hagyomány
- Kultúra
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének jelentősége
Ezen a napon mutatták be Jézust szülei a jeruzsálemi templomban, ahogyan a hagyomány is megkövetelte. A szülők galamb és gerlice…
- Kultúra
„Békesség e háznak!”
A házszentelés szertartása a szentelmények körébe tartozik, melynek rendeltetése, hogy áldást hozzanak. A lakások megszentelése az erre a célra mondott…
- Szabadidő
Kéményseprők kívántak boldog új évet a Sándor-palotában
Kéményseprők kívántak szerencsés és boldog új évet Áder János köztársasági elnöknek, valamint rajta keresztül minden magyar állampolgárnak pénteken a Köztársasági…
- Vélemény
Mi a hagyomány, és hogyan működik?
„A hagyományra való hivatkozást számos módon ki lehet kezdeni, a hagyományelvűséget sok mindennel szokás támadni: minden hagyományt kitaláltak egyszer; hogy…
- Kultúra
Ősi magyar motívumokkal lett gazdagabb a modern divat
Az idei, 33. Mesterségek Ünnepén láthattuk a FolkTREND divatbemutatót is, ahol olyan ruhákat és kiegészítőket vonultattak fel a kifutón a…
- Egyéb
Miről mesélnek az erdélyi temetők?
Kedves Erdélybe látogatók! Javaslom, hogy jártukban-keltükben egyéb nevezetességek mellett látogassanak el egy-egy temetőbe is. A temetői kultúra érdekes részleteket mutat…
- (H)arctér
Koreában az eltűnés a halálnál is nagyobb tragédia
Május 29-én, szerda éjszaka a Hableány turistahajó összeütközött egy szállodahajóval a Margit híd lábánál. A turistahajó felborult és másodpercek alatt…
- Vélemény Plusz
Énekelni jó
Saját énekük volt, amelyben egy általuk kedvelt dallamra tudatosan-öntudatlanul összeválogatták azokat a népköltészeti szövegeket, amelyek aktuális lelkiállapotukat kifejezték. Nagyon sok…
- Egyéb
Sex, gender, sajtos omlett – beszélgetés A melegházasságról című könyv szerzőjével
– Hogy a csudába lehet közel 500 oldalon keresztül értekezni a melegházasság ideájáról…? Nem túlzás ez? (Kérdezik sokan.) – A…
- (H)arctér
Mintatervek készülnek az építészeti hagyományok megőrzéséért
Tuzson Bence azt mondta, a Lechner Tudásközpont országos építészeti ötletpályázatot írt ki, amelynek három kategóriája van: kockaházak átalakítása, kalákában megépíthető…