Rétvári Bence
- Vélemény
Rétvári Bence: Ha valaki ártani akar Magyarországnak, azt teszi, amit az ellenzék
Az ellenzéki pártok egyetlen célja az Európai Parlamentben az, hogy kiszavaztassák a kormánypárti jelölteket az egyes bizottsági tisztségekből, miközben felrúgnak…
- (H)arctér
Rétvári: jóval több tankönyvet és olcsóbban rendeltek az iskolák
Rétvári Bence közölte, jobban megtalálták a számításaikat az iskolák az új tankönyvjegyzékkel: míg tavaly csaknem 12 millió tankönyvet rendeltek az…
- (H)arctér
Új sportcentrum épül Vácon
Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: a kormány 774 millió forinttal támogatta, hogy a Vácon és környékben élők korszerű körülmények között sportolhassanak.…
- (H)arctér
Évente egyre többet fordítanak szociális gyermekétkeztetésre
Rétvári Bence közlése szerint 2010-ben 29 milliárd forint jutott erre a célra, azóta viszont radikálisan emelkedtek a szociális gyermekétkeztetés forrásai,…
- (H)arctér
Lépéseket tennének a magántanulói státusszal kapcsolatban
Rétvári Bence hangsúlyozta: a magántanulói státusszal kapcsolatban muszáj lépéseket tenni, ugyanis ezt a lehetőséget rendkívül eltérő módon alkalmazták, gyakran visszaélésszerűen…
- Dunakanyar
Megkezdődött a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a kormány számára fontos, hogy a fesztiválok ne…
- (H)arctér
Rétvári: csaknem négyezer gyerek vesz részt idegen nyelvi táborban a Csodaszarvas programban
Rétvári Bence a rétsági általános iskolában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a táborokban gyakorlatorientált módon, beszédközpontúan mélyítik el a diákok az év…
- Vélemény
„Vajon mi lenne, ha liberálisék egyszer a tükörbe néznének???”
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebookon reagált Soros György fiának kijelentéseire – Alex Soros a CEU…
- (H)arctér
Rétvári: a pályakezdő tanárokat is segíti a köznevelési törvény módosítása
Rétvári Bence elmondta, korábban – 30-50 éve – volt rá lehetőség, hogy a tanulmányok utolsó évében már be lehessen kapcsolódni…
- (H)arctér
Az egyházi iskolákat támadja a DK
Negyedére csökkentené a DK az egyházi iskolákba járó gyerekek fejkvótáját – derült ki a párt országgyűlési képviselőjének minapi felszólalásából. Arató…