Soltész Miklós: Keresztény összetartásra van szükség a Kárpát-medencében

A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a felvidéki Csúzon, ahol köszöntőt mondott a helyi római katolikus templom megújított plébániájának átadásán.

Az Érsekújvárhoz közeli, többségében magyarok lakta településen a 18. század végén épült, Árpád házi Szent Erzsébet római katolikus templomhoz tartozó plébániaépületet újították fel. A felújítást megelőzően már romos állapotban lévő épületet, amely közösségi központként is működik, a helyi közösség összefogásával és a magyar kormány közel 60 ezer eurós (18,6 millió forint) támogatásának köszönhetően sikerült felújítani és így megmenteni.

Az államtitkár az ünnepségen mondott köszöntőjében rámutatott: a felújított épület egyaránt szolgálni fogja a településen élő magyarokat és a szlovákokat is, így – hosszú távon – segíti majd az ott élő nemzetiségek együttélését is.

„A Kárpát-medencében, itteni ezeréves történelmünkben sok nép élt együtt, s ezalatt, amikor baj volt, az mindig kívülről jött, de amikor össze tudtunk fogni, akkor mindig jól alakultak a dolgok” – hangsúlyozta Soltész Miklós. Hozzátette: az elmúlt években is egy ilyen időszakot sikerült elindítani, és a most átadott épület is az összes itt élő nemzetiség számára biztosít majd közösségi teret.

„A kárpát-medencei térségben nagyon fontos szerepe van a kereszténységnek a megmaradásunkban” – jelentette ki Soltész Miklós. Hozzáfűzte: nem az a fontos, hogy ki született szlováknak és ki magyarnak, hanem a közös dolgok, mint amilyen a kereszténység is.

„Az a feladatunk, hogy megmaradjunk saját nemzetiségünkben, kereszténységükben pedig fogjunk össze” – szögezte le Soltész Miklós.

Hozzáfűzte: az ezeréves közös múlt, az együttélés is mind azt bizonyította, hogy a Kárpát-medencében élő nemzeteknek a megmaradását csak az összefogás szolgálhatja.

MTI

 

Fotó: Soltész Miklós beszédet mond a Szent II. János Pál Iskolaközpont negyedévszázados fennállásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen az iskola dísztermében 2019. október 22-én. MTI/Mónus Márton.

Iratkozzon fel hírlevelünkre