Aktív családi kikapcsolódást kínáló programok két napon át Esztergomban

Időutazásra invitáló veterán ritkaságok, izgalmas rally autók, hangulatos koncertek, látványos lampionos felvonulás a Kis-Dunán, közlekedésbiztonsági, bűnmegelőzési és katasztrófavédelmi akcióprogramok, valamint számos, a család minden tagját megmozgató sportlehetőségek várják a látogatókat az idei Akkor és Most Jármű Expón.

A sokszínű rendezvény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. nagy meglepetéssel készült: a nemrég a Világ Év Városi Autója címet elnyerő Jimny a Nagy-Duna sétányon mutatkozik be először a hazai nagyközönség előtt.

Negyedik alkalommal nyitotta meg kapuit Esztergomban az Akkor és Most Jármű Expo. Az egyedülálló járműtörténeti seregszemle központi témája idén a testmozgás és a sport fontossága, amelyről a modern technológia által nyújtott lehetőségek miatt sem érdemes lemondanunk. Ezért a lélegzetelállító rally autó bemutatón túl az egész családot mozgásra ösztönző aktivitásokon is részt vehetnek a látogatók a két napos ingyenes rendezvény során.

A sportos életmódra való buzdítás mellett egyéb edukációs és egészségmegőrző programokkal is készültek a szervezők. A Mozgásban az erő – Esztergom Futó és Sportnap keretében például szűrővizsgálatokra és véradásra nyílik lehetőség. Továbbá lesz közlekedésbiztonsági vetélkedő, elektromos kerékpár tesztelés, és egyaránt nagy szerepet kap a bűnmegelőzés és a katasztrófavédelem. Utóbbi jegyében még roncsautófelgyújtásra is sor kerül.

Az immár hagyományosnak nevezhető jármű-majálisra díjnyertes durranással érkezett a névadó szponzor.

A szervezők minden évben rengeteget tesznek azért, hogy újabb elemekkel színesítsék a programokat, ezért mi is nagy meglepetéssel készültünk. Díszvendégünk a vadonatúj Jimny – amelyet nemrég a Világ Év Városi Autójának választottak New Yorkban – itt és most debütál a magyar közönség előtt. Az ikonikus terepjáró új változata mellett a Suzuki kiállító terében a saját gyártású büszkeségünk, a Vitara, valamint a japánból érkező, vagány Swift Sport is megtekinthető. Természetesen hajómotor és motorkerékpár üzletágunk is képviselteti magát egy-egy csúcsmodellel – mondta Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.

A Suzuki a legmodernebb technológiai megoldásokat képviseli a járműipari időutazáson, így a különböző kiállított modellek mellett ismét bepillantást enged a látogatók számára a gyár kulisszái mögé. Az érdeklődők exkluzív Suzuki gyárlátogatáson vehetnek részt speciális VR szemüveg segítségével: hegesztőrobot cellát vehetnek szemügyre belülről, amelyre a valóságban nem nyílna lehetőség, illetve egy hatalmas présgép több tonnás szerszámcseréjét végezhetik el ipari daru segítségével.

Április 30-án, napnyugta után ismét vízre szállnak a különleges úszó járművek a Kis-Dunán. A látványos hajós lampionos parádén idén is részt vesz a Magyar Suzuki Zrt. egyedi, japán motívumokat felvonultató installációjával.

Még nem késő elindulni, irány Esztergom! A részletes program és eseményinformáció itt olvasható: http://www.jarmukiallitasesztergom.hu/

Iratkozzon fel hírlevelünkre