Fabiny püspök helyretette az ármányt sejtő ellenzéki hírportálokat

A múlt héten több internetes hírportál jelentetett meg cikket arról, hogy „titokban Fidesz-közeli papok szentelték fel a Puskás Stadiont”. Fabiny Tamás evangélikus püspök az Északi Evangélikus Egyházkerület hivatalos Facebook-oldalán, valamint az Evangélikus.hu portálon reagált az írásokra. Hangsúlyozta: csakis a maga nevében fogalmazta meg gondolatait.

Fabiny Tamás püspök válaszcikkében kijelentette, sajnálatosnak tartja a sajtóban megjelent hírt, mely címének minden állítása valótlanság. Leszögezte: „Ne gondolja senki, hogy bármiféle ármányban vagy politikai huncutságban vettem részt”.

Mint fogalmazott, nem tartja magát Fidesz-közeli papnak, „mint ahogy ellenzékinek sem. De jó lenne, ha a politika és a sajtó egyik vagy másik szekértáborába tartozók végre megértenék, hogy az egyházi embereket nem igazán jó egyik vagy másik csoportba besorolni”.

Fabiny Tamás írásában beszámolt a nem sajtónyilvános, ökumenikus eseményéről, amelyen a történelmi egyházak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Hit Gyülekezete képviselői is megjelentek. Fabiny Tamás evangélikus püspök írásában kifejtette, az eseményen Isten áldását kérte az ott dolgozókra, valamint beszédében is elmondta, nagyon hálás azért, hogy egy ilyen horderejű beruházás nem követelt emberéletet.

A püspök beszámolt attól, hogy a Puskás Ferenc Arénában tartandó eseményre Fürjes Balázs kormánybiztos invitálta, miután köztudott róla, hogy évtizedek óta nyomon követi a magyar labdarúgás sorsát. „Ezen a ponton érek a mondat első szavához, amely szerint mindez titokban történt volna. Nos, az említett meghívás az épület megáldásának »egyszerű, nem nyilvános ökumenikus alkalmára« szólt” – emelte ki a püspök.

Fabiny Tamás írásában részletezi az áldáskívánságát, amely az eseményen elhangzott, „ha már rabbi- és lelkésztársaimmal így »lebuktunk«” – indokolta.

A teljes írás itt olvasható.

Fotó: az Északi Evangélikus Egyházkerület Facebook-oldala.

Iratkozzon fel hírlevelünkre