Győri János Sámuel: Ahol a keresztény könnyűzene, ott ébredés van

– Az idei Szikra-díj 2019 életműdíjának átadásakor elhangzott méltatásban hallhattuk, hogy kezdetben sokat kellett azért küzdeni, hogy az ember ilyen zenét játszhasson.

– Annak ellenére, hogy annak idején a püspököm nagyon szeretett, mégsem járult hozzá, hogy ezt a zenei tevékenységet a fiatalokkal végezzem. Mentségére szól, hogy nem szabadon hozta meg ezt a döntését. Képletesen szólva, a kommunista párt részéről pisztoly volt a hátának szegezve, nem tudott mást tenni. A mai fiatalok csak elbeszélésből ismerik ezt az érát. A legtávolabbi helyekre tették át a lelkészi szolgálati feladataimat, így kerültem el a Viharsarokba is Kiskőrös után. Ott az ifjúsági munka miatt voltam a rendszer begyében.

– Voltak-e minták, amelyek ösztönzői voltak abban, hogy gitárt ragadjon?

– Apám nagyon nyitott ember volt. 1961-ben amerikai útjáról hazatért Hafenscher Károly Deák téri lelkészt arra kérte, hogy tartson nekünk előadást a néger spirituálékról. Mi pedig teljesen bezsongtunk a feketék felvételről hallott gyülekezeti zenéire. Nagy hatással voltak ránk.

– Abban az időben nem volt egyszerű még a hangszereket sem beszerezni.

– 1964-ben az NDK-ba, egy ifjúsági táborba mentünk ki, ahol indulószerű énekeket adtunk elő. Ott egy lelkésztől kaptam egy olcsó NDK-s gitárt, amit hazahozhattam. Miután az első tudatos Isten felé való fordulásom kamaszkoromban megtörténhetett, a korábbi tangóharmonika helyett gitáron kezdtem el játszani.

1965-ben meg is alakítottuk a Hermons névre keresztelt zenekarunkat.

A nagyanyánk adta ezt a nevet a Hermon hegyére asszociálva. Mi fricskának szántuk felé, hogy őt kérjük fel a névadásra, de ő komolyan vette. A „Hermon harmatja üdít” – mondja a Biblia. Az persze más kérdés, hogy üdítő volt-e a zenénk. A megalakulásunk évében, adventben már két dalt is játszottunk a templomban. Mi készítettük a hangszereinket, állítottuk össze a felszerelésünket saját kezűleg. 1966-ban már elektronikus hangszereket is használtunk.

– Volt-e tudomásuk a többiekről, akik – akár más felekezetekben – titokban alkottak? Volt-e esetleg kapcsolatotok Sillye Jenővel, az első Szikra-díj gála életműdíjasával, vagy a Bolyki fiúk szüleivel, esetleg Dax-szal, csakhogy a legismertebbeket soroljuk?

– Elszigetelten, titokban működtünk, ahogyan a Lélek indított mindannyiunkat. Például Sillye Jenőről első alkalommal akkor hallottam, amikor az Ecclesia Könyvesboltban megjelent a Kristályóriás című, húsvéti oratóriumuk bakelit lemezen. De ez már a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején volt. Sajnos nem volt közös fórumunk, ahol összejöhettünk volna. A Bolykiakról is csak hírből hallottunk. Az áttörés – az én meglátásom szerint – akkor jelentkezett ezen a területen, amikor 1986-ban a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió meghirdetett egy könnyűzenei pályázatot, amelyre mi is beneveztünk a Tékozló fiú című számunkkal. Ezt a pályázatot mi nyertük meg. De akkoriban az ilyen eseményeknek semmiféle hirdetése nem volt. Minden csak suba alatt történhetett. Ennek ellenére én elkértem a szervezőktől azok címeit, akik küldtek be pályaművet, hogy felvehessem velük a kapcsolatot.

Ebből alakult ki a Jubál Fesztivál, a keresztény könnyűzene egyik korai találkozója.

A szervezési folyamat alatt nyomozók szimatoltak, hogy fogást találjanak rajtunk. Én akkor elmagyaráztam nekik, hogy akik egy ilyen fesztiválra eljönnek, azok mind társadalomszerető emberek lesznek, nem kell tartaniuk semmiféle államellenes megmozdulástól.

– A mai államtitkári bejelentés, amely a keresztény könnyűzene állami támogatására vonatkozott, szerencsés ösztönzője lehet-e a műfaj felemelésének a régebbi időkre visszanyúló tapasztalata alapján?

Minden ilyen támogatásért hálát kell tudnunk adni, mert tudjuk, hogy a kormány jó ügyet szolgál ezzel. Lehet, hogy a hír hallatán többen, akik a kereszténység, illetve a könnyűzene felé is fenntartásokkal fordulnak, támadni fogják a kormány ilyen szándékú segítségnyújtását. De van egy belső nézőpont is, ha a közösségeink felől közelítjük meg a kérdést. Fontos, hogy egy ilyen támogatás hatására ne a lustaság irányába mozduljon el az egyházi közösség dinamikus élete, nagyon résen kell lenniük a lelkipásztoroknak.

Mert nagyon jó, hogy ilyen támogatás érkezik államtól. Isten a választott nép életében is küldött „Círusz királyokat”.

Ez a kormányzati hozzáállás összességében nagyon jó az egész közösségnek, az egyháznak és a magyar társadalomnak is. Ám szüntelenül ébren kell tartanunk a hívőket, hogy egy ilyen segítségnyújtás hiányában is tudják vállalni a gyülekezetért meghozandó áldozatokat.

– A keresztény könnyűzene képes-e megszólítani a mai fiatalságot?

– A keresztény zene önmagában nem „csinál” semmit. A megfelelő lelki, teológiai és gyülekezeti háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy a zene ki tudja fejteni a hatását. Ahol keresztény könnyűzene van, az az ébredést jelzi.

A felsorolt háttérbeli tényezőknek fel kell tudniuk ismerni a keresztény könnyűzenében lévő erőt, amely a megújulás felé indítja el a közösséget.

Aktuálisan fogalmazza meg a mai kor emberének a Jézus mellett való döntést – érthető zenei nyelven és szöveggel. A hitbeli ébredés kezdetben egyik keresztény felekezetben sem talált soha méltó fogadtatásra. Ez a zene akkor tud otthonra lelni az egyházban, a gyülekezetben, ha az adott közösség egy olyan lelkületre született újjá, ahol már a könnyűzenei stíluselemeket hallva nem a diszkó vagy a világi zeneipar szellemiségére engednek asszociálni a szakrális térben, hanem kellemes lesz a hívő füleknek és lelkeknek. A lényeg, hogy a zene melletti többi komponensre is elengedhetetlenül nagy szükség van, hogy a keresztény könnyűzenében élet maradjon, és hatékonyan fejtse ki küldetését.