Az LMP engedett az izraeli kampányguru követelésének Az LMP-ben elszámíthatták magukat – és ezt a Magyar Narancs írja.
Vádat emelt az ügyészség Demeter Mártával szemben A vád szerint Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki, a közlése is valótlan volt.
Újabb ellenzéki politikus igazolt át a Fideszhez Ezúttal egy angyalföldi politikus látta jobbnak a Fidesz színeiben indulni.
Schiffer szerint a Fidesz az, amit a neve jelent: hűség Ma az ellenzék legszínvonalasabb képviselői Gyurcsány és Dobrev, „ez a dermesztő helyzet” – nyilatkozta.
Az LMP belső hitelességi problémákkal küzd A DK nem szövetségese az LMP-nek, csupán szükséges koalíciós partnere.
Pilhál György: Az LMP-ből csak a búbánat maradt A vég- és vígjáték tavaly kezdődött, de még ma is tart.
Forduljunk alázattal a teremtett világ felé! A teremtésvédelem által a minket körülvevő értékeket próbáljuk meg átadni az utókornak.
A hazai baloldal sorsa egy brüsszeli irodában dőlhet el A DK célja a teljes baloldali és liberális szavazótábor megszerzése.