Összeütköző apróbb sziklákból jöhetett létre az Ultima Thule

A két objektum a Naprendszer korai időszakában lassan olvadt eggyé, így alakult ki a tudósok által korábban hóemberhez, majd inkább mézeskalács-figurához hasonlított égitest. Az új ismereteket a NASA kutatói a héten mutatták be a texasi Woodlandsben tartott 50. űrkutatási konferencián.

A 2014 MU69, az Ultima Thule a legközelebbi távolságból

A Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől, ez a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje. A kisbolygóövben mintegy 800 ismert objektum van, amelyek kulcsként szolgálhatnak ahhoz, miként jöttek létre az égitestek mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

A New Horizons építése még a földi laboratóriumban

A NASA New Horizons nevű űrszondája január elsején repült el a hivatalosan az MU69 nevet viselő égitest mellett. Az első felvételek alapján úgy becsülték a kutatók, hogy két egymáshoz kapcsolódó gömbszerű test alkotja, így formája hóemberhez hasonlít. A nagyobbik felét Ultimának, a kisebbet Thulénak keresztelték a kutatók. A későbbi képek szerint azonban a két alkotórész inkább „lapos palacsintákhoz, vagy hamburgerekhez” hasonlít – olvasható a ScienceNews tudományos portálon.

A név középkori térképészekből származik, ahol Thule (kimondottan „thoo-lee”) egy távoli és ismeretlen sziget volt, amelyről úgy gondolták, hogy a Föld legészakibb helye. Az „Ultima Thule” metaforaként szolgált az „elismert világ határain túli” rejtélyes helyek megnevezéséhez.
New Horizons útja a Naprendszerben és a másik négy űrszondáé

Az űrszikla geológiájáról készített első térkép magyarázatot adhat a laposságára. A térképen látható a két fő alkotórészen egy-egy dombszerű kiemelkedés – mondta Jeff Moore kutató. A kutatók szerint ezek a kiemelkedések kis vagy közepes méretű különálló testeket jelenthetnek, melyek forgó lemezekké rendeződtek, mielőtt egymással ütköztek. Ez a forgómozgás oszlathatta szét az anyagot ilyen képződménnyé, és laposíthatta el a testet.

William McKinnon, a St. Louis-i Washingtoni Egyetem munkatársa bemutatta az Ultima és a Thule összeütközéséről készített számítógépes szimulációt: a két test valószínűleg 2 méter per szekundumos sebességgel mozgott, amikor összeütközött.

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel, a NASA 2015-ben döntött úgy, hogy a New Horizons misszióját kiterjesztik a kisbolygó vizsgálatára.

A NASA a projekt meghosszabbítása mellett döntött. A 2014 MU69 mellett 2019 első napjaiban repült el. A kisbolygó később az Ultima Thule – „a legtávolabbi sziget” v. „távoli ismeretlen vidék” – ideiglenes nevet kapta. A 2014 MU69 közel 300 éves keringési idejű pályáján halad, naptávolsága kb. 42-46 csillagászati egység között változik.

Az űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, minden eddiginél közelebb jutva hozzá.

A New Horizons a Pluto mellett (művészi ábrázolás)
Pluto és holdja, a Charon, rendszerük bizonyos szempontokból kettős törpebolygónak is felfogható

A New Horizons a következő hónapokban további felvételeket küld haza – az összes adat visszaküldése két évbe is telhet –, és az Ultima Thule-t elhagyva kisbolygók után kutat tovább a Kuiper-övben, a Naprendszer legtávolabbi zugában.

MTI/Fotó: NASA

A szonda a legkisebb, 3500 km-es távolságát az aszteroidától 2019. január 1-én érte el. Az elrepülés idején a szondáról a rádiójelek a földi vevőkhöz 6,12 óra alatt érkeztek be.

'Fel a tetejéhez' gomb