Rómában is bemutatták a Bud Spencerről készült magyar filmet

Telt ház előtt mutatták be a Római Magyar Akadémián a Piedone nyomában című magyar portréfilmet csütörtökön. Király Levente munkáját a híres színész gyermekei is megtekintették.

A csütörtöki római premieren jelen volt a Pedersoli család: Bud Spencer három gyermeke, Cristiana, Diamante és Giuseppe, valamint özvegye, Maria Pedersoli is. – A film láttán ébredtem rá, hogy micsoda szeretet övezi a férjem emlékét. Nem sírok már. Az élet tovább folyik, de nem Bud nélkül – nyilatkozta Maria Pedersoli.

Maria Pedersoli nyilatkozik. A képet készítette: Várhelyi Klára

Bud Spencer lánya, Cristiana Pedersoli édesapja eddig sohasem hallott bűvésztrükkjeiről mesélt a filmbemutatót követően: – Ez az útkövetés, amit a filmben láttunk, tökéletes felidézése apám életének, talán az egyetlen, ami kimaradt, azok az emlékek, amelyeket csak mi, kicsi gyerekekként élhettünk meg édesapánkkal. Olyan játékok, bűvészkedések, varázslatok és trükkök, amelyeket apukánk játszott mindig velünk – emlékezett vissza. 

Az ünnepélyes díszbemutatón a családtagok és Carlo egykori sportolótársai mellett megjelentek azok a filmrendezők is, akik Bud Spencer utolsó aktív évtizedének filmjeit rendezték. Tiszteletüket tették színészkollégái az És megint dühbe jövünk című alkotásból, a Piedone filmekből, a Banános Joe-ból, a Kincs, ami nincsből és jó néhány további kultikus műből.

– Ezzel a filmmel egy csodálatos összeállítást kaptunk Bud Spencerről. Az életéről nagyon sok olyan részletet tudhattunk meg, amelyet én sem ismertem. Ez furcsának is tűnhet, hiszen rengeteget dolgoztam vele együtt, de nem volt olyan szerencsém, hogy a privát életének minden részletét ismerhessem – fogalmazott Sal Borgese, aki Anulut játszotta a Kincs, ami nincs című filmben.

Kép forrása: Várhelyi Klára

A római premierre több olasz városból, így Nápolyból, Bud Spencer szülővárosából is érkeztek látogatók. Köztük egy idős úr, – aki a ’70-es években maga is ott volt a Piedone filmek forgatásán Nápolyban –, így foglalta össze azt, hogy mit is jelentett számára Bud Spencert látni: – Kisgyerekként nagyon kíváncsi voltam Bud Spencerre. Magával ragadó személyiség volt. Néztem, hogyan forgat, lestem minden mozdulatát. Emlékszem, mindig óriási tömeg gyűlt össze a forgatások helyszínein, amelyek akkoriban teljesen nyilvánosak voltak idézte fel.

A filmet több olasz városban – köztük Milánóban, Genovában, Bolognában és Nápolyban – is vetítik majd. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre