Hetedik alkalommal szervezték meg a Székely Bált

Hetedik alkalommal szervezték meg a Székely Bált, a Pesti Vigadóban tartott eseményen Tiszteletbeli Székely címet kapott Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének szavait idézte, miszerint a magyarságnak egymásra, az értékeire és az érdekeire is figyelnie kell. Emlékeztetett arra, hogy a Tiszteletbeli Székely címet a Székelyföldért Alapítvány hozta létre a 2004. december 5-i, a külhoni magyar állampolgárságról szóló sikertelen népszavazás után.

Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntőjében kiemelte, hogy

a székelyek és magyarok közötti kapcsolatok folyamatosan erősödnek, és ezt a munkát a kormány küldetésének érzi.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt tíz évben a korábbiakhoz képest tovább erősödtek a magyar-magyar kapcsolatok az anyaország és a külhoni területek között, amelynek kiemelkedő momentuma volt, amikor az Országgyűlés 2010-ben megszavazta a kettős állampolgárságot.

Résztvevők a Budapesti Székely Bálon a Pesti Vigadóban 2020. február 15-én. – MTI/Balogh Zoltán

A bál bevételeit jótékonysági célra fordítják,

négy külhoni egyházi közösség kap egy-egy millió forintos támogatást.

A kedvezményezettek között van a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás, az oklándi unitárius közösség, a kárpátaljai református egyházkerület és a beregszászi római katolikus egyházközség – hangzott el az eseményen.

A hetedik Székely Bált a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezte, az esemény fővédnöke Kövér László házelnök volt.

MTI 

Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter (j) átveszi a Tiszteletbeli Székely címet Szász Jenőtől, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökétőõl a Budapesti Székely Bálon a Pesti Vigadóban 2020. február 15-én. – MTI/Balogh Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre