Beimádkozták a fiatalok a BOK-csarnokot a ForrásPonton

Közel ötezer fiatal jelenlétében zajlott a ForrásPont – még egy nap Jézussal szeptember 21-én a BOK Csarnokban. Az eseményen előadást tartott Kovács András Péter humorista, koncertezett Suor Cristina, Papp Miklós pedig abban segítette a fiatalokat, hogy megértsék a szentáldozás értékét és jelentőségét.

A tavalyi év után az idén szeptember 21-én, szombaton szervezte meg a NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) előkészítő titkársága a ForrásPont elnevezésű eseményt, melyen a harminc évesnél fiatalabb korosztályt célozták meg és hívták meg az Eucharisztia ünneplésére. Több órán át zajlottak a programok a BOK csarnokban; a fiatalok kitartó lelkesedéssel és érdeklődéssel élték meg a személyes találkozást Jézussal. 

Az idei esemény a „Neveden szólítottalak” mottóval zajlott, melyre felfűzték KAP, azaz Kovács András Péter humorista tanúságtevő, mégis humoros előadását, majd Pulai Eszter aerobikedző beszélt arról, hogyan lehet a dicsőítést a mindennapok során, akár aerobik testedzéssel egybekötni. 

Dánielfy Gergő, a Dal 2018-as kiadásának felfedezettje is tanúságot tett a színpadon Isten szeretetéről, amely szerinte megmutatkozik a nehéz élethelyzetekben is. Így vallott: „Sokáig úgy hittem Istenben, hogy féltem tőle; viszont amikor mamát elvesztettem, átértékeltem a szeretet szót és már nem félek.”

A délután folyamán Papp Miklós görög katolikus pap az emberi kéz „segítségével” szemléltette, mit is ér, jelent számunkra a szentáldozás. Az ujjak jelentése: Isten önmagát adja, küldetést ad, az életszentség csúcsai kell legyünk, Isten szerelmével kell élnünk, nem szabad megfeledkeznünk a kisebbekről. Az ujjak a tenyérben érnek össze, ami azt jelenti, hogy soha nem eshetünk le Isten gondoskodó tenyeréről. 

A tanítást egy magasztos koncert követte, melyet Suor Cristina, a Voice Italy-ban felfedezett olasz apáca adott – és amelyre tombolt a közönség. Cristina nővér biztatta a fiatalokat, hogy soha ne feledjenek el álmodni, merjék álmaikat Jézusra bízni, mert ott vannak azok a legjobb helyen. 

A nap csúcspontja a püspöki záró szentmise volt, ahol a szentáldozásban személyesen is alkalom nyílt a Jézussal való találkozásra. Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök szentbeszédében megköszönte a fiataloknak, hogy elfogadták akár tudatosan, akár önkéntelenül azt a Jézustól származó hívást, ami miatt a ForrásPonton részt vettek. Ennek mentén kiemelte, hogy milyen fontos és milyen nagy ereje van, ha beengedjük Jézust az életünkbe és rábízzuk azt, hiszen ő tud valóban nagy tetteket véghez vinni mindnyájunk életében. 

A szentmise mintegy „meghosszabbításaként” – ahogy Fábry Kornél, a NEK főtitkára mondta –, szentségimádásra került sor, ahol először mutatták be az a monstranciát, amelyet a NEK-re dedikálva készítettek el. A dicsőítő-szemlélő szentségimádás alatt „beimádkozta” az ifjakból álló közösség a csarnokot.

Fotók: vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre