Krisztusban van a boldogság – keresztény könnyűzenét ajánlunk

A hazai keresztény könnyűzene legfőbb támogatójaként ismert Szikra Projekt a tavalyi évhez hasonlóan idén is összeállított húsvét ünnepe alkalmából egy vadonatúj lejátszási listát, ami az ünnephez illő tematikájú dalokból áll.
„Hallgassátok szeretettel húsvéti klipsorozatunk dalait” – írták a közleményükben. Idén ugyanis négy, a Szikra projekt által támogatott előadó/zenekar készített – teljesen önállóan, saját koncepciójuk, gondolatviláguk alapján – bibliai, húsvéti üzenetre reflektáló dalt, megfejelve mindezt egy-egy videóklippel is.
Fóris Szonja ismert lehet a Fourisfive nevű családi formációból. Fóris Rita, Szonja anyukája olyan nagy népszerűségnek örvendő magyar dicsőítődalok szerzője, mint a „Méltó” vagy a „42. zsoltár”, valamint számos keresztény zenei formáció aktív tagja. Énektanárként a kezdetektől fogva segítette Szonját ezen a pályán és természetesen teszi ezt a mai napig. Szonja énektudásának csiszolása már egész korán beérett.
Az éneklésével komoly elismerést kapott szakmai oldalról, hiszen mindössze 15 évesen bekerült a két évvel ezelőtti The Voice című tehetségkutató műsor élő showjába, ahol Trokán Nóra mentoráltjaként szerepelt a hétről hétre. A fiatal énekesnő végül az előkelő 4. helyen végzett a műsorban.
„Szonjánk műsorban való indulását nagy-nagy vajúdás előzte meg. Sok félelemmel kellett megbirkóznia mindannyiunknak, mérlegre tettük a lehetséges várható pozitív és negatív hatásokat, és meghoztuk a döntést! Szonjával végül a legjobb dolgok történtek: heteken, sőt hónapokon át azt tehette, amit legjobban szeret: énekelhetett. Méghozzá profi körülmények között. Egy egész stáb forgott a versenyzők körül, színes, vidám, izgalmas időszakot élt meg a műsor kapcsán.”https://vasarnap.hu/2024/02/21/4is5-elo-koncert-katakombaban-interju-foris-ritaval/éle
Szonja szerzeménye a „Van folytatás” címet kapta és nem meglepő módon a húsvéti üzenet feltámadásra vonatkozó, a megváltást beteljesítő részét dolgozza fel. Ebből kifolyólag ez egy örömteli, vidám dal, amely fókuszában a Jézusért érzett hálánk fejeződik ki. Zeneileg a gospel műfaj felé vették az irányt, ami nem véletlen, hiszen Szonja egyik példaképének – az amerikai keresztény énekesnőnek -, Tori Kelly-nek is kedvelt műfaja ez. E műfaj ugyanis teret enged annak, hogy a technikai tudásunk teljes spektrumát be tudjuk vetni a bennünk lévő öröm és hála kifejezésére, ezzel is jelezve, hogy minden tehetségünk, tudásunk végső soron a teremtő Istenünket dicséri.
A következő előadó Szonjával ellentétben egy tapasztalt jazz-zenész, Gyárfás István, aki egy instrumentális – azaz éneket és dalszöveget nem tartalmazó – szerzeményt adott elő a barátaival kiegészült zenei formációjában. Ez a Gyafi and Friendstől a „Finally”. Itt persze tartalomról a megszokott módon nem beszélhetünk, de a dal érezhetően áraszt magából egyfajta jóízű elégedettséget és békességet, ami szinkronban lehet a megváltást felismerő, azt elfogadó ember szívbéli állapotával.
A következő dal a Magidom zenekarhoz fűződik. A felgyorsult világ, a lelassulni vagy elmélyülten gondolkodni már-már képtelen ember dilemmáját tárják elénk. A dal címe a „Dolgunk van” is jól megragadja azt az általános tapasztalást, amivel különösen az internet – és ezáltal az információs társadalom berobbanása – óta szembesülünk, hogy valahogy mintha kifolyna a kezünk közül az időnk.
„Túl gyors ez az étterem, a fejemben a tempomat
Nézem az életem, a sebesség lett a temploma
Csodájára járhatnánk, de sajnos most nem érünk rá
Mi vagyunk a világ legelfoglaltabb emberei
Dolgunk van.”
Zeneileg a zenekarra jellemző indie rock/pop hatások érződnek markánsan, illetve felfedezhető az a szándék is a hangszerelésben, hogy a dalszöveg tartalmát szeretnék megerősíteni. A hangszerek monoton, merev játéka egyfajta hétköznapi mókuskerék érzetet keltve segíti az üzenet megértését.
A negyedik, egyben utolsó előadó Szabó Balázs énekes, dalszerző, a Baptista Szeretetszolgálat nagyszabású Cipősdoboz-koncertjeinek zenei rendezője és aranzsőre volt, aki az „Itthon” című alkotását mutatta be az ünnep alkalmából.
„Végre itthon vagyok
Annyi tévút és vándorlás után,
Nálad itthon vagyok,
Melletted nem számít semmi más.Nem adtál fel egy percre sem
Értem vállaltad a keresztet
Meghaltál, feltámadtál
Sötétből a fényre hívtál.”
A végtelen hála, a tévutak utáni megérkezés, Jézus szeretete és megváltó munkája, váltságdíja értünk; Szabó Balázs színtiszta evangéliumi üzenetet csomagolt be ebbe a dalba. Zeneileg egy líraibb alkotásról van szó, a szöveg pedig egészen húsbavágó gondolatokat fogalmaz meg az emberi léttel kapcsolatban.
A videóklipet itt mindenképp meg kell említenem, ugyanis a szerző bejárja a földi világ legszebb pontjait. A természet évszakok váltakozásából adódó szépsége is megjelenik, sőt egy pillanatra még egy asztronauta képében az űrből is kitekint ránk Balázs, ami persze videós effektek eredménye, de a lényeget megragadva a célja feltehetően az volt ezzel a rengeteg helyszínnel, hogy bemutassa azt, hogy az ember keresheti a boldogságot és a megnyugvást akárhol ezen a világon, azt teljesen csak Krisztusnál, Krisztusban találja meg. Akkor mondhatjuk Balázs szavaival élve, hogy „Végre itthon vagyok.”
A lejátszási lista, amely tartalmazza az említett dalokat és klipeket itt érhető el.
Vezetőkép: a Magidom zenekar. Forrás: Facebook/Magidom