Rétvári Bence: cél, hogy évről évre egészségesebb ételeket tálaljanak a közétkeztetésben

rétvári bence államtitkár

Cél, hogy évről évre egészségesebb és finomabb ételek legyenek a közétkeztetésben; teret kapjanak az újfajta receptek, technikák és az innováció - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jövőre megrendezésre kerülő IX. Országos Közétkeztetési Szakácsversenyről tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence felidézte: az elmúlt években számtalan intézkedést tett a kormányzat az iskolai menzák egészségesebbé tétele érdekében, másrészt a központi költségvetésből olyan pluszforrásokat biztosítottak, amellyel szociális alapon többek számára tették ingyenessé vagy kedvezményessé az iskolai étkeztetést.

Példaként említette a túlzott só-, cukor- és zsírtartalom visszaszorítását a közétkeztetésben, valamint azt, hogy a kényelmi termékek, például krumplipüré porok helyett ismét krumpliból készítik ezt az ételt. Az egészségesebb étkezést szolgálta az iskolagyümölcs, illetve az iskolatej program is, amelynek megkilencszereződött a támogatása – mondta.

Az államtitkár szerint ebbe a sorba illik a közétkeztetési szakácsverseny is, amely abban segít minden közétkeztetőnek, hogy adott költségvetési forrásból és nyersanyagkeretből minél egészségesebb és finomabb ételeket készítsen.

Rétvári Bence ismertette: a verseny feltétele, hogy reális áron készüljön egy 3 fogásos, nagy adagszámban készíthető menü. Ennek a nyersanyagnormája 350 forint kell hogy legyen, valamint tartalmaznia kell halat, bio minősítésű alapanyagot, továbbá 20 százalékos tejfölt.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésének pozitív hatása a hús- és halfogyasztásban is megfigyelhető. Az uniós rangsor alapján Magyarországon ma már kedvezőbbek a hús- és halárak, mint 2010-ben. Míg 9 évvel ezelőtt a húsok legkedvezőbb ára alapján a 8. helyen állt az ország, mára 3 helyet sikerült előrelépnie, a halak legkedvezőbb áránál a 2010-es 12. helyhez képest ma a nyolcadik Magyarország. Mindez azt jelenti, ma már alacsonyabb áron lehet húst és halat venni Magyarországon, mint korábban.

Értékelése szerint bár az ellenzéki pártok nem támogatták az áfacsökkentést, a számok egyértelműen igazolják, hogy a magyarok számára – a jövedelmek növekedése mellett – hozzáférhetőbbé váltak ezek az alapanyagok és sokkal kevésbé jelent anyagi gondot a megvásárlásuk. A 2010-es 53 kilogrammról 61 kilogrammra nőtt az éves húsfogyasztás Magyarországon, vagyis az emberek 8 kilogrammal több hús megvásárlását engedhetnek meg maguknak – mutatott rá.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány kiemelt területnek tekinti a szociális gyermekétkeztetést; míg 2010-ben 29 milliárd forintot fordítottak erre a célra, jövőre 82 milliárd forintot fordítanak, és ezzel megkétszereződik 2010-hez képest az ingyenesen vagy kedvezményesen közétkeztetéshez jutók száma.

MTI

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre