Hétfőig lehet jelentkezni a Családbarát munkahely pályázatra Akár ötmillió forint támogatást is kaphatnak a cégek családbarát intézkedések megvalósítására.
Idén is lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására – közölte az Emmi Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tizedszer hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására.
Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kkv-k A VEKOP pályázaton nagyjából 750 cég nyerhet plusz fejlesztési forrást.
Varga Judit: erős, családokra és szuverén nemzetekre épülő Európa kell Erre az alapra épülhet Európa jövője is - hangoztatta az igazságügyi miniszter pénteken az Országházban.
Muti, hogy tanultok! – Otthontanulás gyermekszemmel Még be lehet adni a pályaműveket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom #mutihigytanultok pályázatára.
50 milliárd forintra pályázhatnak mikro-, kis- és középvállalkozások A támogatásból új eszközök, gépek szerezhetők be, és új technológiai rendszerek, kapacitások alakíthatók ki.
Támogatásért pályázhatnak független előadóművészek Az EMMI egymilliárd forintot szán írók, költők, táncosok és a könnyűzenei műfajban alkotók számára.