Megújult állandó kiállítással várja látogatóit az esztergomi Keresztény Múzeum

Az esztergomi Keresztény Múzeum július 1-jétől új koncepcióval és teljesen megújult állandó kiállítással várja látogatóit. Az ország egyik legjelentősebb egyházi gyűjteményének átalakításakor arra törekedtek, hogy a magyar és az európai keresztény művészet legkiemelkedőbb alkotásai időrendben és földrajzi összefüggéseikben mutatkozzanak meg – írta a keddi megnyitóról beszámoló tudósításában az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapja.
A megnyitót az Esztergom-Vízivárosi-plébániatemplomban tartották meg. A rendezvényen Kontsek Ildikó múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket. Török Csaba, az Esztergomi Bazilika plébánosa, egyetemi tanár, valamint Mikó Árpád művészettörténész nyitotta meg a tárlatot.
Kontsek Ildikó ismertetése szerint az új kiállítási rendben az itáliai, németalföldi, német, osztrák és magyar művészet remekei mellett az iparművészeti gyűjtemény válogatott darabjai is helyet kaptak – írták. 
A látogatók olyan kiemelkedő művekkel találkozhatnak, mint Kolozsvári Tamás Kálvária-oltára, M. S. mester passióképei, a garamszentbenedeki úrkoporsó vagy Hans Memling Krisztus-ábrázolása. A kiállítás különleges, irodalomtörténeti szempontból is értékes darabja Balassi Bálint portréja.
A fejlesztés során elsődleges szempont volt a műemléki környezet megőrzése. A szakemberek eltávolították a korábbi, mára elavult belsőépítészeti és műszaki megoldásokat, miközben megőrizték a neoreneszánsz prímási palota eredeti karakterét, és az épület akadálymentesítését is elvégezték.
Török Csaba szerint a Keresztény Múzeum küldetése nem egyszerűen a régi tárgyak, hanem egy olyan szellemi örökség megőrzése, amely ma is képes megszólítani az embert. 
Beszédében kihangsúlyozta, hogy Esztergom „a papok és művészek találkozási pontjává” vált. A prímások mellett olyan egyházi személyiségek munkáját emelte ki, mint Knauz Nándor, Dankó József, Maszlaghy Ferenc és Ipolyi Arnold. Mint mondta, munkásságuk három nagy területen volt meghatározó: összegyűjtötték a középkor megmaradt műkincseit; Európa számos vidékéről gazdagították a gyűjteményt; mecénásként támogatták saját koruk művészeit is.
Török Csaba kifejtette, hogy Esztergom nemcsak Magyarország, hanem az egész európai kereszténység történetéről beszél.
A plébános szerint a most befejeződött felújítás nem csupán építészeti beruházás volt, hanem „az előző nemzedékek által ránk hagyott küldetés fölvállalása és tudatos folytatása”. Úgy fogalmazott: a cél az, hogy „a múlt és a jelen kitáruljon a jövő felé”, és a via pulchritudinis, a szépség útja elvigye az örömhírt azokhoz is, akik talán még nem sejtik, milyen lelki élmény vár rájuk a Keresztény Múzeum falai között. Beszédét a régi bazilika porta speciosa-feliratát parafrazeálva zárta:
„A kapu kitárult. Jöjjetek hát, gyönyörködők!”
A teljes tudósítás ide kattintva olvasható.
Vezetőkép: Megnyílt a megújult Keresztény Múzeum Esztergomban. Forrás: esztergomi-ersekseg.hu





