Az üldözött keresztényekről beszélt csütörtöki homíliájában Ferenc pápa

Ferenc pápa szerint három formája is van a szegénységnek: a keresztények ne ragaszkodjanak az anyagiakhoz, viseljék el az üldöztetést az evangéliumért, és türelemmel hordozzák életük végén a magányt. A mai evangéliumi szakasz Szent Lukács könyvéből (Lk 10,1-9) a 72 tanítvány kiválasztásáról szól, amikor Jézus elküldi őket „erszény és saru nélkül”.

Ferenc pápa szerint aki igazi tanítvány akar lenni, annak szegény a szíve. Ha követni akarod az Urat, válaszd a szegénység útját. Ha pedig gazdag vagy, mert az Úr elhalmozott, azt azért adta, hogy szolgáld a többieket, de a szíved szakadjon el az anyagiaktól. A tanítvány ne féljen a szegénységtől, sőt: legyen szegény – figyelmeztetett a pápa, aki szerint a  szegénység második formája az üldöztetés. A mai evangéliumban az Úr úgy küldi tanítványait, „mint bárányokat a farkasok közé”.

A Szentatya egy két hónappal ezelőtti történetet mesélt el, amit a most folyó püspöki szinóduson hallott. Egy katolikus fiút kiszemelt egy szélsőséges fiatalokból álló csoport, akik gyűlölték az egyházat. Megverték és egy ciszternába lökték. Sarat dobáltak rá, és amikor már a sár a nyakáig ért, azt kiáltották: „Utoljára kérdjük: megtagadod Jézus Krisztust?” – „Nem!”. Akkor követ dobtak rá és megölték. 

Ferenc pápa ekkor az üldöztetés más formáiról is szólt. A rágalmazás, a kibeszélés is üldözés, amit a keresztény csöndben tűr, ez is egy „szegénység”, amit el kell viselnie. Néha védekezni kell, hogy ne botránkoztassunk meg… Ezek a kis üldöztetések, amik a lakónegyedben, a plébánián történnek… aprók, de próbára tesznek: ez is egyfajta szegénységi próba. Ez a második szegénység, amit az Úr kér tőlünk. Az első, hogy hagyjuk a gazdagságot, szívünk ne ragaszkodjon a vagyonhoz. A második, hogy alázattal tűrjük, viseljük el az üldöztetést. Ez is egy szegénység.

A szegénység harmadik formája a magány, az elhagyatottság – sorolta tovább Ferenc pápa. Erről a mai szentleckében olvastunk Szent Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből. Ebben a „nagy Pál”, aki nem félt semmitől, azt mondja, hogy a bíróságon első védekezése alkalmával senki nem állt pártjára: mindenki cserben hagyta. De hozzáteszi, hogy az Úr mellé állt és erőt öntött belé. Aztán a Szentatya Keresztelő Jánost hozta fel példaként, akihez jártak az emberek, hogy megkeresztelje őket. Végül egyedül, elfeledve, egy király gyengesége, egy házasságtörő asszony gyűlölete, egy lány szeszélye miatt lefejezve: így végezte be a történelem legnagyszerűbb férfija. De nem kell ilyen messze mennünk, hányszor látjuk az idősotthonban a papokat vagy apácákat, akik egész életüket az igehirdetésnek áldozták, és most egyedül érzik magukat, csak az Úrral, mert senki nem emlékszik rájuk.

Jézus magának Péternek is megígérte a szegénység egy fajtáját: „Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” (vö. Jn 21,15) A tanítvány tehát szegény abban az értelemben, hogy nem ragaszkodik a vagyonhoz, és ez az első lépés. Aztán szegény még azért is, mert türelemmel viseli a kisebb-nagyobb üldözéseket. Harmadszor pedig szegény, mert élete végén elhagyatottnak érzi magát. Jézus életútja is ezzel az imával végződik: Atyám, Atyám, miért hagytál el engem? Ferenc pápa csütörtök reggeli szentbeszédét egy felhívással zárta: imádkozzunk minden tanítványért, papokért, apácákért, pápákért, világi hívőkért, hogy végig tudják járni a szegénység útját az Úr szándéka szerint.

Iratkozzon fel hírlevelünkre