Gyertyagyújtásra hív a Váci Zsidó Hitközség

váci

Január 26-án 17 órától gyertyagyújtást tart a Váci Zsidó Hitközség, helyi baloldali politikusok antiszemita megnyilvánulásaira válaszul.

Az elmúlt hetekben nagy felháborodást keltett két baloldali váci politikus, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence közösségi oldalon folytatott tevékenysége. A jobbikus politikusok antiszemita bejegyzéseket osztották meg. Többek között Hitler személyével viccelődtek, illetve azon, hogy a sportolók között vannak árják és nem árják. Tótváradi-Nagy Bence egyik írásában az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem létjogosultságát kérdőjelezte meg, majd – saját bevallása szerint – leköpte a klaviatúrát, amiért egy zsidó intézményről gépelt azon.

Ezt követően a Fidesz-KDNP helyi szervezete felszólította a jelölteket, hogy mondjanak le tisztségeikről, ez azonban nem történt meg. A Váci Zsidó Hitközség elítélte a jobbikos képviselők cselekedeteit, és számon kérte a helyi önkormányzatot, amiért hallgatásával teret adott mindennek.

A történtekre válaszul január 26-án, szerdán 17 órától a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör gyertyagyújtást tart a váci zsinagóga előtt. A megemlékezésre mindenkit várnak.

Forrás: Vác Online

Címlapkép: váci zsinagóga/ Wikipedia

Iratkozzon fel hírlevelünkre!