Sárkányfesztivál a Dunakanyarban

Naptár szerint már jócskán benne vagyunk az őszben, ez azonban Zebegényben egyáltalán nem volt érezhető az elmúlt hétvégén. Vakítóan kék volt az ég, festői a panoráma, a szélben kürtőskalács illata szállt, a levegőben pedig megannyi színes papírsárkány vitorlázott a kilencedik alkalommal megrendezett Zebegényi Sárkányfesztiválon. A rendezvény a Dunakanyar egyik legnépszerűbb programjává nőtte ki magát.

Kilenc évvel ezelőtt talán senki nem gondolta volna, hogy ez a kétnapos, természetközeli fesztivál ilyen népszerűvé válik néhány éven belül. De ismét beigazolódott, hogy az embereknek igényük van a természetre, az erdőre, a csöndre és a nyugalomra.

Ugyanis a sárkányfesztivál erről szól. Nem hangos zenéről és mértéktelen bulizásról, hanem a valódi feltöltődésről az ország egyik legszebb pontján. A pihenés mellett különböző programok várták az elmúlt hétvégén a városból kiszabadulni vágyókat – egyebek mellett sárkánykészítő műhely, sárkánykonyha, gyermekvetélkedők is.

A fesztivál erőssége, hogy az egész családnak szórakozást nyújt évről évre. Aki pedig a programokon nem szeretne részt venni, annak „csak” a friss levegőért és a hangulatért is megéri felkirándulni a Sárkánydombra. A fűben heverészni, piknikezni és beszélgetni legalább annyira élvezetes, mint a sárkányeregetés.

A domb a fesztivál idején mindig megtelik gyerekkel, fiatalokkal, felnőttekkel és idősebbekkel. Mindannyian erősen koncentrálnak a levegőben repkedő sárkányokra. Ilyenkor a hagyományos, masnis, színes papírsárkányok mellett egészen új típusú modellek is megfigyelhetők: kalózhajót, sast, pillangót vagy szívet formáló sárkányok lebegnek az égen.

Felemelő volt látni, hogy ebben a modern világban ekkora igény van a sárkányeregetésre, egy olyan hagyományos játékra, amit a mai ifjabb generációk jelentős része lehet, hogy nem is ismer.

A fesztivál ideje alatt – illetve az azt megelőző időszakban is – lehetőség nyílt sárkányfesztiválos termékek vásárlására, ezzel is támogatva a közösségi finanszírozásból létrejövő fesztivál újbóli megrendezését.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre