A sulimisszió olyan, mint a hibrid autó: miközben mész vele, visszatölt – Szabó Balázs a Vasárnapnak

A 777 blog interjút készített Szabó Balázs keresztény könnyűzenésszel. Az ott elhangzottak alapján nagyon kíváncsiak lettünk, hogy az énekes hogyan éli meg az iskolákban végzett zenei misszióját, amelynek során Jézus szeretetét tolmácsolja tanárnak és diáknak egyaránt. Számos megtérés, Isten mellett való döntés születik tevékenysége nyomában. A hagyományos egyházi közeg azonban még nem képes életben tartani és befogadni azokat a fiatalokat, akik határozottan döntöttek Jézus Krisztus mellett, de egyáltalán nem beszélik az „egyházias” nyelvet.

Szabó Balázs keresztény családban nőtt fel. Kamaszkori útkeresése közben egy időre úgy gondolta, Isten nélkül is megy: „Isten békén hagy engem, én pedig Őt. Egyszerűen csak hagytam, hadd sodorjon az ár magával. Éveken át fogyasztottam napi szinten könnyű drogokat, és dühöngtem, amikor az Isten nem hagyott nyugton…” – emlékszik vissza ezekre az évekre a 777 blog által készített interjúban az énekes.

Tizennyolc évvel ezelőtt egy angyali látomásban volt része: egy nyári éjszakán megjelent mellette Jézus Krisztus. – A szemeit most is látom magam előtt. Nem szólt, csak nézett. És ott, akkor, abban a pillanatban iszonyú kettősség volt bennem. Egyrészt tudtam, hogy egy mocsok vagyok, bűnös – pedig utálom ezt a kifejezést –, akinek szüksége van feloldozásra, megbocsájtásra. Ezzel szöges ellentétben pedig a „mennyekben” éreztem magam, mert éreztem és tudtam, hogy Jézus annyira szeret engem, mint senki más a világon.

Szabó Balázs vágya, hogy Isten őt körülölelő szeretete rajta keresztül másokat is elérhessen. Az, hogy ezt nem a megszokott liturgikus keretek között teszi, szerinte jól van úgy. – A templomok, gyülekezetek falain kívül kezdődik az igazi misszió – mutat rá a dicsőítő zenész, akinek Jézus szeretete a forrás, a kiindulási pont és a cél is. Ezért csak Jézusról akarja írni a dalait.

2018-ban egy elszenvedett autós balesetet követően rádöbbent arra, hogy nem húzhatja az időt:

– nem lehet ímmel-ámmal evangéliumot hirdetni, hanem határozottan, egyértelműen kell képviselni a csodát:

Van bűnbocsánat, van élet, van békesség, van helyreállás. Akkor is, ha fizikai síkon mást mutat a körülmény, az Isten akkor is szeret és akkor is kegyelmet ad.

Az iskolákban végzett zenei-evangelizációs missziójának gyakorlásában a “Korral haladni, Krisztusban maradni” vezérelv vezeti. Az általa végzett sulimisszióról bővebben is megkérdeztük Szabó Balázst, aki éppen az egyik sulikoncertjére utazva a következőket válaszolta a Vasárnap.hu által feltett kérdésekre:

– Most éppen melyik településre igyekszel?

– Egész pontosan Tiszaszalkára. Ezzel párhuzamosan elkezdtünk dolgozni az új lemezünkön. Januárban lesz a lemezbemutatónk. 

– Mi lesz az album címe?

– Örökség. Régi egyházi himnuszokat dolgozunk át éppen – amolyan „szabóbalázsos” módon. Egy dalhoz biztosan is klip is készül majd.

– Amikor elmész az iskolákba, úgy látod, hogy van még kellő eszközünk ahhoz, hogy örökséget tudjunk a mai srácoknak átadni? Befogadják azt?

– Határozottan úgy látom, hogy igen. Amikor a sulis rendezvényeink során felteszem a kérdést: ki szeretné, hogy imádkozzunk érte – vagyis lefordítva, ki akar megtérni –, akkor erre nagyon erőteljes és pozitív reakciók érkeznek felőlük. Ez nyilván az Isten kegyelme és az előző évek tudatos és kitartó építkezése a részünkről. Mindkét szempont egyaránt szükséges és jelen kell, hogy legyen. A korábban ellenállást tanúsító iskolák gyökeres fordulatot vettek, és jól viszonyulnak a programunkhoz. Mert látják az iskola közösségén belüli változás. A gyerekek nem csak úgy szimplán éneklik ezeket a az Istent dicsérő dalokat, hanem beleteszik az életüket is.

Istentől erre kaptunk ajándékot: meg tudjuk szólítani a gyerekeket, iskolásokat.

– Érkeznek reakciók a gyerekek részéről? Visszajeleznek?

– Olyan őszintén és természetesen beszélgetünk a gyerekekkel Jézus Krisztusról az előadások során, mint ahogy most mi beszélgetünk. Ráadásul ami bennük történik, az maradandó. Sokan megkeresnek a közösségi felületeken. Vannak, akik nekem “gyónnak”. Nagyon őszintén beszélnek nekem magukról. Ahol vannak iskolalelkészek, és nyitottak is erre a feladatra, ott a gyerekekben megkezdett jó dolgoknak a folytatását rájuk tudjuk bízni. Az nagyon jó, amikor az iskolalelkészek örömmel erősítik az általunk elvégzett munkát.

– Ezek után ezek a fiatalok csatlakoznak a helyi egyházi közösségekhez?

– Nagyon sokszor képtelenek betagozódni a hagyományos egyházi közösségekbe, hiába próbálják azt meg. A legtöbb esetben olyan, mintha nem tudnának közös nyelvet beszélni a fiatalokkal. És itt most csak általánosságban beszélek a gyülekezetekről, ahová, ha elmennek ezek az Isten szeretetétől megérintett gyerekek, találkoznak öltönyös, makkos cipős öreg, savanyú ábrázatú emberekkel. Ráadásul egy még öregebb emberke, egy hamiskás, öreg harmóniumon, minden második akkordot félreütve kíséri a régi dicséretet, valamint nagyon áhítatos duma hangzik. Nem fogja meg őket, mert nem az övék. Hiába járnak tehát egyházi iskolákba, a kilencvenkilenc százalékuk nem aktív templomba járó. Otthonról sem erősíti őket ebben semmi. És eddig ilyen formában,

ahogyan mi szólítjuk meg őket, még soha nem hallottak Jézus Krisztusról.

– Mégis hogyan reagálnak a fiatalok az előadásaitok során?

– Van olyan, aki sírva fakad, van aki vihorászásba kezd. Megint már teljesen lemerevedik és megkövült arccal csak ül, mert szembe jön vele Istennek a szeretete.

Nagyon szélsőséges módon reagálnak Isten közeledésére. Viszont vasárnap a templomban egyáltalán nem ezt kapja. Én meg odamegyek, egy fiatal csávó, és Istent magasztalja. Fénnyel, kivetített klipekkel, olyan hangzással, ami a fiataloké, ami mai. Még akkor is, ha nincs mód az egész stábot elvinni, hanem fél-playback előadás az egész. Ezzel tudnak azonosulni. Megvan a közös nyelv. 

– A tanároknak nem kellene nyitni a gyerekekhez hasonlóan?

– Dehogynem. Egy előadás alkalmával véletlenül azt mertem mondani, hogy a tanároktól és a diákoktól is kérdezem, ki akar döntést hozni Isten mellett. A legnagyobb meglepetésemre ekkor elkezdtek a tanárok imádsággal felállni a helyükről, jelezve a meghozott döntésüket. Onnantól kezdve látjuk, hogy meg kell hívni a pedagógusokat. Szükség van a tanárok nyitottságára. Ha ők, mint vezetők elöl járnak a döntésben, a diákok is könnyebben elindulnak. Amennyiben az igazgató engedélyt adott a saját példájával egy ilyen hitből megszülető válaszra, akkor az egyes beosztottak fel vannak szabadítva ugyanerre. Nem ciki többé. A munkamorál szintjén mérhető változásokban is lemérhető aztán az ilyen döntéseknek, megtéréseknek a hatása.

Megváltoznak az iskolák Isten szeretetétől. Ezek valóságos csodák.

– Ehhez a munkához feltételezem, rengeteg belülről fakadó erőre van szükség. Honnan töltöd fel a lelki akkumulátorodat?

– Ez olyan, mint a hibrid autó: miközben mész vele, visszatölt. Miközben végzem ezt a suli-szolgálatot a muzsikámmal, én magam erősödöm meg. Visszatöltődöm. Természetesen az őszi és a tavaszi nagy dömpingek között van idő a családdal foglalkozni, egy kicsit töltődni, csendben lenni. Boldog vagyok attól, hogy ezt a szolgálatot bízta rám Isten.

Örülök annak, hogy olyan munkában fáradhatok el, aminek van értelme.

 

Forrás: 777blog.hu, Vasárnap.hu; Fotó: Szabó Balázs gyűjteménye és Facebook oldala

Iratkozzon fel hírlevelünkre