Rétvári Bence: Mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén azt mondta, hogy nőtt az időskori biztonság Magyarországon.

Rétvári Bence a szociális munka napján az Eurostat kimutatásaira alapozva kijelentette: egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya, a legbővebb kockázati csoportban pedig a bármiféle szegénységi kockázatnak kitett idősek aránya 16,8-ról 13,3 százalékra csökkent Magyarországon.

Az uniós szint alatt van a nyugdíjasok jövedelmi szegénységi szintje, és az uniós átlagnál magasabb a fizetéshez képest megkapott nyugdíjösszeg is. A 2010 előtti tendenciákkal szemben – amikor egyhavi nyugdíjat vesztettek el az idősek –

2010 óta 33,3 százalékos nyugdíjemelkedés volt Magyarországon, ami tízszázalékos vásárlóérték-növekedést jelentett. Emellett nyugdíjprémium, Erzsébet-utalványok és egyéb juttatások is segítik az időseket – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence előadásában kitért a gyermekek otthongondozási díjára is, amelyet januártól az önmagukról gondoskodni nem tudó gyermekeket gondozó szülők vehetnek igénybe akár a gyermek 18 éves kora után is. Az ellátás bevezetett mértéke százezer forint volt, jövőre 124 ezer forintra emelkedik, 2022-re pedig eléri az akkori minimálbér szintjét – emelte ki.

A szociális szféra dolgozói előtt Rétvári Bence arról is beszélt, hogy Magyarországon érezhető mértékben emelkedett a szociális szférában dolgozók száma. Ez azt jelenti, hogy több mint tízezerrel többen vannak ma azok, akik gondoskodnak az emberekről, akiket az elmúlt években béremelésekkel is segített a kormány.

Forrás: MTI; Fotó: Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre