színház
- Kultúra
Tizedik alkalommal rendezik meg az Érsekkerti Nyári Játékokat Egerben
Tájékoztatásuk szerint július 16. és augusztus 14. között olyan közkedvelt darabokat állítanak színpadra, mint az Anconai szerelmesek, a Csoportterápia, a…
- Kultúra
„Szerepeket küldött az Úr, melyek által visszatérhettem a nekem rendelt útra”
– Hogyan lett egy őrszentmiklósi kislányból országosan elismert színésznő? Mi vagy ki inspirálta, hogy a művészi pálya felé forduljon? –…
- Kultúra
A játékra és a vidámságra épülő tematikával készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház
Blaskó Balázs közölte: hagyományaikhoz hűen a következő évad is új tematika, ezúttal a játék köré szerveződik, amely egyfajta esszenciális összefoglalója…
- Kultúra
Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró írt üzenetet az idei színházi világnapon
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezéseként 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen…
- Kultúra
Rudolf Péter lesz a Vígszínház igazgatója
„A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg…
- Kultúra
Új helyszínen rendezik meg idén a VéNégy Fesztivált
Az eseményen népszerű magyar zenekarok koncertjei mellett színházi előadások, sportolási lehetőségek, közösségi programok, gasztronómiai különlegességek várják az érdeklődőket, emellett az…
- Kultúra
Kováts Judit Hazátlanok című regényéből lesz színházi est Nyíregyházán
Az ősbemutató az irodalom, a zene, a színművészet és a vizuális elemek ötvözésével, szerelmi történetbe ágyazva mutatja be a közelmúlt…
- Kultúra
Shakespeare új színben a Szkénében
A Szkéné és a Zenthe Ferenc Színház közös produkciója, az Amit akartok (Vízkereszt) tavaly decemberben debütált Budapesten, a Szkénében. Az…
- Kultúra
Elindult a Szétcsúszva program a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorításáért
Az előadásokon bemutatják az alkoholfogyasztás veszélyeit a diákoknak. Az első előadást pénteken tartották Budapesten. A középiskolásoknak szóló Szétcsúszva program tavasz…
