalmát, amely egyedül képes arra, hogy a romlott emberből megigazított ember legyen.

Az is a reformáció hozadéka, hogy nincs olyan emberi hatalom sem az egyházban, sem a világban, amely imádatot követelhet magának, mert az egyedül Krisztust, a mi Urunkat illeti meg, aki a mi szabadítónk és közbenjárónk, és akinek tulajdonai vagyunk.

– Keresztényként hogyan viszonyuljunk a reformáció felekezeteket megosztó megítéléséhez? Gondolok itt arra, hogy a katolikus és protestáns egyházak között, akár saját hívő ismerőseink körében is érzékelhető egyfajta megosztottság ebben a kérdésben.

– Én a reformáció következményeként bekövetkezett felekezeti különbözőséget nem tragédiaként értelmezem, hanem éppen

Krisztus kegyelmének azon ajándékát látom benne, amellyel egyetlen Egyházát színes formációkkal gazdagítja tagjaiban a közös test épülésére mind külső liturgiáját, életvitelét, mind belső teológiai tartalmát tekintve.

Biztos vagyok benne, hogy a reformátorok határozott fellépése nélkül nem gyűlt volna egybe a Tridenti Zsinat a maga jelentős reformjaival, nem beszélve a II. Vatikáni Zsinatról a 20. században. Ugyanakkor a római katolikus egyház szerzetesrendjeinek életvitele bizony éppúgy hatással van a mai protestáns felekezetek tagjainak lelkiségére, mint a római katolikus egyház hiteles életű, tudós teológusainak társadalmi-kulturális tanításai is.

A dogmatikai különbségek is kevesek ahhoz képest, amennyi közös tartalom van hitvallásainkban.

A legnagyobb különbség az egyház intézményének felépítésében érhető tetten. De a mi közös Urunk, Krisztus teste értelmében az Egyház személy, nem csak intézmény, s mint személy a római katolikus és protestáns felekezetek esetében is ugyanannak az Egyháznak feje. A református egyház is katolikus, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy nem római, hanem genfi szempontból, de egyház-voltának egyetemessége szintén ugyanaz.

Nem a szégyenteljes vallásháború korában élünk, hanem a sokfelekezetű keresztyénséget támadó szekularizált világban.

Ezért nem szabad eltekinteni attól, hogy a felekezeteink közötti egymást sértő gőg, gyűlölet, félelem és irigység a sugalmazó ördög műve, illetve a szétdobáló szolgálatába szegődött embereké. Mi sem bizonyítja ezt, minthogy Krisztus személye és szeretete teljesen más, hiszen ő a teremtéstől fogva kiválasztotta és az örök életre megtartja az övéit úgy, hogy közben a golgotai kereszten meghalt mindnyájunkért.

Kiemelt kép forrása: unsplash.com