Hadi Ferenc: A fiatalság nem függ az életkortól a Nagymarosi Találkozókon
– A nemrég lezajlott ForrásPonton a legkorszerűbb technikai apparátus felvonultatása mellett rendeztek profi programot a fiatalok számára. A Nagymarosi Találkozókon nem látunk ilyet, mégis özönlenek a fiatalok. Minek köszönhető mindez?
– „A szél ott fúj, ahol akar” (Jn 3,8). Ami Nagymaroson látható, tapasztalható, az a Szentlélek műve. Úgy látszik, Istennek fontos ez a hely. Ezt a működéséből tapasztaljuk meg találkozóról találkozóra. Aki ide eljön, kézzelfoghatóan éli át Jézus ígéretét: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük”. (Mt 18,20). Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztus köré gyűlünk össze. Együtt vagyunk Istennel és egymással. Nagy erőt jelent ez azok számára, akik olyan helyekről érkeznek, ahol nincs valódi közösség, esetleg pap sincs. Annak idején éppen a Szentlélek volt az, aki megérintett és közös munkára hívott meg papokat és világiakat. A hetvenes évek elején mindezt elkezdeni nagyszerű, ám kockázatos volt.
Balás Béla, Opalény Mihály, Major Sanyi bácsi és még néhány tüzes lelkű fiatal pap azt mondta: foglalkozzunk a fiatalokkal! Ebben nagyszerű és fontos eszköz volt a zene.
A fiatalok gitáros zenéje szólalhatott meg a templomokban az imádságok kíséreteként. A Beatles, a Bee Gees, a Rolling Stones után a hívő keresztény fiatalok számára a gitárral kísért muzsika testközelbe hozta mindazt a gazdagságot, amely az Istennel megélt életből származhatott. Sillye Jenő megkapta ezt a nagy ajándékot a Szentlélektől. Beton akkori nagymarosi káplánként (Balás Béla ny. kaposvári püspök) pedig felismerte ezt a karizmát. Úgy látta, hogy ez az új színfolt fontos a fiatalok számára. Rajta kívül a nagymarosi esperes plébánosnak, Horváth Istvánnak elévülhetetlen érdeme van abban, hogy ez a találkozó kiteljesedhetett. A BM-esek által fokozottan megfigyelt érában hangzott el az ő elhíresült mondása: „félek, félek, de az Úristentől még jobban félek”.
– Megfigyelték a találkozókat?
– Sejtettük, hogy kik közöttünk a besúgók és a megfigyelők. Megegyeztünk, hogy nem szabad fényképezni a találkozókon. Ezek után nem volt kérdés, hogy a fotós, ballonkabátos vendégeink honnan érkeztek. Ilyen környezetben jobban érthető, hogy mekkora bátorság volt Horváth Pista bácsi mint plébános részéről, hogy tartotta a találkozók miatt a hátát. Dönci bácsi – Lénárd Ödön atya – ekkor még börtönben volt. Véresen komoly dolognak számított ebben részt venni. Ugyanakkor a fiatal papokat – köztük Kerényi Lajos atyát, aki szintén káplán volt Nagymaroson 1970-71-ben – a Jóisten arra indította, hogy foglalkozzanak a fiatalokkal. Az idősebb generáció nehezebben tudott kilépni a népegyházi gondolkodásból.
A II. Vatikáni zsinat szelleme hamar elérte a fiatalság szívét. A Szentatya üzenete, miszerint „ti vagytok az egyház”, azonnal a lelkünkbe és az értelmünkbe égett.
Személyesen érintett meg bennünket annak valósága, hogy a Szentlélek temploma vagyunk. Öröm és lelkesedés társult hozzá. De az egész nem volt kockázattól és áldozatoktól mentes. Beton atyát állandóan rapportra hívták a Gyorskocsi utcába. Lékai bíboros úr számára kicsit hosszabb időbe telt, mire megbizonyosodott arról, hogy ez nem valami egyházellenes megmozdulás. Akkortájt már nem lehetett egyszerűen lefújni a találkozót, mert már annyira sokan érkeztek a résztvevők. A bíboros úr végül személyes részvételével is mellénk állt. 
– Nagymaros tehát élt és élni akart…
– Megtapasztaltuk, hogy az egyház nem egy kőtemplom. Közösen éltük át: mi vagyunk az élő egyház. Rádöbbentünk, hogy a keresztény életünk nem pusztán magánügy. Fontos, hogy az egyházélményen túl tanítást, új ismereteket is kaptunk az Istenbe vetett hitünkről a találkozókon. Ezeket nem úgy kell elgondolnunk, hogy a katedra magasából jelentik ki számunkra a tudást a meghívott előadók. Sokkal inkább belső, átimádkozott, talán megszenvedett bizonyosságok hangoznak el ott hiteles személyektől. Emberközelbe kerülnek az örök igazságok. Ez eljut a fiatalok szívéig. Vonzó és közérthető üzenetek hangoznak el, amelyek nem e világi okosságok. A tartalom elsősorban maga Jézus Krisztus. 
A mostani találkozó témája például, amelyet Nyuli Gáborék bontanak ki majd a fő előadásban, az elköteleződés. Nagyon fontos, hogy a fiatalok felismerjék a Jézus melletti radikális döntés fontosságát. A fiatalok még képesek gyakorolni a „metanoiát”, azaz vissza tudnak térni naponta Krisztushoz. Ezt bizonyítják a találkozó napján a gyóntatószékek előtt várakozó kígyózó sorok. Többen húsz-harminc évnyi terheket tesznek le az Úr elé, és szabadon mennek haza, új döntéssel a szívükben.
Nyuli Gábor: A természetfölöttiben való élet a természetes keresztény élet
– Aki Nagymarosra ellátogat, – kis túlzással – betekintést nyerhet az egész magyar egyházba. Tudatos ez a nyitottság minden Krisztust követő közösség irányába?
– A fiatalok általában a papjaikkal érkeznek, függetlenül attól, hogy az atyák melyik katolikus lelkiségi mozgalomhoz tartoznak. Sokan jönnek a határokon túlról is, vállalva a hosszú utat annak minden fáradtságával. Egy szociológiai felmérést végeztünk a közelmúltban: a találkozók összetétele mindig frissül és megújul. Újabb és újabb generációk jönnek el ide. 
Háromtól kilencvenhárom éves korúak vannak jelen. A korábbi résztvevők elhozzák a gyerekeiket és unokáikat is. A gyerekek és a kamaszok számára ezért egész napos foglalkozást szervezünk. Lefordítjuk az ő nyelvükre is azt, amit a fiatalok és felnőttek kapnak. Eljönnek a szerzetesrendek képviselői is. A szerzetesi fakultációk sokáig a mi házunkban voltak. Hihetetlen, de volt, hogy száz ember bezsúfolódott hozzánk, akkora volt az érdeklődés!
Ez az egész egység egy oázisnak, egy kiapadhatatlan Krisztus-forrásnak tekinthető leginkább: ha valaki ide eljön, biztosan számíthat arra, hogy innen valamit meríthet. Isten üzenete nem függ az életkortól.
Ősszel és tavasszal négy-ötezer ember töltekezik itt. Sokan azt kérdezik, hogy mitől van ilyen intenzív spirituális kisugárzása Nagymarosnak és a találkozóknak. Talán éppen a Szentlélek ajándéka és a sokak által átimádkozott környezet miatt. Az egész találkozó egy isteni titok, amelyet csak dadogva próbálunk meghatározni és felfogni.
– Feleségeddel, Máriával az első tanúi vagytok ennek a titoknak. Mit jelent számotokra mindez a személyes életetekben?
– Az istenképünk, az egyházképünk és ezáltal az énképünk tud szüntelenül megújulni mind a mai napig. Ráadásul ez egy olyan egyházi szolgálatunk Máriával, amelyet örömmel és lelkesen végzünk Jézusért. Amikor megnövekedett a kenyérkereső, gyógyszerészi állásom munkaideje, a feleségemre nagyon sok teher hárult idehaza a gyerekek körül. Ám a találkozók szervezése és a munka mellett mindig találtunk minőségi időt egymásra.
A Nagymarosi Találkozókért végzett teendők során megtapasztaltuk, hogy a fiatalság nem függ az életkortól. Fel kell tennünk szüntelenül a kérdést magunknak: ki nekem Jézus Krisztus? Isten fiatal.
Annak idején rávettük Betont, hogy a kinőtt Kismarosi templomból jöjjünk át Nagymarosra. Horváth Pista bácsi is beleegyezett, pedig nagyon hamar rá lehetett volna sütni a találkozókra, hogy államellenes összeesküvések. Már az első nagymarosi alkalommal megtelt a templom, de a rákövetkezőn már hét-nyolcszázan voltunk. Egy szöget nem lehetett volna leejteni. A karzaton lógtak, a szentélyben kuporodtak. Többen itt kapták a megerősítést a papi hivatásukban. Számos keresztény házasság innen indult. Kisközösségek születtek Nagymaros nyomán. A mi családi életünkben is érkeztek mindenféle nehézségek.
Kezdetben nagyon szerény körülmények között éltünk. Az Úr ilyen helyzetekben is megkérdezett bennünket a folytatásról: csináljátok tovább velem? Fontos volt számunkra Jézus életünkben beteljesedő ígérete: „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,33).
Ezt éltük, és éljük ma is a mostani megpróbáltatások között. A hűség isteni ajándéka Máriának és nekem is fontos volt. Csak kitartanunk kellett a szolgálatban. Amíg kéri Jézus ezt a szolgálatot, folytatjuk! Közben mindig Jézusra akarunk figyelni. Elkérjük tőle a helyes irányt. A Krisztus-központúság sohasem változott bennünk.
– Volt azért, ami változott?
– A legszembetűnőbben a minket körülvevő környezet változott meg. Annak idején a kommunista-ateista világban könnyebben körvonalazható volt, hogy mi vagy ki ellen kellett nemet mondanunk. Ma ugyanez – ravasz módon – el van rejtve a szemünk elől. A dolgok mélyére kell néznünk, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Azt keressük, hogy ebben a nagyon gyorsan változó világban hogyan lehet lefordítani Krisztus örök igazságát az itt és most élethelyzetére. Az évek során az előadáson túl sok egyébbel bővült a program. 
A szombati találkozó előtti pénteken felkészítjük a csoportvezetőket a főelőadó előzetes üzenetével. A Gyerekmaros harminc éve működik. Ők jelenítik meg számunkra a jövőt és a reményt. Mindig bővül a fakultációk köre is. Ezek közül a „Kérdezz-Felelek” egyre népszerűbb, ahol a fiatalok papokat kérdezhetnek meg mindarról, ami őket foglalkoztatja, az egyházról, bármiről. Az „Iránytű” fakultáció életkérdésekkel, pályaválasztási témákkal foglalkozik. A szerzetesekkel való találkozó nagyon népszerű. A hivatás iránt érdeklődő fiatalok személyes benyomásokat szerezhetnek így. Az egész nap egy olyan ívre épül fel, amelynek a végén mindenki hazavihet valamit a szívében a nap üzenetéből. A helyben sokszorosított CD-példányok segítik az itt elhangzott témák otthoni feldolgozását.
– Látsz olyan veszélyt, amely az ilyen típusú találkozók sikerességét fenyegeti?
– Az elszemélytelenedés és a lustaság biztosan elvesz a lendületből. Nagyon sokan közömbösek az itt megtapasztalható örök értékek iránt. Mások a fogyasztói szemlélet miatt bénulnak le. Aki azonban veszi a fáradságot, hogy eljöjjön, az megtapasztalja az élő egyházat, és biztosan feltöltődik a nap során. A hit nem magánügy. Ezt hiteles, tanúságtevő példaképek élik a fiatalok elé.
– Van rálátásotok, hogy mi foglalkoztatja a mai fiatalokat?
– Több egyházi szolgálatban vagyok jelen, ahonnan számos véleményt, meglátást kapok a fiatal papok és laikusok részéről. Folyamatosan érintkezem aktuális problémákkal, amelyekre igyekszünk válaszokat adni a találkozók során. A családpasztorációban látom, hogy a túlfeszített munka és az anyagiak hajszolása hogyan szabdalja szét a családokat. A közvetlen és személyes beszélgetések is gazdagítják a fiatalokat aktuálisan érintő kérdések tárházát, amelyre nekünk igyekeznünk kell megfelelnünk.
Válaszolnunk kell a fiataloknak. Mindent megteszünk ennek érdekében.
– Nagymaros éveken át a katolikus könnyűzene emblematikus helye volt, ahol a részvevők hallhatták, hazavihették az új etalon számokat Jenőtől, Daxtól, Borka Zsoltitól, Varga Attilától, olykor Zolától és a többiektől. A találkozó „Krisztus-forrása” napjainkban még képes oltani a zenei szomjat? Az egyházzenészek egy csoportja egyenesen eretnek dolognak tartja a könnyűzenei megszólalást a liturgiában.
– Fontos hangsúlyozni, hogy a műfaji meghatározás rejthet magában egyfajta degradálást. A könnyűzene „könnyűségét” emiatt az értéktelenség szinonimával fordítják le. Ez az értelmezés nagyon sok kincset takarna el méltatlanul. A zene – legyen az gitárral kísért – magasabb szintre emeli azok lelkét, akik azt engedik, és nem kizárólag csak a fülükkel képesek hallani. Szükséges a halló szív. A szövegeket, azok tartalmát, a szentírási idézeteket a zene úgy erősíti fel, hogy azt képes bevinni az ember szíve közepébe. Másképp érnek el hozzánk az egyébként már ismert mondatok. Jézus neve, hatalma, ereje önmagában hat. Ha ezt a zene még felerősíti, ruhába öltözteti, akkor Isten működik az adott dalban. A keresztény könnyűzene dalain keresztül is Isten nagysága érint meg és működik. Én nem vagyok zenész, de úgy látom, hogy a jó zene az, amely képes az emberek lelkének húrjait megpengetni. Az egyszerűség, a könnyen megtanulhatóság ebben képes segíteni. A fiatalok erre még ma is fogékonyak, bármennyire is dübörög körülöttük minden. Lehet, hogy éppen a tartalom mélysége és az ezzel harmóniában lévő dallam érinti meg őket.
Például a ti szolgálatotok, az Eucharist zenéje, úgy érzem, sokszor tud segíteni a dicsőítésben és az imádságban. De amikor egy-egy dalotok túlságosan kidolgozottnak és szofisztikáltnak tűnik, már lehet, hogy ellenkező hatást vált ki. Az egyszerű, a közérthető, a megimádkozott ének mindig jó társa tud lenni az ilyen összejöveteleknek. Olyan dalokra gondolok, mint mondjuk tőletek a „Krisztus lelke” című számotok, amelyben egyszerűen ismétlitek el, hogy „Krisztus öleljen át az ő sebeivel”.
Ha a zene alázattal szolgálja egy-egy találkozó lelki üzenetét, akkor ebben az értelemben a találkozók valódi katalizátorává képes válni. A zene a fiatalokban meglévő gondolatokat hozza felszínre.
A jó dalszerzők – a költők munkásságához hasonlóan – csodálatos módon fogalmazzák meg azokat az érzéseket és értékeket, amelyek az egyes embert már foglalkoztatták, csak addig még nem mondták ki saját maguk. Emiatt nagyon közel érezzük magunkhoz azokat a szerzeményeket, amelyek bennünk lévő gondolatokat fogalmaznak meg. Hálás ilyenkor az ember ezért a zenébe öntött pluszért.
–És még miért éreztek hálát?
– Nekem és feleségemnek, Máriának nagy megtiszteltetés, hogy Isten méltónak talált minket arra, hogy – ahogy titeket és a többieket a zene területén, úgy minket a találkozók előkészítésével és szervezésével – meghívjon országának építésébe.
Jó lenne, ha mindenki megtalálhatná a saját életében és környezetében az ő személyre szabott „nagymarosi találkozó ügyét”! Valamit mi is elkezdtünk itt Nagymaroson úgy negyvenöt évvel ezelőtt, amelyhez aztán a Szentlélek mindent megadott – és ad ma is.
Tavasztól őszig, ősztől tavaszig újra megismételjük a fiatalként kimondott elköteleződésünket Jézus felé: „Itt vagyok, engem küldj el!” (Iz 6,8). 
