Az „átkosban” a szocialista vezetés más tevékenysége mellett azon munkálkodott, hogy átnevelje a vallásos embereket minden szempontból. Az egyházi ünnepeken túlmenően családi események egyházi vonatkozását is szocialista ünnepekre igyekeztek cserélni.
Ötven évvel ezelőtt, 1969. szeptember 9-én az MSZMP Központi Bizottsága az egyházak befolyásának visszaszorítása érdekében határozatot hozott a „klerikális reakció” elleni harc jegyében az egyházi szertartások (keresztelő, esküvő, temetés) szocialista ünnepségekkel való helyettesítésére. Ezzel hivatalossá vált az arra való törekvés, hogy a hit magánügy.
A katolikus egyház már korábban kénytelen volt itthon revízió alá venni ünnepeit. A fő ünnepeken és vasárnapokon kívüli az úgynevezett parancsolt ünnepek száma a minimumra csökkent. Csupán három – vasárnapon kívüli – ún. parancsolt ünnep maradt ezután: karácsony első napja, Újév és Nagyboldogasszony augusztus 15-i ünnepe. Az 1950 utáni generációk így már semmit sem tudhattak a régiek számára oly’ kedves Mária-ünnepekről…
Emellett betiltották a déli harangszót és a Szent Jobb-körmenetnek is szünetelnie kellett.
– Később a magyar dolgozók állítólagos kérelmére hivatkozva eltörölték a pünkösdhétfőt, december 26-át, majd végül a húsvéthétfőt is mint ünnepet, és rendes munkanappá nyilvánították azokat – olvashatjuk az MTA Könyvtárának Repozitóriumában.
hirdetés
Festett harangláb és kőfeszület Felsőbagodon 1966-ban. MTI Fotó: Kovács Sándor
A szocialista jellegű, egyházi közreműködést elutasító szertartások nem voltak előzmények nélküliek Magyarországon. A 19. század végén már viszonylag gyakoriak voltak a munkástemetések, ahol feketével bevont vörös zászló alatt vonultak a szakszervezeti tagok, a búcsúbeszédet pedig az egyik vezetőségi tag tartotta. A Tanácsköztársaság idején több helyen tartottak ún. vörös keresztelőt, a későbbi névadó ősét. Az elnevezést arról a vörös színű pólyatakaróról kapta, amelyet az ünnepségeken használtak. Mindezek ellenére kivételszámba ment az egyházi közreműködést nem igénylő szertartások rendezése, még a városi lakosság körében is.
Kiadták a szocialista vőfélykönyvet is
Dr. Horváth Attila professzor tanulmányából megtudhatjuk azt is, hogy az egyházi ünnepeken, szertartásokon való részvételt azzal is igyekeztek gyengíteni, hogy a Kádár-rendszer megteremtette a „szocialista ember” számára az ő „sajátos érzelemvilágából adódó” ünnepeit. Először is a családi ünnepek körében meghonosították a „szocialista keresztelőt”, a névadó ünnepséget. A helyi tanács köszöntötte az újszülöttet, és a szülőknek pénzt adtak. Munkahelyi, szakszervezeti házasságokat szerveztek. Az esküvőt házasságkötésre keresztelték át. Az ünnepségre azonban csak a helyes irányvonalnak megfelelően kerülhetett sor, ezért a Népművelési Intézet 1959 szeptemberében egy szocialista vőfélykönyvet adott ki.
A temetkezési vállalatoknak előírták, hogy a szocialista temetést tegyék díszesebbé és olcsóbbá, mint az egyháziakat. A társadalmi szervezeteknek pedig szónokokról, dalárdáról, zenekarról kellett gondoskodniuk. A névadók, társadalmi esküvők szervezése részben eredményesnek bizonyult, a névadók száma több mint ötszörösére nőtt. A magas növekedési arány azonban azt is mutatja, hogy
a névadó ünnepséget igénybe vevők titokban mégis megkeresztelték a gyermeküket.
A kiskunlacházi tanács végrehajtóbizottságának titkára egy-egy emléklapot ad a kiskunlacházi rendőrörsön dolgozó 4 fiatal házaspár újszülött gyermekeinek a gyerekek névadóünnepségén a kiskunlacházi tanácsházán. MTI Fotó: Fehérvári Ferenc
A legnagyobb hatást a magyar társadalom megváltoztatására az egyházi esküvők csökkenése jelentette. A „társadalmi házasságkötések” több mint kétszeresére nőttek (közel 40 százalékra), míg az egyházi esküvők a felére csökkentek (27 százalékra). Egyúttal a házassági kötelékek is válságba kerültek, hiszen a válások száma drasztikusan növekedett, majd 1975-től a házasságkötések száma is folyamatosan csökkent. A fiatalok egy része inkább az élettársi kapcsolatot választotta.
Negyven év vallásüldözésének eredményeként míg 1949-ben a lakosságnak csak 1 százaléka tartotta magát ateistának, 1992-re már 24 százalék.
Így láthatjuk, hogy a Kádár-korszak egyházpolitikája napjainkig hatóan formálta át az emberek valláshoz és egyházakhoz való viszonyát, az életmód gyökeres átalakulásával egyidejűleg a vallásos tradíciók is megváltoztak, új formák jöttek létre, miközben évszázados szokások tűntek el szinte egyik napról a másikra. A szocializmus évtizedeiben az egyházak teljesen elveszítették közéleti szerepüket, mert központilag visszaszorították azt. Ebből az elnyomásból kellett talpra állnia az egyháznak a rendszerváltás után.
Forrás: tankonyvtar.hu, mult-kor.hu, epa.oszk.hu
